2026. november 6., 12:54

Halálosan megfenyegette diáktársait egy 15 éves tanuló Léván

Halálosan megfenyegette diáktársait egy 15 éves tanuló egy lévai középiskolában. Azt is elmondta nekik, hogy listát vezet azokról az emberekről, akiket egymás után akar megölni. Az esetre a Joj és a Markíza televízió hívta fel a figyelmet.

rendőrautó villogó fényhíd
Illusztrációs felvétel
Fotó: Pexels

Tomáš Havetta, a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője a TASR hírügynökségnek megerősítette, hogy a lévai rendőrség büntetőeljárást indított veszélyes fenyegetés vétségének gyanúja miatt egy 15 éves fiatalkorúval szemben, aki a Lévai Ipari Szakközépiskola területén az intézmény egyik diákját fenyegethette meg. Az ügyet ezt követően a kerületi bűnügyi rendőrség vette át, amely jelenleg intenzíven foglalkozik az esettel, és elvégzi a szükséges eljárási cselekményeket.

A Lévai Gépészeti és Elektrotechnikai Ipari Szakközépiskola 15 éves tanulója elektrotechnikai szakon, első évfolyamon tanul. A múlt héten, szakmai gyakorlata során azzal fenyegette meg diáktársait, hogy megöli őket. A fenyegetések kezdetben egyetlen fiú ellen irányultak, később azonban a fenyegetettek körét fokozatosan bővítette. Osztálytársai szerint a telefonján fegyverekről készült fényképeket keresett.

A diákok osztályfőnöküknek jelezték a fenyegetéseket, az iskola pszichológusa pedig értesítette a rendőrséget. A rendőrök őrizetbe vették a fiút, és rendőrségi fogdába szállították, másnap azonban szabadon engedték.

A diákok szülei aggódnak gyermekeik biztonságáért, és követelik a tanuló kizárását az iskolából. Az intézmény vezetése szerint megtettek minden szükséges intézkedést, és kiemelt figyelmet fordítanak a tanulók biztonságára. A diák jelenleg nem jár iskolába, az intézmény biztonságáról gondoskodtak, a tanulók és a pedagógusok rendelkezésére pedig az iskola támogató szakmai csoportja is rendelkezésre áll.

Megosztás
Címkék