2022. július 31., 11:36

Horgászverseny Mária udvar festői halastaván

Tegnap az első falunapi horgászversenyt tartották a Béla községhez tartozó Mária udvaron. Ezen a versenyen darabra játszottak. Az lett a győztes, akinek a legtöbb halat sikerült kifognia.

bélai horgászverseny
Balról jobbra: Kelemen Anikó, Polák Bence, Janík Kálmán, Kosztolányi Kristóf, Pintér Klaudia
Fotó: Bokor Klára

A két tó szépen rendben tartott, minden szeglete nyugalmat áraszt. Tulajdonosai családi vállalkozásban működtetik és mindent megtesznek azért, hogy a tavak vonzóak legyenek a sporthorgászoknak és rendszeresen visszatérjenek. Bár már az idejét se tudjuk mikor esett utoljára, a verseny napjára beborult az ég, az utolsó félórában pedig szakadt, mintha dézsából öntötték volna.

bélai halastó
Fotó:  Bokor Klára

Kelemen Anikó, a tavakat működtető Nubium Park polgári társulás programszervezője megköszönte a horgászoknak, hogy korai kezdés és esős idő ellenére részt vettek a megmérettetésen.

Az első három helyezett: 3. Polák Bence, 24 hallal, 2. a fiatal Kosztolányi Kristóf 30 darab hallal, az 1. Janík Kálmán 45 hallal. A kupákat Kelemen Anikó és Pintér Klaudia, Béla község polgármestere adták át a győzteseknek. A résztvevőknek siltes sapkákkal kedveskedett a polgármester asszony.

bélai halastó
Fotó:  Bokor Klára

Kelemen János, a tavak tulajdonosa és létrehozója már gyerekkorától arról álmodott, neki valamikor halastavai lesznek. A rendszerváltás után rengeteg utánajárással, anyagiakat nem kímélve újrateremtette a tavakat, amelyek területén akkortájt már erdő nőtt.

„18 fajta hal található a tavakban, az egész úgy van összerakva, akár az akváriumban. Más fajták élnek az iszapban, a talajon és a vízben. Egyik a másiknak élelme vagy orvosa. Alig kell hozzátelepíteni, mert a halak jól érzik magukat a tóban és szépen szaporodnak. Nálunk nincs szeméthal, a legkisebb is meg van becsülve, de szép számmal akadnak 30 kilós pontyok és harcsák is” – sorolta János.

horgászverseny
Fotó:  Bokor Klára

Kelemen Anikó még hozzáteszi, különböző rendezvények színhelye is a terület. Nemrégiben a horgászakadémiának adtak otthont, ahol gyermekek sajátíthatták el a horgászat fortélyait egy ismert magyarországi oktatótól. Verseny és éjszakai horgászat is volt.

Polák Bence, aki harmadikként végzett Szőgyénből jár Mária udvarra már második éve. Szeret itt horgászni, mert családias a hangulat, mindenki ismer mindenkit, nagyon kellemes és jó pecázóhely. És hogy hogy sikerült ilyen szép eredményt elérnie? Talán bejött a halaknak a kagyló ízesítésű csali.

horgászverseny
Fotó:  Bokor Klára
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.