Friss szél fújja a szalagot
A májusfa, vagy májfa állításának szokása kétségkívül a vidékhez kötődik, bár édesanyám elmondása szerint az ötvenes-hatvanas években Pozsony külvárosi részeiben (nyilván a faluról felkerült, majd zömében gyári munkássá lett fiatalok révén) fel-felbukkant egy-egy feldíszített fácska. Mindenesetre a középkorból eredeztethető ez a szokás, Európa-szerte elterjedt (volt) és szimbolikus jelentéssel bíró „kelléke” a májusfa, vagy májfa.
A kereszténység előtti tavasz-szimbólumhoz az évszázadok során középkori vallásos magyarázatok kapcsolódtak. Ezért egyes helyeken a májusfa neve Jakab-fa és a vértanúk tiszteletére Fülöp–Jakab-nap hajnalán állították fel, és hajnalfának is nevezték. A hagyomány úgy tartja, hogy a két szent, amikor téríteni járt és hozzájuk szegődött egy szűz hajadon, aki a pogány emberek gúnyolódását elűzendő, vándorbotját a földbe szúrta. Csodálatos módon, imája nyomán a bot rövid idő múltán kizöldült. Történt ez május hónap elsején. Azóta állítanak fel a legények titokban zöldfát a május 1-jére virradóra. (Másik jeles időpont erre a pünkösd, de a május elsején állított fákat pedig sokfelé éppen pünkösdkor bontják le.)
A fának szimbolikus jelentése van, természet megújhodásának a jelentését hordozza, és az udvarlási szándék kifejezése is alkalmas, ha lányos házakhoz is viszik a májusfát, de ma már egyszerűbb módját választják a fiatalok e szándék közlésére, ezért inkább a legtöbbször a település központi részére kerül a fa. Pontosabban egy szép, hosszú fatörzs, meg egy kisebb lombkorona, amelyet még a földön feldíszítenek és hozzáerősítenek a törzshöz. S következik a legbonyolultabb rész. A legtöbbször emelő segítségével dolgoznak, de sok legény kézi erejére is szükség van ahhoz, hogy a magasba emeljék a fát, amelynek színes szalagjait pünkösdig lengeti a tavaszi szél. E nem kis erőfeszítésbe kerülő és nagy odafigyelést igénylő munkát sok községben a helyi tűzoltószervezet tagjai vállalják, s az ő feladatuk lesz majd a magas, sudár májusfa ledöntése, lebontása is. Régen, sok helyen ilyenkor történt a májusfa-kitáncolása, amelynek hagyománya már régen a múlté.
Mire ez az írás megjelenik, már biztosan a legtöbb településen a megfelelő helyre került a felállítandó sudár májusfa, de talán mégis érdemes felemlegetni a májusfa-állítás hét legfontosabb régi-régi szabályát, mint érdekességet (forrás meglepetes.hu):
1. A május elsején felállított fa magas, gallyak nélküli, a tetején lombos fa, vagy ág volt.
2. A májusfához leginkább nyárfát, néha fenyőt használtak, de előfordult, hogy vadkörte, orgona, vagy vadpiszke került a lányos házak udvarába.
3. A legények éjszaka vágtak ki a fát az erdőben, leágazták és lekérgezték.
4. A fiúk titokban állítottak fel fát a kiszemelt lány udvarában, a kerítéshez erősítve.
5. A fa díszítéséhez színes papírszalagokat, zsebkendőket, virágokat használtak, de egyes tájegységeken különböző ajándékokkal (üveg bor, hímes tojás, étel, ital) is kiegészítették.
6. Májusfát több helyen a rokonlányoknak is állítottak.
7. Egyes területeken a közösségnek is volt közös májusfája, amelyet a középületek vagy kocsmák elé állítottak.
Nagy Iván néprajzkutató, a Csallóközi Múzeum igazgatója a két évvel ezelőtti dunaszerdahelyi Magyar Majálison a következőképpen fogalmazott:
Nagy Iván akkor azt is elmesélte, hogy például Hodos község történetének kutatása során derült ki, hogy a településnek van olyan dűlőneve, ami arra utal, hogy onnan szedték ki a májusfát.
A mellékelt képek az idei nyárasdi és nagymegyeri májusfaállítások alkalmával készültek.
