2021. szeptember 12., 11:00

Felújították a lévai kórház neurológiai szakrendelőjét

2021. szeptember 10-én adták át az AGEL csoport által működtetett lévai kórház felújított neurológiai szakrendelőjét.

Fotó: www.agel.sk

2019 novemberében az indokolta a rendelő megnyitását, hogy a városban és környékén egyre több volt a neurológiai megbetegedésben szenvedő páciens. Ján Belanský kórházigazgató szerint a betegek is azt szerették volna, hogy ne kelljen utazniuk a szakorvoshoz, helyben lássák el őket. Addig csak a sürgős eseteket látták el, de már a krónikus neurológiai betegségben szenvedőket is fogadják az intézményben.

Közel két év elteltével kijelenthető, hogy az egyik legkeresettebb szakrendelővé váló részlegen évente 1 200-nál is több pácienst látnak el.

Ahogy azt az igazgató megfogalmazta, nem csupán a szobákat újították fel, hanem a szociális helyiségeket és a személyzeti teret is. A rendelő a felújítási munkálatok idején ideiglenesen a baleseti sebészet részlegén működött; az EEG- és EMG-berendezéssel is felszerelt renovált helyiségek immár ismét a kórház második emeletén várják a pácienseket.

Ideggyógyászati szakrendelőnkben a központi és a perifériás idegrendszer szerkezeti és funkcionális elváltozásainak és betegségeinek diagnosztizálásával és kezelésével foglalkozunk, így agyi keringési zavarok, epilepszia, mozgászavarok és neuropátiás fájdalmak esetén is felkereshetnek bennünket”

– mondta el a neurológiai szakrendelő főorvosa, Zuzana Dean.

A lévai kórház látja el az ország legnagyobb járásának betegeit, több mint 160 ezer lakos tartozik a vonzáskörzetébe. Ez Nyitra megye egyik legnagyobb kórháza. 2017 szeptembere óta az AGEL csoport tagja.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.