Felső-Ipoly mente közösségi emlékezete
Mátyás király, Krisztus és Szent Péter, a bussai várúr, a kincses kőkecske – csupán néhány azon rengeteg történet szereplői közül, melyeket Varga Norbert gyűjtött a Felső-Ipoly mentén. A füleki folklórkutató 2002 és 2010 között végzett terepkutatást az említett területen. Munkájának gyümölcse hamarosan nyomtatásban is napvilágot lát majd.
Varga Norbert elmondása szerint a szlovákiai magyar néprajzi tájak mondahagyományát tekintve számos hasonlóságról beszélhetünk, hiszen minden vidéken meséltek a történelmi eseményekről és személyekről, betyárokról, kincsekről, remélték a legendákba szőtt csodát, tartottak a hiedelemmondákban szereplő természetfeletti lényektől, természetfeletti tudású és képességű személyektől. Az egyes témák aránya azonban, csupán néhány példát említve, nagyban függött egy-egy tájegység tájföldrajzi viszonyaitól, lakóinak történelmétől, felekezeti hovatartozásától. Így, hasonlóképp mint a népviselet, a zenei hagyományok vagy a hagyományos tánckultúra esetében, a népmondákról is elmondhatjuk, hogy számos táji változatban, általánosan elterjedt, vagy csak szűk területen ismert, unikális formában éltek.
A Felső-Ipoly mentén gyűjtött folklóranyag sokáig a fiókban hevert, a lejegyzésre váró népmondák, mesék és egyéb népi elbeszélések magnókazettákon álltak, mígnem egy sikeres ösztöndíj pályázatnak köszönhetően 2022-ben feldolgozták őket.
– 10-15 év távlatából magam is meglepődtem az impozáns eredményen. Egy néprajzilag kevésbé ismert és kutatott kistáj sajátos hangulatú, eltűnőben lévő – vagy azóta tán már teljesen eltűnt – mikrovilága tárult újra elém – mondta a folklórkutató.
Kitért arra is, hogy a kutatott területen gazdag folklóranyag mutatkozott Mátyás király alakja kapcsán, köztük több ritka típussal. Szlovákiai magyar néprajzi tájak viszonylatában másutt nem tapasztalt intenzitást mutattak a fogadott ünnepek mondái, melyek járványtól, ellenségtől való megszabadulás, vagy valamilyen elemi csapás emlékét őrzik. Sokrétű legendahagyományt takarnak a Mária-tisztelet megnyilvánulásának helyi történetei, felföldi viszonylatban egyedülálló a bussai várúr története, akire felségsértő magatartása miatt a király azt a büntetést szabja ki, hogy küldjön a saját testéből három kiló húst.
– A kincses kőkecske mondája az északi magyar nyelvterület csupán néhány településén ismert, vidékünkön több változatban is előkerült. A térség meghatározó mondaképző gócpontja a bussai Várhegy. Hasonlóképp, mint a nem túl messze lévő Karancs-hegy, vagy a Medvesalja fölé magasodó Pogányvár, ez is egy olyan földrajzi hely, amely a népmondák különböző alműfajába tartozó történetek sokaságához szolgáltatott kellő inspirációt. Boszorkányok, kísértetek tevékenykedtek e helyen, akik elvezették vagy megtáncoltatták áldozataikat, elnehezítették az arra haladó szekereket, itt hallották a trombitáló jáger (vadász) föld alól jövő kürtszóját, itt találkoztak a kulcsos kisasszonnyal. Színes történetek szövődtek a vár csodás építéséről, alagútjairól, a képzelőerő szülte várurairól, a Várhegy lankáin megbúvó török temetőről – avatott be Varga Norbert.
Varga Norbert számára több okból is érdekes volt ez a terület. Egyrészt olyan etnográfiai kistájról van szó, amely lakóhelyétől, Fülektől két kőhajításnyira van, másrészt néprajzi szempontból egyfajta „terra incognita”.
– Ha nem is a szó szoros értelmében vett felfedezetlen terület, mindenképp egy kevésbé kutatott és ismert régió. Igaz, a palóc etnikai és műveltségi csoport már több mint kétszáz évvel ezelőtt az érdeklődés látószögébe került, a 20. század második felétől elindult a tudományos igényű palóckutatás, ám mindezek mellett máig fennállnak azok az aránytalanságok, melyek főként a geopolitikai tér átrendeződéséből és a kutatói érdeklődés hiányából fakadóan Palócföld kistájainak, a népi kultúra egyes területeinek kutatottságában jelentős különbségeket mutatnak. Felső-Ipoly mente épp ilyen vidék – részletezte.
A folklórkutató a Losonc–Balassagyarmat közti, közel 60 km hosszú sávban minden magyarlakta településen járt, és néhány, csak szlovákok által lakott faluban is megfordult. Elmondta, az Ipoly menti völgycsík szlovákiai oldala 15 magyarlakta települést foglal magában, melyhez a kistáj nyugati peremén néhány Kürtös-patak menti falu is kapcsolódik. Vannak falvak, falucsoportok, ahol a lakosság 70-80%-a magyar ajkú, Ebecken viszont a falu utolsó magyar családjánál járt.
– Az elbeszélők nagyobb többsége az 1910-es, ‘20-as években született, tehát nagyjából az utolsó korosztály, amely még hagyományos faluközösségben nevelkedett. Könnyebbség volt az is, hogy az általam kutatott népmondák széles körben ismert hagyományt takarnak, szinte mindenki által ismert, elmondott, s tovább formált történetekről van szó. Ez utóbbit aláhúznám. Fontos tudatosítani, hogy a népköltészet, úgy, mint az egyéb folklórműfajok is, élő, organikus formában volt jelen a paraszti kul- túrában. Egy-egy lokális közösség használója és alkotója is volt egyben ezeknek a szájhagyományozott történeteknek. Aztán ki többet, ki kevesebbet tudott belőlük – mondta.
Kiemelkedő tudású elbeszélőként említi a jelsőci Petyi Andrást, a bussai Pisák Pált és az ipolykéri Kovács családot, akiknél rendszeresen megfordult.
– Leginkább Lakota (Kovács) Mariska nénihez jártam. Volt úgy, hogy másod-, harmadmagammal mentem, de olyan is megesett, hogy tízfős filmstábbal. Ő mindig egyforma volt. Természetes, egyszerű és végtelenül vendégszerető. Akárhányan voltunk, a dalokon, meséken, mondákon kívül mindannyiunknak jutott az általa készített finomságokból – fűzte hozzá mosolyogva.
Varga Norbert a kétezres évek elején gyűjtött együtt Fülek vidékén Magyar Zoltánnal, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársával. Ez a véletlen, s egyben sorsszerű találkozás húsz éve tartó közös munkát, barátságot eredményezett. Időközben született három közös néprajzi kötetük, és megannyi közös gyűjtőút, Csallóköz kivételével, a szlovákiai magyar néprajzi tájak mindegyikén.
– Az általunk kitűzött cél a szlovákiai magyarság prózai népköltészetének, elbeszélő hagyományának minél alaposabb feltárása, összegzése és közre-adása. Nemrégiben számoltam össze: 368 magyarlakta településen végeztem terepkutatást, zömében Zolival közösen. A Felső-Ipoly mente magyarlakta településein pont egyedül jártam. Szóval a kistáj epikus folklórjának dokumentálása ennek a hosszú távú munkának az egyik állomása volt – mondta Norbert, akinek tervei szerint a Felső-Ipoly menti mondaanyag olyan válogatás része lesz, amely a szlovákiai magyar néprajzi kis-tájak népi elbeszéléseit mutatja be. Több kötetből álló kiadványról van szó, melyet szintén Magyar Zoltánnal közösen adnak közre.
Megjelent a Magyar7 2023/7.számában.
