2026. augusztus 31., 17:05

Felújítják a pozsonypüspöki magyar iskolát

A városrész sikeres pályázatával 1,5 millió eurós támogatást kapott a Szlovák Innovációs és Energiaügynökségtől a magyar iskola projektjére, tájékoztatott Roman Lamoš, Pozsonypüspöki polgármestere a honlapján. „A magyar tannyelvű alapiskola történelmileg az ország legrégebbi iskolaépülete. Átfogó rekonstrukcióról van szó, azaz a nyílászárók cseréjéről, homlokzatszigetelésről, tetőjavításról, a fűtési, elektromos és világítási rendszerek korszerűsítéséről.”

Magyar alapiskola
Fotó: Dunajszky Éva

A helyi önkormányzatnak 22 hónapon belül kell befejeznie a felújítást, amely júliusban kezdődött. „A munkálatok a szünidő és a tanév alatt is zajlanak majd, de úgy, hogy ne zavarják a tanítási folyamatot”, tette hozzá a polgármester, aki szerint a beruházás célja az épületek energiafogyasztásának radikális csökkentése és a belső terek korszerűsítése.

– A mi épületünk belső része még 1906-ban épült. A falak vizesedtek, mivel nem volt rendesen alapozva, és a villanyhálózattal szinte állandóan problémáink voltak – fogalmazott lapunknak Nagy Mónika iskolaigazgató. Ezeknek a hiányosságoknak az orvoslása mind belekerült a projektbe. 

– Minden osztályban padlóburkolat- és radiátorcsere lesz, valamint a tornaterem tetejére napelemek kerülnek. 

Magyar alapiskola
Fotó:  Dunajszky Éva

Az önkormányzat elsődleges célja az energiafogyasztás csökkentése, ennek megfelelően a projekt magában foglalja a homlokzat, valamint a lapostető és a nyerges tető teljes szigetelését, illetve helyi rekuperáció, azaz hővisszanyerő szellőzés telepítését is. 

A tervek szerint szeptemberben megtörténik a nyílászárók cseréje, hogy a hidegebb hónapokban ez már ne legyen probléma, majd folyamatosan haladnak a többi munkákkal – fűzte hozzá az iskolaigazgató.  Mint mondta, az oktatás a felújítás idején is folyik majd. Abba az épületrészbe viszik át a felső tagozatosokat is, ahol az alsó tagozatosok tantermei vannak, illetve a pincehelyiségekben, a táncteremben és a kémialaborban vagy a műhelyben is lenne átmenetileg oktatás. Így addig a felső tagozatosok épületszárnyában folyamatos lehetne a felújítás, majd pedig megcserélnék a folyamatot. – A nagyobb munkákat délután fél kettő után végeznék, amikor már befejeződik a tanítás, a napköziseket pedig a tervek szerint átmenetileg a kultúrházban helyeznénk el"

– tette hozzá az igazgató asszony.

Az iskola környékén a gyerekek biztonságának növelését célzó változások történtek az év folyamán. Az egyik, hogy rövid parkolásra alkalmas zónát alakítottak ki a szülők számára. Ezeket a parkolóhelyeket a lakosok korlátozás nélkül használhatják a tanítás előtt és után kijelölt időpontokon kívül.

A projektnek van még egy másik része is. A gyalogos átkelőt is biztonságosabbá kell tenni, tehát lassítókat helyeznek el, illetve korlátozzák a sebességet"

– fűzte hozzá Nagy Mónika.

Ezek a beruházások a fővárosi önkormányzat Város a Gyermekekért programjának keretében valósulnak meg. 

Roman Lamoš, Pozsonypüspöki polgármestere a honlapján megjegyezte, hogy hatalmas beruházási adósságot örökölt az elődjétől. „Mielőbb talpra kellett állítanunk az oktatási rendszerünket, nem volt értelme tovább várni”, fogalmazott a júliusban megkezdett felújítás kapcsán. Ami nagy igazság, hiszen paradox módon sok fővárosi iskola állapota rosszabb, mint az ország más részein található oktatási intézményeké. Pozsony ugyanis nem hívhatott le uniós forrásokat épületfelújításra, napjainkban azonban már igen, mégpedig az energiahatékonyság növelése címen. Így fokozatosan egyre több iskolaépület újulhat meg. Ez persze nem jelenti a szlovákiai oktatás problémáinak a megoldását, de mindenképpen előrelépést jelent.

Megjelent a Magyar7 2026/35.számában.

Megosztás
Címkék