Identitástudatot erősítő helytörténeti kutatások
Huszonnyolcadik alkalommal szervezte meg idén a Pro Patria Honismereti Szövetség, a Csemadok Országos Tanácsa és Érsekújvári Területi Választmánya, a Csemadok Udvardi Alapszervezete, Udvard község Önkormányzata és a somorjai Bibliotheca Hungarica a szlovákiai magyar helytörténészek országos találkozóját Mérföldkövek címmel, amely arra utal, hogy a helytörténeti kutatás, az identitásőrzés és a múlt feltárása mára sok száz ember munkáján keresztül gazdagítja a közösséget.
A program a Lebo Ferenc által készített Kitelepítettek és deportáltak emlékoszlopának megkoszorúzásával vette kezdetét, amely során közreműködött az Udvardi Dalárda, majd a művelődési házban folytatódott a Mérföldkövek programja.
„Huszonnyolcadik alkalommal találkozunk, hogy számot adjunk szövetségünk, az 1999-ben létrehozott, majd 2001-ben hivatalosan is bejegyzett Pro Pátria Honismereti Szövetség munkájáról, s bemutatásra kerüljenek a legújabb kutatási eredmények” – fogalmazott ünnepi köszöntőjében Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára, hozzátéve, a mai tanácskozás egyik fő témája a 200 éve született Jókai Mór.
„A Pátria Díj átadására is immár 25. alkalommal kerül sor, amellyel olyan egyénekre, szervezetekre szeretnék felhívni a figyelmet, akik, amelyek elkötelezettjei a honismereti munkának. Szövetségünk mindig fontosnak tartotta a fiatalok bevonását is ebbe a munkába, gondoljunk csak a honismereti táborokra, vetélkedőkre, s azt is mindig büszkén említjük, hogy ott voltunk a Kincskereső mozgalom alapításánál, s ahol csak lehet bemutatkozási lehetőséget biztosítunk a fiatal helytörténészeknek és felkészítőiknek is, így lesz ez a mai nap folyamán is” – fűzte hozzá az országos titkár.
Farkas Tibor, Udvard alpolgármestere szerint most alkotó tettekre van szükség, erre sarkallnak bennünket az elődök is. „Erre kötelez bennünket a kitelepítettek emlékműve is, két szempontból is: egyrészt, mert Udvardról – a hivatalos adatok szerint – vagy 180 családot kitelepítettek a lakosságcsere-egyezmény keretében, azokról nem beszélve, akik a háború forgatagában a bevonuló szovjet csapatok elől vagy később, a csehszlovák hatóságok színrelépése előtt menekültek el a községből. Másrészt pedig olyan szempontból is, hogy a bő 30 évvel ezelőtt felállított emlékművünk gyakorlatilag első volt a maga nemében Szlovákiában. Udvard volt az a község, ahol az akkor még erős magyar közösségben feléledt ez a vágy, s ez a kezdeményezés akkor még nem volt annyira magától értetődő – fogalmazott Farkas Tibor, hozzátéve, a falu szellemisége ezekhez az időkhöz képest, sajnos, mára eléggé megkopott.
Az ünnepi köszöntők után került sor a szakmai előadásokra, amelyek sorát Varga Zsuzsanna, az érsekújvári Thain János Múzeum történészének előadása nyitotta meg, amely Udvard település 950 éves történelmének mérlegéről adott számot, elsősorban a középkori Udvard történelmére összpontosítva. Az előadásból sok érdekességet megtudhatott a hallgatóság, például Udvard első írásos említéséről az udvardi javakat élvező garamszentbenedeki apátság alapítólevelében, a Zsitva folyón átkelési vám szedésének jogáról vagy a településnek I. Géza által 1075-ben adományozott halászóhelyekről (halászati jogról) a Vág torkolatánál.
Megtudhattuk, hogy az első jobbágylázadás 1228-ban volt itt, amikor is az udvardi jobbágyok fellázadtak az apátság ellen a rájuk rótt terhek miatt, de hallhattunk a tatárjárás pusztító következményeiről és további Udvardot érintő kiváltságokról, például a vásártartási jogról, amit 1429-ben Luxemburgi Zsigmond német-római császár és magyar király adományozott a mezővárossá avanzsált településnek. A hallgatóság megtudhatta azt is, hogy az Udvardi járás 1426-ban alakult meg, és 23 községet, valamint 11 pusztát foglalt magában.
Hogy hogyan lett Jókayból Jókai és Móricból Mór, Csorba László történész, prof. em., a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatójának Jókai – szabadsághős és művészpolgár című előadásából tudhattuk meg. Mint mondta, a nemesi y elhagyása Jókai egyik legvonzóbb karakterére mutat rá, s bizonyítja, hogy Jókainál nem a kiváltságok számítanak, hanem a tehetség és az eredmények, De szó volt az előadás során a Jókai-emlékekről, egyebek mellett arról az emléktábláról, amelyről sokáig nem lehetett tudna, hová tűnt, majd egyszer csak előkerült. A táblát a pozsonyi Toldi-kör állíttatta, s annak a háznak a falán állt, amelyben Jókai pozsonyi tartózkodása idején lakott, amikor német szót tanulni éppen Pozsonyban tartózkodott.
De sok érdekességet megtudhattunk Petőfi és Jókai barátságáról vagy az akkori pesti kávéházi irodalmi és irodalomszervezői tevékenységről is. Sokak számára újdonság lehetett Jókai ténykedésének megítélése is a 48-as forradalomban, amelyben a 12 pont többszöri felolvasásával politikailag számon kérhető feladatot vállal. Szó esett továbbá azokról a fámákról is, amelyeket többen megtörténtnek hittek és Jókaihoz kötöttek. Ilyen volt például Jókai Rózsa Sándorral való állítólagos találkozás (ami valójában nem történt meg) a szerveződő Hunyadi-csapat kapcsán, amiért cserébe a betyárfejedelem közkegyelmet kapott.
Köteles László helytörténész 80 éve történt – epizódok a „Malenkij robot” szlovákiai történelméből címmel történelmünk méltatlanul elfeledett vagy elhallgatott eme sötét fejezetének előzményeit foglalta össze, amelyből megtudhattuk, hogy miért kerülhetett minderre sor. Szó esett a határváltoztatásokról és az erre irányuló próbálkozásokról is Közép-Európában, Beneš moszkvai tárgyalásairól és a Kárpátalja jövőjére vonatkozó elképzelésekről, majd a deportálásokról is, amelyekre „a kollektív bűnösség és büntetés elvének” alkalmazásával került sor. Köteles szerint ezek az érintett kelet-szlovákiai falvakban arányaikban nagyobbak voltak, mint a háborús áldozatok aránya.
A következő előadó, Dunajszky Géza a pozsonyligetfalui temetőben nemrégiben felavatott levente-síremlékről tartott előadást. Az előadó előadásában a kutatása során előkerült érdekesebb információkról is beszélt, amelyek szorosan nem kapcsolódtak a leventék sorsával, és említés sincs róluk a könyveiben, viszont a felvidéki és a Kárpát-medencei magyarság háború utáni sorsát nagyban befolyásolták. Ilyen esemény volt a Nuzali Halállista megtalálása, amely a kelet-szlovákiai, kárpátaljai és partiumi „málenkij robotra” hurcolt áldozatok neveit (366 férfi és nő) és haláluk okát tartalmazta vagy a 91. levente-áldozat kiléte és sorsa, akit a ligetfalui haláltábor parancsnoka, Edvard Kosmel személyes bosszúból, 1972-ben a nyitrai kórházban, egy rutinműtét után fertőzött meg tetanusz bacilussal, amibe 33 évesen belehalt.
Szólt Bábi Tibor felvidéki költő, az A Hét volt főszerkesztőjének szóbeli hagyatékáról is. Ez a Csehszlovák Katonai Hírszerzés (OBS) ügynökeinek gaztetteiről szól, akik a ligetfalui magyar és német tábor foglyait a magyar és az osztrák határ átlépésére bíztatták. Ezzel tőrbe csalták őket, majd a határvonal előtt családostól legéppuskáztak mindnyájukat és a vagyontárgyaikon az ügynökök a katonákkal megosztoztak. A ligetfalui temetőben ők is a leventék mellett nyugszanak.
Ezt követően került sor a Pátria Díj átadására, amelyet idén Dunajszky Gézának az említett tevékenysége kapcsán ítéltek oda. A díjazottat Csáky Pál író, közíró, volt EP-képviselő méltatta.
Dunajszky Géza életpályáját látva csak-csak felötlik bennem: hány élet fér bele egy emberi létnyi időbe, mondta Csáky arra utalva a díjazott életében több szinte egyenként is teljes életet kívánó fázis követte egymást. Pedagógusként komolyan vette a lámpás-küldetést, az egyik legveszélyeztetettebb régióban, a Zoboralján. De zeneszakosként rabul ejtette a kórusmuzsika szépsége is, majd a Csemadok-központ szippantotta magába, ahol évekig szervezte a kulturális szervezet zenei-művészeti életét, mondta.
„A diktatúra szürke éveiben felüdülést jelentettek a színes zenei, tánc-, irodalmi vagy színházi fesztiválok, s valljuk be, utólag is, az akkori időkben ezek jelentették a reményt arra hogy a mi közösségünk meg tudja tartani önszerveződő képességeit, önkifejezési formáit” – fogalmazott Csáky. Majd a rendszerváltás hullámhegyei után bekövetkezett Dunajszky Géza életében a nyugdíj, de ő továbbra sem tétlenkedett, az után az eszköz után nyúlt, ami a keze ügyében volt: a toll, folytatta Csáky a méltatást.
– fogalmazott méltatásában Csáky, hozzátéve, annak a témának, amelynek Janics Kámán a kezdeményezője volt, Dunajszky Géza lett a kiteljesítője.
Érdekfeszítő volt – a szintén a Jókai-emlékévhez kapcsolódó – a Jókai ősök lehetséges származási helyéről szóló előadás. Fehér Sándor professzor, egyetemi oktató és Csuthy András régész arra igyekeztek előadásaikban válaszokat keresni és adni, hogy a Zsitva-menti eredet, a Garam-menti vagy pogrányi, illetve a Csallóközi Jókához köthető eredet lehet-e inkább a nyerő Jókai Mór őseinek esetében.
Van-e összefüggés a jókai Ásványiak és az ásvai Jókayak között? A szakemberek szerint ma már sokkal inkább valószínűsíthető az az elképzelés, hogy Jókai Mór családjának eredete a csallóközi Jóka településhez köthető, és a barsi eredeztezés valószínűleg téves volt.
Duba Ernő helytörténész a Duba Porta polgári társulás által kezdeményezett Duba Gyula emlékház létrehozásáról szülőfalujában, Hontfüzesgyarmaton, valamint annak jelenlegi állásába nyújtott betekintést az előadásában.
Két deáki kincskereső diák, Gjergji Izabella és Bukovszky Zsófia pedig nagyapjuk, Bukovszky János életmeséjébe avatott be bennünket, aki évekig Deáki polgármestere volt.
Perbete hagyományőrző tevékenységét gazdagítja az a kötet, amely nemrégiben jelent meg, s amelynek megszületésébe, a gyűjtőmunkába Jakab Ferenc helytörténész, a perbetei könyvtár vezetője és Varga Tibor fotográfus avatták be a Mérföldkövek résztvevőit. Az Életvilágok címet viselő könyv egy letűnt világot, nyagyapáink és dédapáink világát tárja elénk a faluban fellelt régi képek segítségével. Ez az 500 fotográfia egy pillanatra megállítja az időt, és segít bennünket abban, hogy ne felejtsük el, kik voltak az elődeink.
Amint a fentiek is mutatják a helytörténészek idei találkozója is sok érdekes és hasznos ismerettel gazdagította a résztvevőket. Amint az egyik előadás során elhangzott, ezek a honismereti munkák történelmünk egy-egy szeletének megismertetésével hozzájárulnak ahhoz, hogy erősítsék identitásunkat és építsék közösségünket.
