2020. december 23., 19:03

Fagyos szobák, rendetlenség, bűz, rovarok, penész - Megdöbbentő körülmények egy lekéri szociális otthonban

A rendőrség még 2020. december 16-án tartott vizsgálatot a lévai járási Lekér egyik családi házában működtetett szociális otthonban. Azóta a klienseket áthelyezték onnan, az idősgondozó működtetőjével szemben pedig eljárást indítottak.

Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Polícia SR - Nitriansky kraj

2003-ban a lévai járási Lekér egyik átalakított családi házában jött létre egy szociális otthon, amit az azt létrehozó házaspár vállalkozásként működtetett. Az Otthon Melege polgári társulást 2007-ben hívták életre; a bérlőkként jelen levő lakók is a társulás tagjai lettek.

Tudni kell, hogy nem szociális otthonként működtek. Ez egy magántulajdonban levő ház, s a bérlők szerződéses alapon laktak ott. Emiatt ellenőrzéseket sem volt mód ott tartani”

– hangsúlyozta a település polgármestere, Csudai RóbertEbből kifolyólag – s mivel a jogköreik kizárólag a hivatalosan bejegyzett szociális intézményekre terjednek ki – az otthont a Regionális Közegészségügyi Hivatal sem ellenőrizte.

2009 nyarán néhány gyanúsnak tűnő haláleset miatt vizsgálódni kezdett a rendőrség. Ekkoriban a lekéri szociális intézményben élő bérlők napi 10 eurót fizettek az étkeztetésért és egyéb szolgáltatásokért. Az idősgondozót működtető házaspárt 2010-ben uzsora-bűncselekmény elkövetéséért börtönbüntetésre ítélték, három évre felfüggesztve. Az ügyészség vádja szerint a házaspár az egyik – nem sokkal később elhunyt – kliensüket arra kényszerítette, hogy írassa nevükre a közel 30 ezer eurót érő házát.

A házaspár férfi tagja három évvel ezelőtt elhunyt, s információink szerint ennek tényét a felesége nagyon nehezen dolgozta fel, egyre gyakrabban fordult az alkohol felé. Ezzel együtt tovább működtette az otthont, ahol 2020 decemberében vizsgálatot tartottak a rendőri szervek. Megállapításuk szerint a kliensek méltatlan körülmények között éltek az ingatlanban, amint azt a közleményükben is részletezik:

Tíz, 46 és 70 év közötti személy tartózkodott ott. Különböző betegségekkel küzdöttek, egyikük mozgáskorlátozott volt. A szobák belső hőmérséklete 8,4 és 18,4 Celsius-fok között mozgott, a helyiségekben rendetlenség volt; bűz, rovarok, a falakon és a mennyezeten penész. A belső terekben állati ürüléket is találtak. Az ott elhelyezett emberek számára nem biztosítottak elegendő élelmet, tiszta ruhát, s a higiéniai körülmények sem voltak megfelelőek. Néhányuk különféle bőrbetegségekben szenvedett.”

A közleményből az is kiderül, hogy a kliensek a szerződés szerint 65 eurót fizettek az ott tartózkodásukért és a nyújtott szolgáltatásokért, ezen felül azonban vélhetően a teljes nyugdíjukat is át kellett adniuk a tulajdonosnak, egy 55 éves nőnek, akit a kihallgatás után a rábízott személy megkínzásával vádoltak meg, majd őrizetbe vettek.

Polgármesterként annyiban voltam érdekelt, hogy figyeljem, a kliensek, mint a falu területén tartózkodó lakosok, fizessék a különböző illetékeket. Ezt rendszeresen meg is tették. Időről időre felkerestek bennünket érdeklődők, hogy megtudják, működik-e az intézmény, s hogy el lehet-e ott helyezni a hozzátartozójukat. Egy-egy alkalommal a rendőrség is felkeresett minket a bentlakók kapcsán, hogy megfelelő-e a nyilvántartás az esetükben. Egyébként irányunkba senki sem tett hivatalos panaszt, ahogy egyetlen szerv sem keresett meg bennünket a rendőrségi vizsgálat kapcsán; sem hivatalos felkérést, felszólítást, sem állásfoglalást nem kaptunk”

– fogalmazta meg a település első embere, aki szerint azt a kérdést is fel kell tenni, hogy vajon hol voltak, hol vannak a kliensek hozzátartozói.

A polgármesternek nincsenek információi arról, hogy a 2020. decemberi rendőrségi vizsgálatkor mennyi lakója volt a családi háznak, az azonban bizonyosnak tűnik, hogy jelenleg már senki sem tartózkodik ott. Információink szerint a lakók a helyi pszichiátriai intézményben lettek elhelyezve.

Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.