2020. február 4., 14:20

Fennállásának fél évszázadát ünnepli a rozsnyói csillagvizsgáló

Werner Norbert rozsnyói származású asztrofizikus, az MTA-ELTE Lendület Forró Univerzum Kutatócsoport vezetőjének előadásával és egy mobil planetárium átadásával ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a rozsnyói csillagvizsgáló.

A rozsnyói csillagvizsgáló
Fotó: facebook.com/hvezdarenroznava

A csillagvizsgáló a Gömöri Közművelődési Központ (GOS) alá tartozik, s ez az intézmény ad majd otthont 2020. február 8-án, 16.00 órai kezdettel a rendezvénynek, amelynek célja felidézni az elmúlt ötven évet, egyúttal felvázolni a jövőbeli terveket.

A központ igazgatója, Helena Novotná elmondta, figyelemmel kísérik Werner Norbert szakmai pályáját.

Végtelenül büszkék vagyunk arra, hogy életútja a távoli galaxisok felé épp a mi csillagvizsgálónkban vette kezdetét”

– fogalmazott.

A rendezvényen a nemzetközileg elismert asztrofizikus Fekete lyukak a kozmikus pókhálóban című előadása mellett ünnepélyesen átadnak egy új mobil planetáriumot is.

A látogatók úgy tekinthetik majd meg az éjszakai égboltot, ahogy eddig talán nem láthatták”

– tette hozzá Novotná.

A közel 70 ezer euró értékű mobil planetáriumot a Kassai Kerületi Önkormányzat finanszírozta.

„Ilyen módon is igyekszünk növelni a kulturális intézményeink látogatottságát, egyúttal felkelteni a nyilvánosság érdeklődését az itt található kulturális és természeti gazdagság iránt” – mondta Rastislav Trnka megyeelnök.

A planetárium átmérője 5 méter, és alapfunkciója, a csillagos égbolt szimulálása mellett be tudja mutatni a földi szemlélő szempontjából a nappali és az éjszakai égboltot, mintegy kéttucatnyi módon tudja megjeleníteni a Tejutat, 28 csillagkép mitológiáját, a csillagok mozgását és még sok mást.

A berendezés februárban különböző programok kíséretében áll majd az érdeklődők rendelkezésére a Gömöri Közművelődési Központ székhelyén (Betléri utca 8, Rozsnyó), ezt követően pedig például közvetlenül az iskolában nyerhetnek betekintést általa a diákok az égbolt rejtelmeibe.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.