2026. november 5., 11:11

Giccs vagy történelmi hűség?

A ferences templom lorettói kápolnája vagy más néven Fekete Madonna-kápolna közismert lorettói emlékhely Pozsonyban, amely a ferences templom bejáratától balra, a hajó északi oldalán található. A barokk kápolnát 1708-ban Esterházy Pál építtette az olaszországi Loreto híres kegyhelyének, a Santa Casának a mintájára, amely a Szűzanya szent házát jelképezi. A Fekete Madonna-kápolna nevet a benne elhelyezett kegyszobor után kapta. Falain barokk freskótöredékek láthatók, amelyek a kutatások szerint az 1711–1714-es pozsonyi pestisjárványra utalnak. Ez az egyetlen ilyen jellegű épület Szlovákiában.

lorettói kápolna Pozsonyban
Fotó: bratislava.sk

2026 októberének végén a kápolna homlokzatfelújításon esett át, amely a feltűnő okker- és narancssárga színek kombinációját kapta. Ez a színváltozás élénk vitákat és ellentmondásos reakciókat váltott ki Pozsony lakosai körében. Sokak szerint az okker és narancssárga árnyalatok túlzottan rikítóak, idegen testként hatnak a ferences templom jóval lágyabb, finomabb homlokzatához képest, és vizuálisan megosztó, szinte „giccses” hatást keltenek. A restaurátorok és a szakemberek szerint viszont az alkalmazott színek a kutatásokon és a barokk kori rétegek elemzésén alapulnak, így a történelmi valóságot, nem pedig a később rákövesedett szürke vagy fakó polgári ízlést tükrözik. Tény, hogy a barokk kor gyakran alkalmazott élénk, kontrasztos színeket a szakrális épületeken.

Elhamarkodott vélemények

A közösségi oldalakon élénk vita alakult ki a narancssárgára festett kápolna ügyében, ami, ha másra nem is arra minden bizonnyal jó lesz, hogy többen tudomást szerezzenek a pozsonyiak közül arról, hogy egyáltalán létezik. A világhálón kialakult vita során az önjelölt szakemberek a szakszerűtlen színválasztással és túlzott expresszivitással vádolták a restaurátorokat. 

Olyan, mintha ököllel arcul csaptak voltak, lehetett volna színesebb, mint volt, de ezek nagyon erős színek” 

– vélekedik a közösségi hálón az egyik kritikus. Egy másik meg egyenesen kínai pagodához hasonlította a kápolnát, miközben a józan ész hiányára apellált. Megint mások azzal érveltek, hogy a kápolnának sohasem volt ilyen színe, legalább is az ő életükben biztosan nem. „Eredetileg ennek a kápolnának nem volt klasszikus színes vakolata, eredeti felülete a kő szürkés-sárgás színéhez hasonló volt. Aki így elcsúfította a kápolna külsejét, annak fogalma sem volt róla, és annak sem, aki ezt megengedte. Ráadásul giccses is” – vélekedik egy további kommentelő.

A restaurátorok azonban teljesen más véleményen vannak, ami azt mutatja, hogy a kommentelők elsiették a véleménynyilvánítást a tudatlanságuknak adva hangot így a közösségi médiában.

A restaurátorok egyike, Adrián Giač szerint ugyanis a színválasztás nem volt véletlen, a homlokzat szimbolikusan kapcsolódik az épület típusához. A lorettói kápolna, ahogyan azt a szakember megerősítette, a Santa Casa (Szent Ház) kápolna építészeti másolata, amely az olasz loretói Madonna-bazilikában található. Innen ered a neve is, és pontosan meghatározott formája van, hogy illeszkedjen a vallási hagyományhoz. „Az eredeti kápolna két alapvető részből áll. Magából a kápolnából – a Szent Házból – és az újabb külső védőburkolatból” – magyarázta Giač. 

A loretói Santa Casa három eredeti fala egyébként természetes homokkőből és názáreti terméskövekből épült. Ezek a kövek jellegzetes meleg, rusztikus vöröses, terrakotta és okkersárga árnyalatúak.

lorettói kápolna Pozsonyban
Az élénk színek nagy vitát váltottak ki a közösségi médiában
Fotó:  bratislava.sk

A Szent Ház, ahol a szent jelenések történtek, ugyanis eredetileg Názáretben állt. A legenda szerint amikor a Szentföld elveszett a keresztesek számára, 1291-ben angyalok emelték fel és repítették a házat először Tersattóba (Dalmáciába), majd 1294. december 10-én átvitték az olaszországi Loretóba. (A loretói Szűz Mária vagy Fekete Madonna ennek a hagyománynak köszönhetően a repülők és a pilóták védőszentje is lett.) A történeti kutatások szerint azonban az eredeti házat lebontották, és a köveit a valóságban egy bizánci nemesi család, az Angeloi család szállította hajóval Palesztinából Itáliába a 13. század végén hozományként. Az ő családnevüket félreértve alakulhatott ki az angyali repítés legendája.

A keresztény hagyomány alapján Szűz Mária ebben a házban született és nőtt fel, itt jövendölték meg neki, hogy megfogan és fiút szül, és az egyiptomi visszatérés után ebben a házban élt Józseffel és Máriával az Úr Jézus is” 

– magyarázta a restaurátor. Hozzátette, a negyedik falat, ami az eredeti háznak sohasem volt, a Loretóba költöztetése után építették hozzá, ezen van az oltár is, amelyen a Fekete Madonna látható. „Európa számos helyén találhatók templomokban, kolostorokban ilyen kápolnák, amelyek híven másolják a Szent Ház belsejét. Loretóban a kápolna előbb állt, majd a 16. század elején felépítették köré a fenséges bazilikát.

A loretói Szent Ház-kápolna márványburkolatát az építkezés során készítették, hogy megvédjék a ház eredeti falait a zarándokok áradata ellen.

A pápa kérésére a híres építész, Donato Bramante tervezte. Szobrokkal és domborművekkel díszített, ezért viszonylag ritkák az ezt másoló kápolnák. Giač szerint hű másolatok találhatók Csehországban, egy másik, szerényebben díszített másolat pedig a lengyelországi Gołąbban. „A pozsonyi Lorettói kápolnának csak két látható külső fala van, és nincsenek szobrászati ​​díszítései, de beleszámíthatjuk ebbe a szűk kápolnacsoportba, amelyek külseje építészetileg az olaszországi eredeti kápolnát másolja. 

Szlovákiában ez az egyetlen ilyen kápolna, és egyike az Európában található öt hasonló kápolnának” 

– magyarázta a szakember, hozzátéve, a restaurálását alapos kutatás és dokumentáció előzte meg. A történelmi épületek színét kívülről és belülről szondázással határozzák meg. A felületkezelések egyes rétegei fokozatosan kerülnek elő, egészen a legrégibb fennmaradt rétegig.

Az eredeti felületkezelés nem mindig marad meg, gyakran csak nagyon apró töredékekben van jelen, amelyeket a feltárás során nem találnak meg. Pontosan ez történt a pozsonyi lorettói kápolna esetében, ahol csak a restaurálás során sikerült azonosítani azt, az újkori cementvakolat és a régebbi felületkezelések eltávolítása után” 

– magyarázta Giač. A szakember rámutatott, hogy a megállapítások szerint a kápolnát nagyjából 20 évente átfestették és átvakolták. Az eredeti homlokzaton kívül a kápolna 16 réteg vakolatot vagy festéket is kapott. „Az eredeti szín még egy-két tónussal élénkebb volt, mint a jelenlegi” – tette hozzá.

A pudingszín nem eredeti

A kutatás így választ adott arra a kérdésre, miért van ilyen jellegzetes színvilága a Pozsony belvárosában felújított kápolnának. „A kápolna külső megjelenésére nincs előírt színséma. Megjelenése az adott adományozó igényeitől függött. 

A pozsonyi kápolnát eredetileg téglavörös, aranyokker és szürke színűre festették. 

A felhasznált színek a befektető státuszát is jelezték, mivel mindegyik szín másként volt becses. A téglavörös például a becsesebb kültéri használatra szánt színek közé tartozott” – hangsúlyozta Giač, hozzátéve, hogy a pozsonyi kápolnának gazdag mecénása volt.

A kápolna felépítését Esterházy I. Pál herceg támogatta, így ő döntött a színvilágáról is. „Ezt a döntést két szempontból kell megvizsgálni. Az első a kápolna funkciója, a herceg egy új családi temetkezési kripta részeként építtette a kápolnát. Ezért található a nyugati oldalán a család címere. A kápolna-kripta szándékosan közvetlenül a templom mellett épült fel, ahol a koronázások után az új magyar királyok a kiválasztott nemeseket aranysarkantyús lovagokká avatták” – magyarázta Giač.

A színt befolyásoló másik szempont valószínűleg az elhelyezkedése volt a lényegesen nagyobb templom és a Szent János evangélista kápolnája mellett, amelyet Jakab városbíró építtetett a XIV. század hatvanas éveiben a templom északi falához. Ez a gyönyörű gótikus kápolna a mai Szlovákia területén a francia gótika legkiemelkedőbb alkotásainak egyike. 

Ha nincs ilyen feltűnő színe, az új kápolna valószínűleg elveszett volna mellettük, ami biztosan nem állt annak a magyar nemesnek az érdekében, aki elsőként kapott birodalmi hercegi címet a császártól.

 A paradoxon az, hogy végül az Esterházy család egyetlen tagját sem temették el a kriptában” – tette hozzá a restaurátor.

A szakember szerint a Csehországban található hű másolatok (Prágában és Kosmonosyban) csak vizuálisan utánozzák az eredeti márványmegjelenést. A rumburki kápolna téglavörös és okker színű. A lengyelországi Gołąbban található kápolna pedig a restaurálás után rózsaszín, téglavörös és fehér színekben pompázik. Tehát mindegyiknek élénk tónusú homlokzata van.

A restaurátor elismerte, hogy Pozsony számos homlokzatának jelenlegi színét tekintve a kápolna homlokzata kissé agresszívnek tűnhet.

Tudatosítani kell azonban, hogy a homlokzatokat – nemcsak Pozsonyban – évekig nem megfelelő pudingszínűre (meleg, lágy sárgára) festették, amit az emberek elkezdtek tévesen szabványosnak tekinteni. Később pedig, a műemléki restaurálás részeként, túlzott óvatosságból a semleges fehért használták” 

– magyarázta.

Giač rámutatott, hogy Csehországban (Telč, Český Krumlov) például a homlokzatokat eredeti, jellegzetes színeikre állítják vissza. „Senki sem gondolja, hogy ebben bármi furcsa lenne. Pozsony történelmi központjában számos homlokzat, konkrétan a Ferencesek terén és a szomszédos utcákban is, még mindig az eredeti színeik visszaállítására vár” – tette még hozzá a szakember.

Megosztás
Címkék