2021. augusztus 25., 14:32

Idén is lesz autómentes nap Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely önkormányzata idén is autómentes napot tart az év szeptemberében.

autómentes
Autómentes nap 2020-ban.
Fotó: Reczai Lilla

Dunaszerdahely Város bekapcsolódott az Európai Mobilitás Hét elnevezésű kampányba, amelynek koordinátora  a környezetvédelmi minisztérium hatáskörébe tartozó intézmény, a Szlovák Környezetvédelmi Iroda.

Ebben az évben az Európai Mobilitás Hét 2021. szeptember 16. és 22. között kerül megrendezésre.

Dunaszerdahely Város 2021. szeptember 22-én az Autómentes nap keretén belül lezárja a város Fő utcáját – amelyen napi szinten több mint 20 000 gépjármű halad át – a Szent István tértől a Duna utcáig, illetve a Kondé püspök utcáig reggel 9.00 órától délután 15.00 óráig.  A Fő utcán kerékpárstandok kerülnek elhelyezésre, ahol a klasszikus kerékpárok mellett az e-kerékpárok is bemutatásra kerülnek, valamint elektromos meghajtású járművek, elektromos meghajtású járművek töltőállomásai, hidrogénhajtású járművek standjai is megtalálhatóak lesznek.

A rendezvény hivatalos megnyitójára, amelyre városunk polgármestere tisztelettel meghívja a sajtó képviselőit, szeptember 22-én (kedden) délelőtt 10:00 órakor kerül sor a Fő utcán, a Csaplár Benedek VMK mellett.

Délelőtt 9:00-től délután 15:00-ig foglalkozások várják az óvodásokat, iskolásokat, illetve az egyes korosztályokat értékes információkkal látják el az Autómentes napon – többek között az alternatív közlekedési eszközök kapcsán.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.