2022. augusztus 4., 17:01

Gömör: Se közút, se vasút

A gömöri régión áthaladó vasúti közlekedés fejlesztését szorgalmazza Szögedi Anna, Tornalja polgármestere, miután az R2-es gyorsforgalmi út érintett szakaszainak megépítése egyre távolabb kerül.

vasútállomás
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Fábián Gergely

Szögedi Anna a déli vasútvonal villamosításában és a vasúti közlekedés infrastruktúrájának kiépítésében, valamint jobb kihasználásában lát lehetőségeket. Mint hetilapunknak elmondta,

erre akár európai uniós forrásokból is lehetne támogatást igényelni.  

A Zólyom–Kassa közötti, 160-as számú déli vasútvonalon az utóbbi három évtizedben nem történt jelentős fejlesztés. A Szlovák Vasutak részvénytársaság azonban a 2025 és 2029 közötti időszakban tervezi a Zólyom és Fülek közötti, csaknem 70 kilométeres szakasz villamosítását, amelyre 225 millió eurót különítenek el.

A beruházásnak köszönhetően korszerűsítenék a vasúti pályát, a pályasebességet 100 km/h sebességről 120-ra növelnék.

A Fülektől keletre (Feled–Tornalja–Pelsőc–Rozsnyó irányában) folytatódó szakaszok villamosításáról viszont egyelőre szó sem esik. 

Tornalja polgármestere ezért azzal a kéréssel fordult Zuzana Čaputová államfőhöz, annak gömöri látogatása során, hogy közvetítsen az illetékes minisztérium felé és próbálja meg előmozdítani az ügyet, hogy a tervezett felújítás ne álljon meg Füleknél, hanem folytatódjon Tornalján keresztül egészen Kassáig. 

Tisztában vagyunk vele, hogy az államfőnek nincs nagy hatásköre, viszont a közvetítői szerepe fontos lehet, ezért arra kértük őt, közvetítse problémáinkat a minisztériumok felé, s próbálja meg hatékonyabban képviselni a déli régiók érdekeit. A munkalátogatása során maga is tapasztalhatta, hogy milyen borzasztó állapotban vannak útjaink, s hogy ezen a téren mekkora lemaradásban vagyunk az ország többi részéhez képest. Az infrastruktúra olyan, mint az érrendszer a testnek. Ha nincs, akkor nem működik semmi. Nem jönnek beruházások, nincs munkahelyteremtés, sem turizmus

– húzta alá Szögedi Anna.  

Mint ismert

a szlovák kormány tavaly májusban fogadta el a közlekedési tárca úthálózat fejlesztésére vonatkozó ütemtervét, amelyben 2028-ig biztosan nem számolnak az R2-es gyorsforgalmi út gömöri szakaszainak megépítésével.

A Lónyabánya–Osgyán, Osgyán–Zeherje, Zeherje–Füge szakaszok lekerültek a prioritásokat tartalmazó listáról, ami egyben azt is jelenti, hogy egy évtizeden belül szinte esély sincs a régió közúti megközelítésének javítására. Ezért a térség polgármesterei megpróbálnak lobbizni legalább a vasúti közlekedés fejlesztéséért.

Totnalja
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.