Feltaláló a hasznos munka szolgálatában
A munkagépek és a barkácsműhelyek férfias világa ritkán hozza lázba a nőket, de tény, hogy az alkotásban, a dolgok feltalálásában és megvalósításában rengeteg izgalom van. Mosolyogva vezet be a szépen berendezett, csillogóan tiszta műhelyébe a nádszegi Szabó Gyula, akit én nemes egyszerűséggel feltalálónak neveznék. A magyar–latin szakos fordítót a tizenhatodik helyre sorolták a világ formatervezőinek rangsorában, gépi formatervezés kategóriában.
Ritka jelenség az, hogy a kis Felvidékről, a mátyusföldi Nádszegről valaki a világ tizenhatodik legjobb tervezője legyen. Gyulát régóta ismerem, pár évfolyammal előttem végzett a galántai Kodály Zoltán Gimnáziumban, és a magyar nyelv és irodalom iránti elkötelezettségünknek köszönhetően is találkoztunk már előadásokon, fórumokon. Szerény és roppant okos ember, latin nyelvből is fordított már műveket, és több tanulmánya született az antik világról.
Látni a szemében, ahogy az agya „lendkerekei” folyamatosan kattognak, gondolkozik, alkot, „feltalál” – bár mint mondja, nem igazán kedveli ezt a szót. Felnevetek, mikor meglátom a műhelyében a faragványait, alkotásait, gépeit, és megállapítom, ritka az, hogy egy nyelvész „művészlélek” ennyire értsen a matematikailag precíz, komoly gépi formatervezéshez is. Beszélgetésünk során gyorsan kiderül, mindketten a „semmiből való” alkotás, létrehozás hívei vagyunk, nem szeretjük a felesleges, időrabló tevékenységet, olyan dolgokat akarunk létrehozni, amiknek van értelmük.
Míg jómagam a „zseni átlát és uralkodik a káoszon” kreatív rendetlenség képviselője vagyok, addig Gyula körül szabályos rend és szigorú rendezettség uralkodik.
Szeret minden eszközt használat után a helyére tenni és fejben pontosan felkészülni a munkálatokra. Az azonnali megvalósítás híve, ami eszébe jut, azt rögtön kipróbálja a gyakorlatban, nem szeret hosszasan „papíron” gondolkodni valami felett. Nevetve meséli, sokszor a felesége és a két kislánya is látja rajta, hogy gondolatban éppen tervez, alkot, rendszerez. A rendszeretet egyfajta tisztelgés villanyszerelő édesapja előtt, aki már gyermekkorban megtanította Gyulát és testvérét a kétkezi munka szépségére, az egyszerű és kézenfekvő megoldások felfedezésére.
Gyerekként gyakran készítettünk „szekerkókat” az öcsémmel. A szekerkó nádszegi nyelvjárással lábbal hajtható, tekerhető, kézzel kormányozható kisautót jelent, amellyel aztán nagy versenyeket lehetett rendezni az utcán. Gyula a gimnáziumban osztálytársnőinek faragott egy földvárat, amelyet nemzetközi versenyre vittek magukkal bemutatómakettként. Az egyetemi évek alatt leginkább a tudományra összpontosított, a kétkezi munka és a tervezgetés világába a házuk felépítése vezette vissza.
– Önerőből építkeztünk, ácsmunkát végeztem, betonoztam, parkettáztunk. Mikor befejeztük az építkezést, nem akartam, hogy ennek a tevékenységnek vége legyen. Akkoriban egy hangfalakat terjesztő cégnél dolgoztam, ez inkább logisztika volt, és kicsit irigyeltem azokat, akiknek látványos alkotói munkájuk van, az egy azonnali visszaigazolás – mesél Gyula.
Én úgy tartom, hogy nem feltalálok valamit, hanem játszom. Mindig saját kútfőből, saját szükségletek alapján dolgozom. Azt csinálom meg, amire szükség van, ha a családnak kell egy lámpa, és sehol nem találunk nekünk tetszőt, akkor készítek egyet. Kell, hogy haszna legyen a munkámnak.
– 2018 karácsonyának napján a családi ebéd során megkérdeztem az édesapámtól, mivel foglalatoskodott aznap. Mondta, hogy faleveleket gereblyézett. Az udvarukon van egy magas juhar, év végéig ad munkát a levelekkel. Úgy gondoltam, jó lenne valamit kitalálni, hogy ne kelljen állandóan ezzel dolgozniuk. Februárban nekiláttam a hálós szerkezetnek.
Készített már kalapácsológépet, faragott székeket, megmunkálta dédszülei régi ajtaját is, amely most a műhelyében teljesít szolgálatot, így minden egyes ajtónyitás olyan, mintha a régmúlt generációval fogna kezet. Jelenleg egy fésűkészítő gépen dolgozik, ez egy megbízatás – régi, múzeumi darabok megfigyelésének segítségével készült el. Lelkesen kérem Gyulát, mutassa meg, indítsa be a gépet, hiszen látni szeretném, hogyan készül fésű, szarulemezből. Ha a gép elkészül, Cehelský Ľudovít tulajdona lesz, aki Szlovákiában egyetlen mesterként készít fésűket szarulemezből. Gyula – mielőtt beindítja a gépezetet – még megbizonyosodik arról, teljes biztonságban vagyok-e mellette, majd bemutatja a csodát.
Tudását azonban nem csak újságírói kérésre osztja meg, tavalytól alkotóműhelyeket is tart. Leginkább gyerekeknek. Lelkesen járnak a műhelyébe a 12-14 éves kamaszok is, készítettek már együtt ülőalkalmatosságot, fejhallgató-tartót, legújabban pedig fogaskereket gyártottak.
Ekkor gépipari formatervezés kategóriában bronzsávos minősítést szerzett, majd beválasztották a dizájnerek nemzetközi szövetségének a tagjai közé, később a termékgyártók nemzetközi egyesületébe. Talán a csoportokban való jelenlétnek köszönhető az, hogy idén a világ formatervezőinek rangsorában tizenhatodik helyet kapott. Természetesen nagyon örül ezeknek a visszaigazolásoknak, de leginkább annak, ha munkáit érdemben és hatékonyan, örömmel tudják mások is felhasználni.
Megjelent a Magyar7 2023/42. számában.
