Gecse Attila, a gömöri fotókrónikás
Szerénységére jellemző, hogy jubileumi, a 60. születésnapja alkalmából készült kiállítása is csak fél évvel később került megrendezésre munkahelye, a rimaszombati Városháza Galériában (legalábbis pár éve még így nevezték a városháza folyosóján meghúzódó kiállítóteret). Sőt még a jubileumi kiállítását is egykori barátjának, mentorának, a két éve tragikus hirtelenséggel elhunyt Benedek Lászlónak ajánlotta. Pedig nincs olyan ember Rimaszombatban, aki Gecse Attilát ne ismerné, de a régióban is csak nagyon kevés.
Gecse Attila ugyanis mindenütt ott van, ahol történik valami. S természetesen állandóan nyakában a fényképezőgépe. Ha egyszer majd összeállítják a város fotókrónikáját, megkerülhetetlenek lesznek a sokszor dokuértékű fotói. Főleg a kulturális- és sportrendezvényekre, városházi eseményekre (jubileumok, köszöntők) koncentrál, de a város egyéb történései is megjelennek a képein. Ahogy szokták mondani, már kamaszkorában elkötelezte magát a fotózással.
Pedig a hetvenes években a fotózás még a drága mesterségek közé tartozott, nemcsak maga a gép volt drága, de a filmtekercs s az előhívás is. Tudom, mert várgedei nagybátyám szintén hobbifotós volt, aki a kamrában kikiáltatott műhelyében maga hívta elő a képeit. Ma ezt az okostelefonok kevésbé okos korában már szinte elképzelni se nagyon tudjuk. Attila a hetvenes években, már inaséveiben megkapta első fényképezőgépét, s s olyan mesterei voltak, mint a ma is aktív Jozef Tokár, vagy Ádám Zsolt, Kovács Zoltán és Benedek László, a Gömöri Fotóklub vezetője, de sokat tanult Gál Miklósnál, akinek a fotósboltjában évekig dolgozott. Innen került a Gömöri Hírlaphoz, s innentől közösek a mi útjaink is.
Emlékszem, még 1999 júniusában találkoztunk Rimaszécsen, a Nyújtsd a kezed! Országos Roma Szavalóverseny első évfolyamán, amely Attilának és nekem is az első rendezvényünk volt. Ő fotózta a versenyt, míg én tudósítást írtam róla Szabad Újságba.
Egy évvel később már a Tompikán (Tompa Mihály Országos Verseny) és a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya rendezvényein találkoztunk, de Gecse Attila elválaszthatatlan része lett a Szepsiben és Buzitán megrendezett Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválnak is, amelynek hosszú éveken át volt a sajtófotósa, s mindig az ő, előző évben készült fotóiból válogatott tárlatával nyílt meg a következő évfolyam.
Pár évre a szintén gömöri Kresnye András váltotta a poszton, míg az elmúlt két évben a fesztivál hivatásos fotós nélkül maradt. De Attila szent ígéretet tett arra, hogy az idei, jubileumi évfolyamra már visszatér. Amikor 2007-ben a Gömöri Hírlap főszerkesztője lettem, természetes volt, hogy ő se maradhat el mellőlem. Rendezvények ezreit abszolváltuk együtt, elég volt egy telefon (akár hajnali kettőkor is), s Attila a biciklijére pattant, s már jött is. Idővel kiderült, Rimaszombatban a bicikli is fogyó eszköz, elég volt egy figyelmetlen pillanat, s már meg is lovasították azt. A sok-sok rendezvény mellett néha azért jutott ideje természet- és művészi fotók készítésére is, amelyekből először mintegy tíz éve állított ki a rimaszombati Matej Hrebenda Könyvtárban, majd Tornalján, a Rákóczi Magyar Házban. Ideje volt hát az újabb kiállításnak, s ahogy Milana Jutková, a galériát működtető Turisztikai Információs Központ vezetője elárulta, 146 képből választottak ki húszat, amely majd február végéig látogatható munkanapokon, munkaidőben. A kiállítás megnyitójának délutánján szakadt a hó, esett az eső, csúszott minden, s több baleset is történt a környéken. A galéria folyosója viszont zsúfolásig megtelt rimaszombati és távolabbi érdeklődőkkel, még Forró Krisztián a Magyar Szövetség elnöke, köztársaságielnök-jelöltje is tiszteletét tette, de ott volt a sok barát, munkatárs, s azok töredéke, akit Attila az elmúlt évtizedekben lefotózott. Sőt, Páko Mária és a Mákvirágok is emelték fellépésükkel a megnyitó amúgy is forró hangulatát.
Valamikor szeptemberben hol másutt, az utcán találkoztunk. Szokása szerint robogott a biciklijén, s már messziről odakiáltott. „Tudod, mi van ma János? Hatvan.” Hirtelen fogalmam sem volt, miről beszél, akkor kapcsoltam, amikor már csak a hátát láttam. „Boldog születésnapot Attila!” – kiáltottam utána, de nem tudom, meghallotta-e, így most leírom e rövid beszámoló/köszöntő végére: „Boldog születésnapot, Gecse Attila, s kívánok még számunkra sok-sok ezer fotót!”
