Hétfőn indul a Több mint szomszéd idei rendezvénysorozata
Június 10-e és 16-a között tizedik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége és a Liszt Intézet Pozsony - Magyar Kulturális Központ szervezésében a Több mint szomszéd - Magyar Kulturális Hét Pozsonyban.

A hétfőtől vasárnapig tartó rendezvénysorozat részeként balett- és színházi előadással, fotókiállítással, szimpóziummal, koncertekkel és sok más eseménnyel készülnek a szervezők a magyar kultúra iránt érdeklődők számára. A hetet háromnapos szabadtéri zenei és gasztronómiai fesztivál, valamint kézműves vásár zárja Pozsony Fő terén.
– fogalmazott portálunknak Venyercsan Pál, a Liszt Intézet igazgatója, hozzátéve, ennek kizárólag szervezési okai vannak.
Mint mondta, idén is nagyon sokszínű programmal készülnek. „Minden évben próbálunk valamilyen újdonságot behozni, idén is számos program lesz, de a hagyományos sokszínűség jellemzi a rendezvénysorozatunkat most is.
– mondta az intézetigazgató. Hozzátette, gasztro- és kézművesvásár idén is lesz, és egy attrakcióval is készülünk, egy nagy ezer literes kondérban szegedi halászlé készül majd, amit meg lehet kóstolni.
A Több mint szomszéd keretén belül idén is több koncert lesz.
– fogalmazott Venyercsan Pál. Mint mondta, lesznek szlovákiai magyar és magyarországi zenekarok is, szombat este pedig Kovács Kati lép fel koncertjével Pozsonyban a Több mint szomszéd színpadán.
A rendezvénysorozat a hagyományoknak megfelelően az első négy napon beltéri programokkal, az utolsó három napon pedig már kültéri rendezvényekkel jelentkezik.
Június 10-én, hétfőn a Győri Balett Anna Karenina című előadását láthatja a közönség 19 órától az Új Színpadon, amely tulajdonképpen az idei Több mint szomszéd nyitó rendezvénye lesz.
Június 11-én, kedden 17 órától a Liszt Intézet földszinti termében kerül sor a Capa, a világhírű fotós című színi előadásra, majd ezt követően 18.30 órakor kerül sor Capa fotográfiáit felvonultató tárlat megnyitójára, amelynek címe Minél közelebb.
Június 13-án, csütörtökön 10 órai kezdettel immár hagyományosan a Magyar – Szlovák Üzleti Fórum című zártkörű szakmai rendezvénynek ad otthont a Több mint szomszéd. 18 órai kezdettel pedig a Pozsonyi Kifli polgári társulás Civil kurázsi című pop-up kiállítását tekintheti meg a nagyérdemű az
Óvárosháza udvarán.
Június 15-én, szombaton 15.30-kor a Pósfa zenekar népzenei koncertjével indul a vigadalom, majd 17.30.kor az Infinity Neoton Show könnyűzenei koncertnek örülhetünk. Az estet 20 órai kezdettel Kovács Kati koncertje zárja.
Június 16-án, vasárnap 13 órai kezdettel kerül sor a Szlovák és magyar fúvószenekarok koncertjére, amelyen fellépnek a Szlovák Köztársaság Fegyveres Erői Katonazenekara és a MH Szentendre Helyőrségi Zenekar. 14 órától a Laposa Julcsi Band népzenei koncertre, majd 15.40-től a Szilárd Piano Projektre kerül sor. 16.45-től a Golddies régi idők slágereit élvezhetjük.
Péntektől vasárnapig kerül sor a gasztronómiai és kézműves vásárra. A rendezvénysorozat felett Matúš Vallo, Pozsony főpolgármestere vállalt védnökséget.