2025. január 19., 19:19

Felvidéki siker a 27. Országos Szólótáncfesztiválon

2025 januárjának harmadik hétvégéjére Békéscsabán szervezték meg a 27. Országos Szólótáncfesztivált, amely felvidéki sikert is hozott.

Juhász
Juhász Bence Zsombor
Fotó: mnte.hu
Az Országos Szólótáncfesztivált 1974-ben rendezték meg először Békéscsabán. Célja az volt, hogy fórumot teremtsen a legkiválóbb néptáncos előadóknak arra, hogy számot adhassanak eredeti néptánc ismeretükről, valamint magas színvonalú egyéni előadásmódjukról, ezáltal segítve a magyar néptánckincs megőrzését, továbbörökítését. Az ötlet Vásárhelyi Lászlótól származott, aki Born Miklóssal, a békéscsabai Balassi Táncegyüttes vezetőjével karöltve 1974. január 3-án közösen rendezte meg az első fesztivált. Kezdetben 16 versenyző jelentkezett a megmérettetésre az ország különböző amatőr néptáncegyütteseiből. A fesztivál híre azonban gyorsan terjedt és a következő megmérettetésre már szép számmal érkeztek versenyzők”

– olvasható a rendezvény honlapján.

Az elmúlt közel 50 évben számos táncos fordult meg Békéscsabán; a 26. fesztiválig összesen 867 versenyző indult a versenyen.

A versenykiírás értelmében 2025-ben is mindenkinek a szervezők által kiírt kötelező táncokat és egy szabadon választott táncot kellett bemutatni 2 perces időtartamban.

A versenyen két kategóriában lehetett indulni, férfi szóló és páros kategóriában. A látott produkciókat 5 tagú szakmai zsűri értékelte, és ítélte oda a díjakat: a hölgyek esetében az Aranygyöngyös táncos címet, míg a férfiaknál az Aranysarkantyús táncos címet.

A zselízi születésű Juhász Bence Zsombor az idei verseny előtt már kétszeres Aranysarkantyús táncosnak mondhatta magát, hiszen az Első Aranysarkantyús táncos címet 2021-ben, a Második Aranysarkantyús táncos címet pedig 2023-ban szerezte meg. A versenyszabályzat szerint ha valaki háromszor is elnyeri ezt a díjat, akkor megkapja az Örökös Aranysarkantyús táncos címet. Ez történt Juhász Bence Zsomborral, aki párjával, Paput Júliával az Örökös Aranysarkantyús és Örökös Aranygyöngyös táncos díjjal térhetett haza. Zsombor ezt első felvidéki születésű férfi táncosként érte el.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.