2024. december 26., 12:10

Hagyományos Szent István napi bor-és pálinkaszentelő - KÉPEKKEL

Az előző évekhez hasonlóan december 26-án, karácsony második, illetve Szent István vértanú ünnepén Medve községben ismét megrendezésre került az immáron hagyományosnak számító bor-és pálinkaszentelő.

Díjazottak
Galéria
+15 kép a galériában
Fotó: Mátis Rudolf

 Az esemény még hat évvel ezelőtt azon indíttatásból jött létre, hogy a falu lakosai megmutathassák a saját termékeiket, illetve megízlelhessék a mások által előállított borokat és pálinkákat. December 26-án a szentmise keretein belül Nagy Pál, a balonyi egyházközség plébánosa megáldotta a nedűket, illetve fohászt mondott, hogy az új idényben is bőséges termés ígérkezzék.

A szintmisét követően nagyjából fél tíz magasságában Kulacs László, Medve község polgármestere hivatalosan is megnyitotta a V. bor-és pálinkaszentelőt/kóstolót, melyre az előző évekhez hasonlóan a helyi Szent Anna katolikus templom kertjében került sor.

Csípős, azonban verőfényes napsütéses idő volt, így ezúttal is egy nagyobb csoport gyűlt össze az eseményre. Az idei év kínálatában 17 pálinka és 8 bor szerepelt, a résztvevőknek ezeket kellett megkóstolniuk, majd 0-5 pontig értékelniük.

A nedűk mellé a szervezők házi sajtot és kolbászt, valamint házi sütésű kenyeret biztosítottak. Miután mind a 17 pálinka kóstolására sor került, összesítették a pontokat, majd eredményt hirdettek ebben a kategóriában.

A harmadik helyen Kulacs László, a másodikon a tavalyi évhez hasonlóan Orosz Norbert, az első helyen pedig Kulacs Patrik pálinkája végzett.

Díjazottak
Fotó:  Mátis Rudolf

Az eredményhirdetést követően a borokon volt a sor, érdemes kiemelni, hogy a nyolc bor közül öt apáti szőlőből készült.

A dobogós helyeken is az apáti borok domináltak, a harmadik helyen Csicsay Tibor apáti bor végzett, a második helyet Kulacs Tamás szerezte meg Irsai Olivér szőlőből készült borával. A dobogó legfelső fokára Vígh Balázs álhatott fel szintén egy apáti borral.

Bor-és pálinkaszentelő
A bor kategória dobogós helyezettjei
Fotó:  Mátis Rudolf

Az apáti bor azért is számít különlegességnek, mivel ezt elsősorban a község határában található földterületeken termesztik, és jellegzetes, egyedi ízvilággal rendelkezik.

Az esemény ezúttal is jó hangulatban telt, felelevenedtek régi, kis híján elfeledett történetek, valamint a borok és pálinkák elkészítésének folyamatai is. Jó néha kiszakadni ebből a rohanó világból, és egy kevés, de annál minőségesebb időt eltölteni a falubeliek társaságában. A szervezők ezért is tartják fontosnak, hogy évről évre megszervezzék az eseményt, és hagyományt csináljanak belőle.

Az esemény egyre nagyobb népszerűségnek örvend, nem titkolt cél a jövőben egy nagyobb volumenű, és színvonalában is professzionálisabb bor- és pálinkaszentelővel egybekötött kóstolás megszervezése.

Bor-és pálinkaszentelő
Galéria
+15 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.