Hazatért a Napút festője - KÉPEKKEL
A Losonci járásban fekvő Gácson október 27-én ünnepélyes keretek között átadták Csontváry Kosztka Tivadar emlékházát. Az egykori óvoda épületében kialakított emlékházban nemcsak a festőművész előtt tisztelegnek, hanem falumúzeum is helyet kapott benne. Az épületben a jövőben kreatív műhelyeket és workshopokat szeretnének szervezni.

Az interaktív elemeket, kávézót és játszóteret is magában foglaló épületben ez év végén szeretnék köszönteni az első látogatókat. Ezt a község polgármestere, Alexander Udvardy mondta a Csontváry Emlékház ünnepélyes átadóján.
Megismertetjük a látogatókat a faluban évszázadokon át élő Forgách család történetével, illetve a helyi fazekasműhely működésével is. Ezáltal az emlékház egyfajta információs pontként is szolgál majd, amely átfogó tájékoztatást nyújt a régióról – részletezte a polgármester.
– A munkálatok még nem értek véget. Rendbe kell tennünk az udvart, ahova a látogatók számára pihenőhelyet szeretnénk kialakítani – tette hozzá a polgármester.
Az önkormányzat célja egyfajta kulturális és szociális központ kialakítása, ahol a jövőben kreatív műhelyeket és workshopokat szeretnének szervezni.
A projekt hat munkahely létrehozásával is számol. A magyar oldalon, Eresztvényen, a felújított Dornyay Turistaházban Mustó János Emlékház létesült, amely a szlovák származású festőművész munkásságának bemutatását szolgálja. Az épületben művészeti műhelyek, kulturális rendezvények, kiállítások és szlovák nemzetiségi programok kapnak helyet.
Skuczi Nándor, Nógrád Vármegye Közgyűlésének elnöke örömét fejezte ki Salgótarján és Gács együttműködése kapcsán. Fontosnak tartja, hogy a Dornyay Turistaház és a Csontváry Emlékház megújításával újabb kapcsolat létesült Magyarország és Szlovákia között.
– Ondrej Lunterrel, Besztercebánya megye elnökével a kultúra mellett az infrastrukturális beruházások területén is szoros az együttműködésünk. Abban bízom, hogy az utakat és a vasutakat is össze tudjuk majd kötni, hogy a gazdasági és turisztikai együttműködések, valamint a társadalmi kapcsolatok is minél erősebbé válhassanak – emelte ki.
Tartozásai miatt később a gyógyszertárat bérbe adta. Ennek köszönhetően utazgathatott és alkothatott. Az első világháború kezdetéig rendszeresen visszajárt Gácsra, ahol az őszi-téli hónapok idején élt és festett. A patika padlásán halmozta fel a nem kiállításra szánt műveit, köztük olyan ismert alkotásokat is, mint az Önarckép, a Tengerparti sétalovaglás, vagy a Fohászkodó Üdvözítő. Festményei jelenleg múzeumokban és magángyűjteményekben találhatók.
Nem tudjuk pontosan, hogy ezt a kifejezést ő találta-e ki, vagy misztikus látomásban, hallucinációban hallotta először, mindenesetre a „naputat” a plein air szinonimájaként is használta. A fény megigézte, az összes festményén a Nap fényét próbálta megragadni, és ezt tekintette az életerőnek, az isteni erőnek, ami életben tart minket – magyarázta Szabó Kinga, művészettörténész.
– Nem csupán festményei, de gondolatai is rendkívül fontosak voltak. Ezeket a gondolatokat kellene jobban megismerni ahhoz, hogy egészében tudjuk értékelni az ő jelentőségét nemcsak a művészetben, hanem a kultúrtörténetben is. Nagyon örülök, hogy erre most itt Gácson lehetőség nyílik – fűzte hozzá Szabó Kinga.
2019-ben, a festő halálának századik évfordulója alkalmából Gács község és a Phoenix Lutetia Polgári Társulás jóvoltából emléktáblát helyzetek el az egykori gyógyszertár épülete előtt.
Gács község Nógrád egyik gyöngyszeme és a turisták kedvelt célpontja. Az idelátogatók elsősorban a Forgách-kastélyra kíváncsiak, de egyre inkább bekerül a köztudatba a felújított vasúti őrház, a szabadtéri Csontváry Galéria, és az egykori gyógyszertár épülete, amelyek az elkészült emlékházzal együtt a tervezett tanösvény helyszínei lesznek.
Megjelent a Magyar7 2023/44. számában.