2020. február 25., 15:30

Farsangi disznóölés Érsekújvárott - képgalériával

Régi disznóvágások hangulatát idézték Érsekújvárban a Millennium Sportcsarnoknál felállított sátorban. A hagyományőrzés mellett az ismeretterjesztés is célja a rendezvénynek.

Klein Ottokár polgármester a segítőkkel
Galéria
+12 kép a galériában
Klein Ottokár polgármester a segítőkkel

Délelőtt már javában készült a sátor alatt a kolbász, hurka, sült a tepertő, főtt a kapusztnyica. Klein Ottokár polgármestert éppen a helyszínen találtam, amint szétnézett az ügyes mesteremberek és segítőik között.

Kifejtette, a hagyományőrzés biztosan benne van ebben a rendezvényben, de az is, hogy a városi gyerekek lássák, milyen egy disznóölés, hogyan és mit készítenek az állat egyes részeiből. Hogy milyen eszközöket, használnak, milyen itt a hangulat. Jön a város összes iskolája, az óvodák. „ A gyerekek és a diákok kis műsort is adnak a sportcsarnokban, emellett kézműveskednek, talán annak is örülnek, hogy kimozdulhatnak a padokból. Amíg más nincs kész, mindenki megkóstolhatja a zsíros kenyeret lila hagymával. Minden egészen úgy zajlik, mint ahogyan azt őseink csinálták” – hangsúlyozta a polgármester.

A rendezvény késő délután vidám disznótorossal zárul, ahová szeretettel várnak minden ínyencet és érdeklődőt.

Peťo Kiaček egy nagy vasfazékban a kapusztnyicát kevergette. Mesélte, rendezvényről rendezvényre járva tökéletesedett az étel összetétele, amit már évek óta készítenek Klein Ottokárral úgy a hajléktalanoknak, mind a különböző összejövetelek vendégeinek. Sorolta, a káposzta és a hús mellett van az ételben füstölt hús, kolbász, csont, bordák, többfajta gomba és aszalt szilva. Már a felsorolástól is összefutott a nyál a számban. Két férfi a zsírt sütötte ki. Ők is látták, nagyon nagy darabokra van metélve a töpörtyűnek való, de már felvágva kapták. Maguk is értenek a disznó feldolgozásához, hiszen mindketten faluról származnak, egyikük Tardoskeddről, a másikuk Nagyölvedről. Vanya Péter is kiváló szakember ezen a téren, ha ő maga nem is vág disznót, de a barátoknak gyakran elmegy segíteni. Egy iskolai csoport hihetetlen érdeklődéssel nézte, hogyan töltődik a kolbász.

Bent a sportcsarnokban vidám zene szólt, a gyerekek kipróbálhattak több tízfajta kézműves technikát, amikor rájuk került a sor, előadták műsorukat. Benkó Katalin által belepillanthattunk a csipkeverés fortélyaiba, ami szerinte nem nehéz, bár egy délelőtt azért nem lehet elsajátítani. Ha azonban a két alapverés már megy, akkor az alkotásnak már csak a fantázia szab határt.

Galéria
+12 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.