2021. december 2., 19:29

Gránit oroszlánként küzdeni

A Férfiak Világnapja alkalmából idén ötödször adták át a Gránit Oroszlán Példakép Díjat az év férfi példaképeinek. A közéleti kategória egyik díjazottja – első felvidékiként – Tóth Zoltán, a Kerecsen Motoros Egyesület elnöke lett, aki szimbolikusan minden határon túli magyarnak ajánlotta fel a díjat.

Tóth Zoltán - Gránit Oroszlán Díj
Fotó: Férfiak Klubja

A Férfiak Klubja független társadalmi szervezet 2017-ben alapította a Gránit Oroszlán Példakép Díjat, amellyel olyan férfiakat tüntetnek ki, akik élen járnak az értékek átörökítésében, példamutatásban és nevelésben.

A díjjal ugyanakkor a férfiminta fontosságára, a férfiak különleges, társadalomépítő felelősségére is szeretnék felhívni a figyelmet. 

Bedő Imre, a Férfiak Klubja szervezet alapítója egy múlt heti rádiós interjúban elmondta, céljuk az volt, hogy újjáépítsék a férfivá válás útját a városokban is.

Tóth Zoltán - Gránit Oroszlán Díj
Fotó:  Férfiak Klubja

 

– Régen a falu kötelezte a férfiakat a megerősödésre, a sok-sok fizikai munka által is nagyobb helytállást követelt tőlük az élet. Ma a könnyű városi létben tehát csak szándékosan, tudatosan tudunk férfivá érni. Elfelejtettük, hogy ezért tenni kell. Napjainkban nagyon sok a válás, hiányoznak a férfiak a családokból, és az iskolákban is egyre kevesebb a férfi pedagógus.

Mivel kevés férfimintát látnak a gyerekek, ezért az egyik nagy projektünk éppen a férfi példaképek fókuszba állítása, hiszen míg régen karnyújtásnyira voltak ezek a példaképek, most morzsákból kell összerakni

– fejtette ki Bedő Imre. 

Neves díjazottak

A díjra öt (apa, mester, férfi pedagógus, közéleti és felelős üzletember) kategóriában lehetett jelölni. A beérkezett jelölésekből ebben az évben is titkos szavazással választottak ki minden kategóriában három-három díjazottat. 

A Gránit Oroszlán Példakép Testület tagjai a korábban díjazott példaképek, ők hitelesítik az újonnan kiválasztottakat. A Férfiak Klubjának jelenleg 72 tagja van.

A korábbi díjazottak között olyan példamutató személyiségek vannak, mint Imre Géza, Kassai Lajos, vagy Dolhai Attila.

A mindennapi életben kiemelkedő teljesítményt nyújtó tizenöt férfi között idén ott találjuk például Csák János közgazdászt és Decsi András mesteredzőt is. A budapesti Eiffel Műhelyházban tartott gálaünnepség fővédnöke Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter volt.

Tóth Zoltán - Gránit Oroszlán Díj
Fotó:  Férfiak Klubja

 

A Gránit Oroszlán Példakép Díj történetében az első felvidéki kitüntetett Tóth Zoltán lett, akit a közéleti kategóriában díjaztak dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed orvossal és Lackfi János költővel együtt. 

A Kerecsen Motoros Egyesület elnöke lapunknak elmondta, megerősíti és büszkeséggel tölti el, hogy Felvidékről ő az első díjazott, és ez idáig a legfiatalabb is a díj történetében.

– Ez a két tény önmagában is erőt ad. 38 évesen példaképnek lenni nem egy átlagos dolog, de nagyon örömteli, ugyanakkor egyfajta felelősséggel is jár, akárcsak a férfiak szerepe napjaink társadalmában. A férfiasság ugyanis egyfajta elvhűséget is jelent.

Amikor megalapítottuk a motoros egyesületünket, mindenféle jelzőkkel illettek minket, sokszor azért, mert büszkén vállaltuk magyarságunkat és a hazaszeretetünket. Egy férfinak a férfiasságát pont az adja, hogy vannak olyan dolgok, amiért áldozatot képes hozni, és akár még a személyes egzisztenciáját kockára téve is kiáll mellette.

Az én családomban is van példa erre. Az egyik dédnagyapám nem volt hajlandó „reszlovakizálni”, inkább lemondott birtokáról, és kitelepítették Ajkarendekre. Nagyapám azért volt tovább az orosz hadifogságban, mert nem írta alá, hogy ő csehszlovák és még másfél évet ráhúzott emiatt. Amikor évekkel később megkérdezték tőle, hogy miért nem írta alá, a szó legtermészetesebb értelmében azt válaszolta: hogy tehettem volna ilyet, hisz magyar vagyok! Ezek az értékek, és ezekhez az elvekhez való ragaszkodás határozza meg, hogy miért vagy te férfi, és miért lehetsz példakép. Számomra ez mindig fontosabb volt, mint az anyagi haszonszerzés – mondta a díjazott.

Tóth Zoltán - Gránit Oroszlán Díj
Fotó:  Férfiak Klubja

Ez elmondható a Kerecsen Motoros Egyesületről is, amely sosem kapott nagy pénzügyi támogatást, minden sikerüket az emberekre támaszkodva érték el. 

– Példaként említhetjük a berzétei árvaház ügyét, vagy a Varga család házát, amit sikerült megvennünk és felújítanunk, ezek a cselekedetek mind önerőből történtek.

A rendezvényeinknek pedig talán az volt a legfontosabb hozadéka, hogy sok embert összehoztunk, közösségeket teremtettünk, barátságok jöttek létre, több száz jóakaratú ember kapcsolatát hoztuk „tető alá”. És most, ebben a zaklatott időszakban azt is megtapasztaljuk, hogy az emberi kapcsolatok felértékelődnek.

Azok, akik eljártak a rockfesztiválra, támogatták a jótékonysági akcióinkat, ugyanúgy magukénak érzik a sikert, és örömmel, jó érzéssel tölti el őket, hogy támogathattak egy-egy nemes célt. Ilyen sikerekre szomjazik a közösség, s úgy hiszem, hogy a nemzetünket is így lehet összekovácsolni – mondta Tóth Zoltán, a Kerecsen Motoros Egyesület elnöke hozzáfűzve, hogy ilyen alapon ez az őt ért elismerés kicsit a többieké is.

– A legjobb üzenete, hogy érdemes kitartani, küzdeni, felelősséget vállalni a tetteinkért, és ne féljünk a nehezebb utat választani. A díjat jelképesen szeretném felajánlani minden határon túli magyarnak, aki ugyanúgy őrzi anyanyelvét, kultúráját és magyarságát, s gránitlelkű oroszlánként helytáll a százesztendőnyi kisebbségi lét ellenére is. Szeretnék a saját példámmal is erőt és hitet adni arra sarkallva őket, hogy ne költözzenek Magyarországra, hanem szülőföldjükön  – ahová a jóisten teremtette őket – próbáljanak helytállni és bizonyítani.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/48. számában.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.