Idei egymilliomodik utasát fogadta a pozsonyi repülőtér
Idei egymilliomodik utasát fogadta csütörtökön a pozsonyi Štefánik repülőtér, így két héttel korábban lépte át ezt a határt, mint tavaly – jelentette be Dušan Novota, a repülőtér vezérigazgatója.

- mondta.
Hozzátette,
két éve még augusztus 3-ra esett ez a nap, tavaly pedig július 25-re.
Novota a számok alapján bízik benne, hogy idén átlépik a kétmilliós határt.
– fűzte hozzá.
Emellett az idei június volt a legerősebb a pozsonyi repülőtér történetében, 281 477 érkező és induló utassal, ez 35 ezerrel több a tavaly júniusi mérlegnél. Az igazgató szerint főleg a hét új menetrend szerinti járatnak köszönhető a növekedés.
A teherszállítás is jelentősen, 77%-kal nőtt tavaly júliushoz képest, 1482 tonna rakományt szállítottak.
Összességében 3424 gép szállt fel, illetve le a repülőtéren, ami 4%-os éves növekedés.
2025 első felében 875 189 utasa volt a repülőtérnek, ez 19%-os növekedés, 12 899 fel- és leszállás volt (3%-os növekedés).
Novota az új, bukaresti járat elindítását is bejelentette. Október 28-tól hetente három gép indul a román fővárosba a téli szezonban, minden kedden, csütörtökön és szombaton.