2024. június 28., 11:57

Honnan származnak a baleset áldozatai?

Az érsekújvári rendőrség közveszélyokozás, illetve emberölés és testi sértés bűntette ügyében indított büntetőeljárást a csütörtöki buszbaleset kapcsán. Erről a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság tájékoztatott.

újvári vonatbaleset
Fotó: Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság

A baleset csütörtökön (június 27.), röviddel 17 óra után történt, melynek során egy vonat és egy autóbusz összeütközött az Udvardi úton Érsekújvár mellett egy sorompóval és fényjelzővel felszerelt vasúti átjárónál.

Az eddigi információk alapján az áldozatok közül hatan Komáromszemere községből származtak, egy pedig Komáromcsehiből. A sérültek között vannak koltaiak, udvardiak is.

Komáromszemere közösségi oldalán is megemlékezett az áldozatokról, ahogy a rendőrség, minisztérium és számos más intézmény, szervezet is. Peter Čelko polgármester elárulta, hogy a baleset hat áldozata érkezett a falujából. Szomorúság uralkodik a faluban. Mint Čelko elismerte, ismerte a baleset összes áldozatát, és voltak köztük fiatalok is. "Három fiatalabbról és három idősebbről van szó" - árulta el szomorúan a polgármester, aki szerint a buszsofőr is a faluból származik.

Az Arriva busztársaság képviselője a TA3-nak elmondta, a busz 53 éves koltai kötődésű sofőrje évtizedek óta dolgozik a cégnél, és nagyon tapasztalt sofőr.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.