Garammikola – útfelújítás helyett foltozás
Zselíz képviselő-testületének tagja, Csonka Ákos tovább szorgalmazza a város részét képező Garammikola főútjának felújítását.
2024 augusztusában hivatalos levélben fordultam a Közlekedésügyi Minisztériumhoz a Garammikolát keresztülszelő I/76-os állami út aggasztóan rossz minősége miatt. Immáron másodszor fordultam szakmai javaslattal a tárcához ezzel kapcsolatban. Korábban kidolgoztam egy javaslatcsomagot, hogy milyen elkerülőút létesítésével, minimális beruházással lehetne tehermentesíteni az itteni településeket a fokozott teherforgalom alól”
– fogalmazta meg közösségi oldalán Csonka Ákos, Zselíz város képviselő-testületének tagja.
A válaszokból megtudta, hogy nemhogy elkerülőútra nincs pénze az államnak, de a szóban forgó 1-2 kilométeres szakasz felújítására sem. Ígérték azonban, hogy tervezik a Zselíz és Sáró között húzódó útszakasz aszfaltjának cseréjét:
Nos, nem tudom, ez már az-e, de a múlt héten elkezdtek egy foltozgatást. Mondanám, hogy legalább valami, de nem tapasztalok különösebb javulást… Korábban a Zselíz–Lekér közti út volt hasonló állapotban; akkori hivatalos levelemre reagálva kihelyeztek egy útjelző táblát, ami veszélyes útszakaszra figyelmeztet, majd több halálos baleset után végül megtörtént a rekonstrukció. Remélem, itt nem kell meghalnia senkinek, hogy végre cselekedjen a Közlekedésügyi Minisztérium.”
Meglátása szerint szomorú, hogy ennyire respektálják őket, s úgy gondolja, ez az eredménye annak, hogy a régiónak nincs parlamenti képviselete:
Ezzel szemben meg lehet nézni a megyei utakat! Környékünkön már csak a Nagypuszta felé vezető út második része van hátra, és az összes út megújul. A megyén erős képviseletünk van, van is látszata. Itt lenne az ideje az országos politikában is erre az útra lépni!”
Címkék