2026. január 13., 16:22

Gyertyagyújtás és főhajtás a Don-kanyar hőseiért

83 éve, 1943. január 12-én kezdődött a második világháború egyik legtragikusabb eseménye: a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, amelynek során szinte teljesen megsemmisült a 200 ezer fős 2. magyar hadsereg. A magyar haderő egyharmada tudott csak hazatérni.

Don kanyar
Fotó: Szvorák Dávid

Az elesett hősökről való megemlékezést immár ötödik alkalommal Zupko Mária szervezte meg a Femine Fortis – Erős Nők polgári társulás égisze alatt Füleken.

A Felvidékről elhurcoltakról igazán kevés szó esett. Itt-ott voltak megemlékezések, de nem rendszeresek. Mivelhogy én, meg néhányan közülünk személy szerint is érintettek vagyunk, úgy gondoltuk, hogy minden évben megemlékezünk az elesetteről. Hiszen nem szabad elfeledni, hogy mit szenvedtek az őseink”

– mondta Zupko Mária.

Az idei évtől a Iuvenis Neogradiensis Polgári Társulás tagjai is csatlakoztak szervezőkhöz. A Femine Fortis – Erős Nők polgári társulás nevében Csányi Ildikó mondott emlékező beszédet, aki családja történetén keresztül idézte fel a Don-kanyar tragédiáját. Ildikó anyósának unokatestvére, Soós Kálmán, ugyanis megjárta a frontot. Az ott történtekről egy frontnapló hasábjain számolt be részletesen.

„Ami átjön az egész naplón, az az Istenbe vetett hit. Kálmán bácsi ezt a naplót úgy írta, hogy ő mindig is reménykedett abban, hogy hazatér. Nagyon vallásos ember volt, és úgy érzem, hogy ez a napló egy tanúságtétel, mert Istennek ad hálát minden egyes napért, amit átélt. És a további életében is, mert sikerült neki hazatérnie, mindig említette, hogy a Jóisten segítette őt át a nehéz eseményeken” – osztotta meg az emlékeket Csányi Ildikó.

Don kanyar
Fotó:  Szvorák Dávid

Kálmán bácsi keveset beszélt az ott történtekről, nehéz volt számára az emlékezés. Kétszer is megjárta a Don-kanyart, fogságba esett, majd csak hosszú évek múltán térhetett vissza családjához. Ildikó felidézte másodunokatestvére nagyapjának sorsát is, aki szintén a Donnál szolgált.

Úgy gondolta, hogy ha eltöri a lábát, akkor mint sebesült, még élve hazakerülhet. És azt mesélte, hogy amint a feje fölé emelte a nagy követ, megszólalt egy hang a fejében, hogy ne tedd. És nem tette meg, és csodák csodájára, vagy Isteni segítség, de másnap jött a hír, hogy visszavonulnak. És sokszor elgondolkodott azon, hogyha ő ott eltöri a lábát, akkor ott veszik, mert nem tudott volna hazajönni, hiszen több mint ezer kilométert gyalogoltak haza”

– mesélte.

A megemlékezés végén a résztvevők mécseseket gyújtottak az emlékműnél. 

Megosztás
Címkék