Gömöriek a szovjet lágerekben
Málenkij robot - Gömöriek a szovjet lágerekben címmel írt könyvet az uzapanyiti Lehotai Aladár, aki történészeket megszégyenítő lelkesedéssel és alapossággal kutatja a múltnak ezt a máig kevéssé feltárt és titokban tartott részletét.
A magyar Országgyűlés hét évvel ezelőtti határozata értelmében november 25-e a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja. 1953-ban, Sztálin halálát követően ekkor léphetett ismét magyar földre azoknak a politikai raboknak az első csoportja, akik túlélték a Gulág borzalmait.
Egyes becslések szerint mintegy 800 ezer magyarról van szó,
akiket 1944 őszétől hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak többéves kényszermunkára, illetve akiket a második világháború után 5-25 esztendőre száműztek a Gulág telepeire. A fogságba hurcoltak mintegy harmada civil volt, köztük rengeteg nő.
Lehotai Aladár a Hagyományok és Értékek Polgári Társulás, valamint a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma gondozásában megjelent kötetét az emléknaphoz kapcsolódóan mutatták be a rimaszombati könyvtárban. A szerzővel Szászi Zoltán író, publicista beszélgetett, aki szerint párját ritkítja, hogy valaki magánemberként, önszorgalomból ilyen tudásanyagot tegyen le az asztalra.
– Három-négy évvel ezelőtt a Felcserélt otthonok című kiállításra készülve jött elő a kitelepítés, a deportálások, a lakosságcsere témája. Akkor gondoltunk arra, hogy meg kell, hogy keressük azokat az embereket, akik akár gyerekként is, de tanúi voltak ezeknek az eseményeknek. Felhívták a figyelmünket, hogy Gömörben találhatunk még olyan tanúkat, akik vissza tudnak emlékezni ezekre. Így jutottunk el a 92 éves Simon Ilonka nénihez, akinek filmre vettük a visszaemlékezéseit. Ekkor találkoztunk Lehotai Aladárral, aki szintén foglalkozik az 1945-48-as tragikus eseményekkel, azon belül a málenkij robot témájával. Amikor bemutatta azt a fantasztikus dokumentumanyagot, amit összegyűjtött, úgy döntöttünk, hogy ezt nem lehet veszni hagyni
– mondta Jarábik Gabriella, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma pozsonyi igazgatója, aki szintén részt vett a bemutatón.
A hatvanadik életévében járó Lehotai Aladár elárulta, hogy környezetéből is több embert elvittek kényszermunkára, s ő már egészen kiskorától kezdve érdeklődéssel hallgatta, amit az idősebbek meséltek. Főleg disznótoros vacsora közben lehetett erről faggatni a népet, mondja, mert magától senki sem beszélt szívesen az ott átéltekről.
Az, hogy neki kellett a témában kutatnia, szerinte
mondja kritikusan Lehotai, aki végzettsége szerint repülőgépszerelő. A hadseregnél tíz évig vadászrepülő és helikopteres ezredeknél szolgált, majd gépgyárakban dolgozott. A szakmájából kifolyólag tanult meg oroszul, ami nagyban segítette a kutatásait. Ő ugyanis nemcsak a szakkönyveket és az irodalmat bújta, hanem az elhurcoltak útvonalát végigjárva Ukrajnába, a Donbasz vidékére is ellátogatott.
2011-ben két hetet töltött el a Donyec-medencében, Vorosilovgrád, azaz a mai Luhanszk környékén, amely azóta az orosz-ukrán konfliktus következtében háborús övezetté vált.
Sorra bejárta Vorosilovka, Uszpenka, Delta, Parkamona és Zorinszk településeket, ahová a mintegy 3500 elhurcolt felvidéki magyar többsége került.
Az otthoni túlélők és a helyi lakosok visszaemlékezéseit, leírásait összevetve megtalálta a bányákat, az egykori táborok mára már sok esetben eldózerolt helyét, a rabkórházakat, valamint további épületmaradványokat. Számtalan elfeledett sírt és tárgyi emléket fedezett fel. Ezekről részletesen, fényképekkel dokumentálva számol be több mint 250 oldalas könyvében, amely korabeli jegyzőkönyveket, térképeket is tartalmaz, de ami talán a legfontosabb, hogy
Lehotai Aladár volt az, aki a Gömörből elhurcoltak névsorát elsőként összeírta.
Szülőfalujából, Uzapanyitról és a szomszédos Nagybalogról mintegy 150 főt vittek el málenkij robotra 1945 januárjában.
A Tornalja melletti 650 lakosú Abafala községben német nemzetiségűeket kerestek, de mivel azok nem éltek a településen, helyettük 65 erős, munkaképes személyt, közöttük jelentős számban nőket hurcoltak el.
Kövecsesről, Szentkirályból, a magyarországi Kelemérből és Serényfalváról további több mint száz főthurcoltak gyalogmenetben Miskolcra. Itt bevagonírozták őket, és 17 napi utazás után érkeztek meg a Donbasz bányavidékére, több hónapon és éven át tartó szenvedésük helyszínére.
Egy részük már sohasem térhetett vissza szeretett szülőföldjére.
Lehotai az eltűnt személyek felkeresésévél is foglalkozik, segítségével több családnak sikerült már megtalálnia az egykori Szovjetunió területén elhunyt hozzátartozóját. Kutatási eredményeiért a magyar kormány kitüntetésében részesült, s tagja a Gulag-kutatók nemzetközi társaságának.
Könyvében nemcsak az embertelen munkakörülményeket, hanem a lágerélet mindennapjait, majd a szabadulás és hazatértek traumáit, a málenkij robot valódi emlékezetét is hitelesen mutatja be. Lehotai Aladárnak köszönhetően felsejlik, hogy mit élhettek át a Balog-völgyi és gömöri lakosok a szovjet lágerekben. A szerző egyben méltó emléket állít mindazoknak, akik megjárták a poklok poklát, a tetves, szénporos Oroszországot.
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2019/49-es számában.
