2026. június 8., 18:20

Holtrészeg volt a kerékpáros

Egy 30 éves kerékpáros közlekedett ittasan Holics városában. A rendőri intézkedés során elvégzett alkoholteszt 1,92 ezrelékes értéket mutatott ki – tájékoztatott a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság.

fújatás
Fotó: Rendőrségi felvétel
A férfi ellen közigazgatási eljárás indul, amelynek keretében a törvény értelmében akár 800 euróig terjedő pénzbírság is kiszabható rá”

– részletezte a rendőrség. A hatóságok figyelmeztetnek, hogy a kerékpárosok is a közúti közlekedés egyenrangú résztvevői, és az ittas vezetés komoly kockázatot jelent mind saját magukra, mind a többi közlekedőre nézve.

A rendőrség hangsúlyozza, hogy az alkohol jelentősen lassítja a reflexeket, rontja az egyensúlyérzéket és a távolságbecslést, emellett drasztikusan növeli az elesés vagy az ütközés kockázatát. „A kerékpáron sem karosszéria, sem légzsák nem védik a vezetőt, így egy ütközés vagy akár egy egyszerű elesés esetén is súlyos sérüléseket, sőt halálos balesetet kockáztatnak” – tette hozzá a rendőrség.

Közleményükben nyomatékosították, hogy a kerékpárosok sem közlekedhetnek alkohol hatása alatt. „Ez alól az egyetlen kivételt a települések belterülete, valamint a kijelölt kerékpárutak jelentik, ahol az alkoholszint nem haladhatja meg a 0,5 ezrelékes értéket. Településen kívül azonban a zéró tolerancia elve érvényes, azaz az abszolút nulla a megengedett” – foglalta össze a rendőrség.

Megosztás
Címkék