Harangjáték Komáromban
Nemcsak a városba érkező turisták, a komáromiak is szívesen meg-megállnak a Szent András-bazilika előtt, hogy meghallgassák a templom egész órákban felcsendülő harangjátékát. Stubendek László korábbi polgármester, az ötlet gazdája mesél.

A híres történelmi városok templomaihoz régen több kisebb-nagyobb torony és harang tartozott, amelyeknek a zúgását összehangolták. A komáromi Szent András-templomnak egykor 7 harangja volt, ám a Duna felőli tornyot az 1848-as nagy tűzvész után már nem újították fel. Sok harangból pedig a háborúk idején ágyút öntöttek.
A komáromi bazilika két tornyában jelenleg három harang lakik, a nyugati tornyában a nagyharang, a keleti tornyában pedig két kisebb.
Utóbbiak egyike a tűzvész utáni felújítás idejéből, 1860-ból származik, a többi 1920 táján készült. A nagyharangot a csehországi Chomutovban, a másik kisebbet pedig a komáromi Dostál család műhelyében öntötték. Miután nagyon jól sikerült, a későbbiekben az ország minden tájáról rendeltek harangot tőlük. A helyi Szent Anna-kápolna számára is készítettek egyet.
Tudvalevő, hogy az 1456-os nándorfehérvári győzelem óta délben világszerte zúgnak a harangok.
Komáromban a 15 órai könyörgő harangozással az 1783-as évi nagy földrengésre emlékezünk a hasonló csapás elkerülése végett, 19 órakor pedig az 1309-es udvardi zsinatot idézzük fel.
Annak nagy horderejű döntése az esti harangszó elrendelésén kívül az volt, hogy az egyház a trónkövetelők közül Károly Róbertet támogatta, akit később trónra is emelt. Sok toronyban a nagyharangok mellé készített kisebbeket különféle dallamok megszólaltatására szánták, amit régebben mechanikus módon működtettek. Napjainkban ez már elektronikusan történik.
Számítógépes vezérléssel, 800 wattos erősítővel az idén pünkösdkor szólalt meg első ízben a harangjáték. Az egyházi ünnepkörökhöz illő, jelenleg pedig évközi katolikus egyházi énekek harangjáték-változatában lehet gyönyörködni.
A hangerő természetesen szabályozható. Valójában ezek a szentmiséken hallható, közel 2 perces dallamok. A műemlék épületet nem rongáltuk meg, hiszen nem kellett semmit vésni vagy bontani. Naponta nyolc alkalommal csendül fel más-más harangjáték, egyelőre még próbaüzemelésben, mert a légnedvesség, a meleg és egyebek hatásait vizsgáljuk. Az elektronikus szerkezetnek ugyanis sokáig ki kell állnia az idők próbáját.
Stubendek László további hasonló turistacsali tervei közül elárulta, a várban reggeli ébresztőként és esti takarodóként trombitaszó csendül fel. Ennek a megvalósítása folyamatban van.
Megjelent a Magyar7 2021/34. számában.