Ezentúl nem akarnak háttérbe szorulni a komáromi járásbeli MKP-sok
A Magyar Közösség Pártja július 9-én Perbetén tartotta komáromi járási konferenciáját, amelyen a Naszvadon élő Becse Norbert iskolaigazgatót és járási elnököt jelölték az országos pártelnöki posztra.

„A járási konferencián 109 küldöttből 96-an vettek részt, s engem az országos elnöki tisztségbe, Viola Miklóst (Gúta) pedig az Országos Tanács elnökévé jelölték. Továbbá szakmai alelnököket is jelöltünk: szociális és egészségügyi alelnöknek Viola Miklóst, oktatásügyi alelnöknek engem, önkormányzati alelnöknek pedig Domin Istvánt (Izsa). Az MKP Országos Elnökségébe Viola Miklóst, Papp Sándort (Kalonda) és Cziprusz Zoltánt (Rimaszombat), az Országos Etikai és Alapszabály-felügyelő Bizottságába Brinzik Angélát (Komárom) és Kürthy Györgyöt (Gellér), a Számviteli és Ellenőrző Bizottságába pedig Szalay Rozáliát (Kolozsnéma) és Farkas Attilát (Komárom) jelöltük” - tájékoztatta a Ma7.sk-t Becse Norbert.
Kérdésünkre, hogy miért vállalta az országos elnöki posztra történő jelölést, így válaszolt:
„Például ha Berényi József a parlamenti választások előtt nem adta volna át a jelöltlistán a neki felkínált 7. helyet, akkor a járásunknak legjobb helyként csak a 15. jutott volna“.
Hozzátette: a tanácskozáson a magyar párt ideiglenes ügyvivő elnökségéből vendégként jelen volt Berényi József, Őry Péter, Farkas Iván és Cziprusz Zoltán.
- szögezte le.
Megtudtuk: a Komáromi járást a július 18-án Farnadon megtartandó országos tisztújító kongresszuson 27 küldött képviseli. Továbbá azt is, hogy a járási konferencia elfogadta: az új Országos Elnökség felállításánál a regionalitás elvét kell figyelembe venni. Továbbá az MKP komáromi helyi szervezetének határozata, illetve a Králik Róbert komáromi pártelnök által tolmácsolt javaslat alapján szorgalmazzák majd a regionális pártközpontok kialakítását Pozsonyban, Komáromban, Rimaszombatban és Kassán.
Becse Norbert végül elárulta: miközben a jelenlevők eléggé belemerültek az MKP eddigi tevékenységének elemzésébe, az elmúlt időszak kapcsán kemény bírálatok is elhangzottak.