2021. augusztus 30., 12:01

Fussunk együtt Biankáért - Dögös Sprint 2021

A nyolcadik Dögös Sprinten idén Skuba Biankáért lehet a futócipőkbe bújni és megmozgatni magunkat szeptember 11-én, Gútán. Az ötéves kislány súlyos testi rendellenességgel született, lényegében mozgásképtelen. Hogy ezen sikerüljön változtatni, most sokat tehetünk pusztán azzal, ha részt veszünk a gútai futóversenyen.

kislány
Segítsünk Biankán!
Fotó: DGS

A Dögös Sprint már hét éve igyekszik egy aktuálisan kiválasztott családnak adományokat gyűjteni, amit ők a lehető leghasznosabban tudnak gyermekük gyógyulására, fejlesztésére, életminőségének javítására fordítani. Az esemény az elmúlt években Csallóköz legnívósabb sportrendezvényei közé nőtte ki magát, ezzel is öregbítve a térség és Gúta városának jó hírét. Ha csak a számokat nézzük az is beszédes, hiszen az első jótékony futáson kétszázan voltak, míg a koronavírus-járvány előtti utolsón, 2019-ben már nyolcszáznál is többen.

Tavaly a különféle egészségügyi korlátozások ellenére is hatszázötvenen mozdultak meg a szervezőkkel együtt.

A futás egy egész napos rendezvénnyé vált az elmúlt években, ahol az emberek különböző szórakoztató és hasznos kísérő programokon vehetnek részt. A fejlődés mellett a DGS Sprint három alapilére változatlan. Az első a futás, azaz a sporttevékenység, hogy minél többeket rávegyünk a mozgásra, az egészséges életmódra, a második a jótékonykodás, illetve az, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy élnek közöttünk olyanok, akiknek naponta meg kell küzdeniük a legátlagosabb tűnő tennivalókkal, feladatokkal valamilyen betegség, sérülés miatt. A harmadik pedig maga a közösségi összefogás, hiszen az elmúlt hét évben mindig egy kisebb tömeget sikerült mozgósítania a szervezőknek, akik eddig összesen 42980 eurót gyűjtöttek össze, ráadásul valóságos mozgalommá vált a rendezvény, ami újabb gyűjtéseket generált a résztvevők között.

Többször előfordult, hogy egy-egy csallóközi településen önálló adományozó akcióba kezdtek, melyek bevételét a DGS Sprintnek ajánlották. Az emberekben sokkal több a jó szándék, mint azt gondolnánk, ráadásul velünk egy kicsit megmozgathatják magukat, illetve egy közösségi élmény részesei is lehetnek, miközben jól érzik magukat - mondta az egyik szervező Kárpáty Ernő.

Fuss Biankáért

Skuba Bianka esete abban különbözik az eddig megsegített családoktól, hogy nála egyelőre még azt sem sikerült az orvosoknak megállapítaniuk, hogy valójában mi is okozza a problémákat, mi az a fő ok, ami miatt a gyermeknek állandó felügyeletre van szüksége. Pedig Bianka egy igazi életvidám kisember, aki futna, szaladna, egész nap a szabadban játszana a jó levegőn. A kislány imádja, ha a magasba feldobják, a szemei is mosolyognak a csöppségnek, ha játszanak vele. Aki 2021-ben a gútaiakkal sprintel, hozzájárulhat a kislány alapbetegségének kiderítéséhez és onnantól a megfelelő kezeléseket kaphatja, ami Bianka és családja boldogulását segíti majd elő. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.