2021. november 26., 10:38

Fedél nélkül maradt három felnőtt, öt gyerek. Sokan segítettek az Ung-vidéki családnak - KÉPEKKEL

Pár hete az Ung-vidéki Kaposkelecsényben egy 8 tagú család feje fölött leégett a házuk egy része, megrongálódott a tető. Fedél nélkül maradt 3 felnőtt és 5 gyerek.  A tűz oltásában a helyi önkéntes tűzoltók csapata segédkezett. Időközben a károkat a lehetőségekhez mérten kijavították, de a tűz martalékává lett dolgok pótlásában jól jött az érintetteknek a segítség.

tűzkárosultaknak
Galéria
+6 kép a galériában
Egy kis papírozás az adományozottakkal
Fotó: Subsidium p.t. archívuma

A Királyhelmeci Subsidium adománybolt már több hasonló esetben is célzottan összegyűjtött adományával tudott hozzájárulni az újrakezdéshez. Nemcsak Bodrogközre és Ung-vidékre korlátozzák segítségüket. Több alkalommal juttattak már el ruhaszállítmányokat, használati eszközöket vagy éppen bútort a határközeli magyarországi településekre is , csakúgy, mint az ország történetében legsúlyosabbnak számító eperjesi tűzeset károsultjainak is.

Tóth Mária, az adományboltot működtető polgári társulás elnöke jelenleg maga is fenntartási és egészségügyi gondokkal küzd, de ennek ellenére töretlenül szívén viseli a segítségnyújtást. Az elmúlt év lezárásai érezhető bevételkiesést eredményeztek, boltja még mindig negatív mérleggel bír, így el van maradva a bérleti díjjal. Tavasszal a kórház Covid-osztályát elhagyva nem mondhatja el, hogy ne lenne valószínűsíthetően poszt-Covid szindrómás, ha lenne, aki ezt egyértelműen megállapítaná.

Küzd, mert érzi és vallja, hogy ha 65 év fölöttiként el tudta hagyni a lélegeztetőgép után a kórházat, akkor a jó Isten neki még az életében feladatot szánt.

Csütörtök délután megszervezte a segítő kis csapatot. Furgonjukkal elmentek Ágcsernyőbe az adományként felajánlott ülőgarnitúráért. Bepakolták a boltban előre elkészített közel 20 zsáknyi meleg ruhát, 1 zsáknyi cipőt, játékokat, ágyneműt, háztartási eszközöket, tisztálkodási szereket és tartós élelmiszert, gyümölcsöt.

Kaposkelecsényben az érintett családnak mindezt átadva jóleső érzéssel vették az irányt Királyhelmec felé, nyugtázva, hogy mindig felemelő érzés, ha tudnak segíteni.

Hálásan köszöni minden adományozó jóakaró felajánlásait. Ebben a konkrét esetben különösen hálás Kocsis Krisztinának és baráti körének, valamint a Királyhelmeci Református Diakóniai Központnak.

tűzkárosultaknak
Galéria
+6 kép a galériában

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.