Halálra éheztettek és szomjaztattak egy lovat, a pincébe zárva pusztult el
A környezetvédelmi rendőrség nyomozást indított állatkínzás gyanújával, miután egy 20 évnél is idősebb kanca pusztult el egy ház pincéjében, étel, víz és gondoskodás nélkül a Lévai járásban található Vámosladányban.
A nyomozás eddigi adatai szerint az ismeretlen elkövető július 12. és augusztus 2. között tartotta a szerencsétlen állatot a pincében, ahol sem táplálékhoz, sem vízhez nem jutott. Az elhanyagolás következtében a ló elpusztult.
A rendőrség közölte, hogy
az elkövető az állatvédelmi és állategészségügyi törvény rendelkezéseit is megszegte, amelyek tiltják az állatok bántalmazását és elhanyagolását.
A környezetvédelmi rendőrség most tanúk jelentkezését várja, akik információval rendelkezhetnek az esetről vagy a felelős személy kilétéről. Bárki, aki segíthet, hívja a 158-as segélyvonalat.
A hatóság figyelmeztetése szerint minden olyan cselekmény, amely állat sérüléséhez vagy halálához vezet, büntetendő.
A tettest egy–öt évig terjedő szabadságvesztés is fenyegetheti.