Használni s nem ragyogni akarok - Petőfi-szobrot avattak Nagymegyeren
A Petőfi 200 ünnepségsorozatának záróakkordjaként az év elején a Pro Megere Polgári Társulás kezdeményezésére a nagymegyeri Hősök terén ünnepélyesen felavatták Petőfi Sándor mellszobrát.
A Petőfi-emlékév meghirdetését követően a Pro Megere Polgári Társulás tagjai egyetértettek abban, hogy Nagymegyeren, abban a csallóközi kisvárosban, amelyben a magyarok lélekszáma az elsők között van a felvidéki települések között, nagyon is helyénvaló Petőfinek szobrot emelni, még akkor is, ha a költő nem járt errefelé. A Bartók Béla Alapiskolához és a Corvin Mátyás Kereskedelmi Akadémiához közeli Hősök tere lenne a méltó környezet, fogalmazták meg a szoboravatás igényét a Bethlen Gábor Alap által kiírt pályázat címére beküldött indoklásukban a polgári társulás tagjai. A pályázat sikeres elbírálása révén végül elkészülhetett a megálmodott szobor.
– összegezte a társulás elnöke, Mikóczy Dénes.
A 130 cm magas, 40x25 cm-es mészkőoszlopra helyezett mellszobor méreteiben életnagyságú, s elkészítésére Cséfalvay Kázmér nagyfödémesi szobrászművész-restaurátort kérték fel, aki jelenlétével is megtisztelte a január 7-én megrendezett ünnepélyes szoboravatást. Ismerve a művész köztéri szobrait és az általa restaurált számtalan felvidéki emlékművet, szoborcsoportot, a megrendelők benne látták a garanciát arra, hogy a Petőfit ábrázoló mellszobra újabb értéke, színfoltja lesz a felvidéki emlékhelyeknek.
,,Szeretném kifejezni köszönetemet és hálámat azoknak, akik hozzájárultak a szobor létrejöttéhez, a királyhelmeci Sohajda Péternek, aki nagy segítséget nyújtott a szobor mészkő talpazatának beszerzésében, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyében található Füzérkomlós község polgármesterének, Mester Andrásnak, aki a ma már nem működő helyi kőbányából felajánlotta az általunk kiválasztott megfelelő mészkőoszlopot. Köszönet jár Vörös László kőművesmesternek, a Pro Megere elnökségi tagjának a helyszín előkészítését, a kő ideszállítását és előkészítését végző helyi TSM Kft. vezetőjének és csapatának a segítségért, és a téren lakó kedves polgároknak, a Kósa és Beke családnak, akik, ha kellett, áramot, vizet biztosítottak a munkálatokhoz” – mondta az avatóünnepségen Mikóczy Dénes, a társulás elnöke, majd Soóky Marián polgármesterrel leleplezték az alkotást.
Ezt követően Kalmár Dávid, Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének diplomatája, valamint Vörös László és Földes Andrea minden jelenlévő nevében nemzeti színű szalaggal kötötte át a szobrot. Nagymegyer polgármestere, Soóky Marián ünnepi beszédében aláhúzta, hogy méltó rendezvényre gyűltek össze az emberek, hiszen egy újabb kulturális és történelmi emlékhellyel lett gazdagabb a város.
„Elmondhatjuk, hogy a Petőfi-évforduló zárásának egyik legnagyobb ünnepét és eseményét városunkban, Nagymegyeren tartjuk, ahol maradandóan és örökre elfoglalta helyét a kőbe vésett ifjú, Petőfi Sándor. Petőfi emléke nem pusztán túlélt mindent az elmúlt kétszáz évben, hanem diadalmasan jelen van a mindennapokban, például a köztereken, a nyelvben, a beszédfordulatokban.
- mondta a polgármester hozzáfűzve, hogy Petőfi vátesz költő volt, aki nemcsak a saját sorsát, nemcsak a saját halálát, hanem a nemzet jövőjét, a magyar és a világszabadság győzelmét is megjósolta. Találóan jegyezte meg, Petőfi zsenialitása abban rejlik, hogy eredeti módon és mégis mindenki számára közérthetően fogalmazta meg gondolatait az élet nagy kérdéseiről. A szabadságról és a szerelemről, illetve a hitvesi hűségről, a szülőföldhöz való szoros kötődésről és a minket körülvevő természet nagyszerűségéről. S nem utolsósorban arról, hogy minden embernek küldetése van: ott kell becsülettel helytállnia, ahová a Jóisten teremtette.
Az ünnepélyes szoboravatás során a Kéknefelejcs Népdalkör Petőfi megzenésített verseit adta elő. Az ünnepségen Zakál Gyula Petőfi Miért zárjátok el az útamat? című versét szavalta el, melynek az írás címében szereplő záró sorai ma is aktuálisak. Petőfi nagymegyeri szobra sem ragyogni kíván ugyanis, hanem főleg arra emlékeztet bennünket, hogy hűen szolgáljuk nemzetünket, közösségünket.
Megjelent a Magyar7 2024/3. számában.
