Felvidéki panteon a MartFeszten: az Esterházy- és Duray-örökség párhuzamairól
Az idei MartFeszt harmadik napjának üzenetértékű nyitórendezvényeként a Duray-pavilonban került sor a Felvidéki panteon című beszélgetésre, amely során Molnár Imre szociológus-történész, Esterházy-kutató Gubík Lászlóval, az Esterházy Akadémia igazgatójával együtt ismertette a két kiváló felvidéki személyiség: a mártír Esterházy János gróf és a tavaly elhunyt Duray Miklós politikus-író szellemi örökségében fellelhető párhuzamokat.
Gubík bevezetőjében leszögezte: a MartFeszt rendezvénysorozat lényege, küldetése is Esterházy János (1901 – 1957) és Duray Miklós (1945 - 2022) nevéhez köthető, hiszen ha példát merítünk a közéletben, a magyarságszolgálatuk során végzett tevékenységükből, akkor némileg a felvidéki magyar közösségünk életét, sorsát is jobbá tudjuk tenni. Emlékeztetett: a korábbi fesztiválok politikai fórumainak még Duray Miklós is résztvevője lehetett, ma pedig a róla elnevezett pavilonban éltetjük szellemi örökségét, s annak falán a domborműve, Turi Török Tibor szobrászművész alkotása is méltán kapott helyet.
„Esterházy és Duray pályája, életműve egyformán kimeríthetetlen kincsesláda” – hangsúlyozta. Majd elárulta: Duray befejezetlen, illetve kiadatlan műveit a közeljövőben, műfajonként különválasztva (ifjúkori zsengéi, publicisztikai írásai, beszédei, tanulmányai, nekrológjai, másokról írt portréi és a 21. század nemzetstratégiájával kapcsolatos elképzelései, üzenetei) 4 kötetben jelentetik meg, kollégánk, Pomichal Krisztián pedig már dolgozik a vele készített interjúköteten. Azok kezelését olyan írástudókból álló csapat vállalta, akik együttműködtek vele.
– hangzott el.
Molnár Imre felidézte az egyetemistaként, a 70-es évek végén a tőle egy évtizeddel idősebb Duray Miklóssal töltött pozsonyi időszakot, amikor többféleképpen megnyilvánult a „bújtatott rendszerellenesség“, s a Charta 77 mozgalom hatására is érezhető volt a korábbi igazságtalanságok miatti forrongás (pl.: a Prágai tavasz résztvevőinek zaklatása és kirúgása a munkahelyükről stb.).
„A geológus végzettségű Duray is partvonalra került, ám a főnökei kiváló szakembernek tartották őt, s kiálltak mellette akkor, amikor a politikai vezetés megbízhatatlannnak nyilvánítva, el akarta őt lehetetleníteni…” Azt is megemlítette, hogy a szegedi egyetemen fél évig végzett részképzése során többedmagával együtt vállalták az összekötő szerepét a rendőrség által folyamatosan megfigyelt Duray és a magyarországi ellenzék között, s az írásait is továbbították az anyaországba.
„Miklós az egyetlen nagy felvidéki példaképének és erős támaszának tartotta Esterházy Jánost, aki mellett letette a voksát, s az ő mindenkori helytállása, példás magatartása gyökeresen befolyásolta a pályafutását, illetve politikusi programjában felfedezhető Esterházy szellemi öröksége. Mint mondta: fontos kérdésekben mindig feltette a kérdést: János, mi erről a véleményed…? Amikor foglalkozni kezdtem a mártír gróf munkásságával, Miklós részéről folyamatosan érkeztek a megerősítések, hogy a tudatunkból kitaszított Esterházyt vissza kell adni a magyarságnak. Duray 11 éves múlt a gróf halálakor, én pedig csak 1 éves voltam…” – mondta el az Esterházy-kutató.
Leszögezte: aki közéleti pályára lép, annak meg kell mutatni a saját szellemi értékrendjét is, amelyeket nem lehet egymástól külön kezelni, azok sosem mutathatnak kétféle irányba.
„Esterházy és Duray más-más korszakban, helyzetben éltek, másként tekintették őket az adott rendszer ellenségének. Bár esetükben a körülmények mások voltak, de mindkettejükre jellemző volt a tisztességes szellemi értékrend és a közösség szolgálata iránti eltökéltség, ami a vészhelyzetek villogó szirénáját is képes volt lehalkítani bennük. Bár elkerülhették volna a szenvedéseket, de a következményekkel együtt, önként választották maguknak a nehezebb utat, s kevesen merték követni őket. Legyőzhetetlen azonban az, aki szellemileg és lelkileg is erős, s a hit forrásaiból táplálkozik. Az ilyeneket csak meggyilkolni lehet, legyőzni nem. Rájuk követendő példaként lehet – kell tekinteni!” – fogalmazott Molnár Imre. Úgy véli, hogy Duray Miklós munkásságát is átfogóan csak bizonyos idő elteltével, történelmi távlatból értékelhetik majd a történészek. Ugyanez történt Esterházy János esetében is...
