Gőzerővel dolgoznak a füleki ipari zóna felélesztésén
Zajlik az építkezés az egykori füleki zománcgyár területén. Az ipari csarnok alapkőletételére idén februárban került sor, a beruházás szeptember végére készülhet el.

Az egykori zománcgyár területe a közelmúltig romos állapotban volt, a határon átnyúló projektnek köszönhetően azonban sikerül revitalizálni azt, és a tervek szerint új munkahelyek is létesülnek. Agócs Attila polgármester portálunknak elmondta, egyelőre minden a tervek szerint halad.
Nyilván ebből számtalan probléma akad, ami plusz költségeket eredményez. De azt mondhatom, hogy az ütemtervet betartva, szeptember végére meg fog épülni az iparcsarnok, és azt reméljük tőle, hogy körülbelül harminc munkahelyet tud majd teremteni a fülekieknek és a környékbelieknek” – nyilatkozta.
Hozzátette azt is, hogy a kis iparcsarnokkal egy időben teljes infrastruktúra is kiépül, ami előrevetíti azt, hogy a többi romosan álló épület a későbbiek során szintén funkciót kaphat.
„Az iparfejlesztés gondolata mindig jelen van a városatyák fejében, hiszen a lakosság valahol tőlük is várja a munkahelyteremtést. Mi is úgy láttuk, hogy ez fontos, de ezen kívül mégiscsak volt ott egy olyan urbanisztikai seb, ami eléggé sok gondot okozott, hiszen ez fontos tömegközlekedési központ a városban. Most már ott állnak meg a gyorsvonatok, ott van a kis autóbusz állomásunk, erre mennek az utak az újabban telepített ipari létesítményekhez. Ott van a pincesor, amit a helyi borászok újjáélesztettek, rendezvények zajlanak, és a pincesorról például egy romhalmazra néztünk. Tehát mindez azt gondolom, hogy valahol idegenforgalmi kérdés is, valahol városképi kérdés is, de elsősorban városfejlesztési és munkahelyteremtési kérdés” – mondta Agócs.
„Ebben a témában, előkészületi szinten, évek óta együttműködünk a Sario ügynökséggel, amely külföldi befektetők szlovákiai letelepítését intézi. De ők maguk is elmondták, hogy mivel ez nem egy hatalmas csarnok, várhatóan a környéken már működő cég számára lehet érdekes a lehetőség. Természetesen azon is törjük a fejünket, hogy mi lesz akkor, ha külső érdeklődő nem jelentkezik be a versenybe. Ebben az esetben a város és a társfinanszírozó, a megye, együtt próbál majd valamilyen szociális vállalkozás keretén belül munkahelyet teremteni az iparcsarnokban” – zárta Agócs Attila.