2024. február 22., 18:56

Folytatódik a zselízi Szent Jakab-templom felújítása

2023-ban, összesen 37 év után került sor a zselízi Szent Jakab-plébániatemplom hajójának a kifestésére. A tervek szerint idén tavasszal a külső homlokzat festése is megvalósulhat.

Szent Jakab
Fotó: Farnosť Želiezovce - FB
A zselízi Szent Jakab-plébániatemplom gazdag történelmi múlttal rendelkezik. A város legrégebbi épülete a 14. századtól kezdődően a története során sok mindenen ment keresztül. A 19. században komolyabb változásokon is átesett, mígnem a II. világháború során kis híján megsemmisült és romjaiból kellett újjáépíteni. Az elmúlt tíz esztendőben a történelmi korok megmaradt emlékeit igyekeztünk korhűen restaurálni. Megújultak a gótikus ablakok, a külső és belső középkori falak, kőelemek, faragott díszek, az eredeti oldalsó bejárat, a gótikus boltozat, a középkori vakolat, nem utolsó sorban pedig a felbecsülhetetlen értékű freskók, amik büszke ékei a templomunknak”

– olvasható a plébániahivatal közleményében.

Mint megfogalmazták, az épület főtér felőli északi falának vakolata nincs jó állapotban; hasonlóan rossz állapotban vannak a tető alatti részek is, amelyek mihamarabbi javítást igényelnek. A javításokkal együtt le is festenék a felületeket:

Ennek költségeit több forrásból igyekszünk biztosítani: egyrészt saját forrásokból, másrészt a Rózsakereszt társulat felajánlásából, s nem utolsó sorban adományokból, amelyeket hálásan köszönünk. Adakozásra bármikor van lehetőség a templomban található perselyekbe, minden hónap első vasárnapján tartott offerák alkalmával, bankkártyával vagy mobiltelefonon a templomban lévő terminálon, továbbá banki átutalással a SK35 0200 0000 0016 2199 6554-es számlaszámra.”
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.