Évszázados küzdelem a vízzel: 165 éve kezdődött a Csallóköz vízszabályozása

A belvízvédekezés mindig inkább az Alsó-Csallóköz (egykori Komárom vármegye) problémája volt.

Felső-Csallóköz (egykori Pozsony vármegye) magasabb területi viszonyai jóval kedvezőbbek, kilométerenként 25-30 cm esést mutatnak. A sziget alsó részén ez 5-10 centiméterre csökken, sőt egyes helyeken a terep esése alig-alig észlelhető. Ezek a különböző területi viszonyok okozták, hogy a felső részen összegyülemlett csapadék, és a kavicsos talajból könnyen felszínre jutó fakadó vizek a terület nagy esésénél fogva az alsó vidékre ömlöttek, ahonnan már nem tudtak hova elfolyni.

A mérések is bizonyították, amit a természet maga is megmutatott, hogy Kiskeszi (ma Nagykeszi község része) alkalmas hely egy zsilip felállításához. A belvizek eddig is itt folytak ki a Nagy-Dunára, ha ezt a folyó vízszintje megengedte, és kinyitották a dunai töltést, vízelvezetés céljából

1782. január 21-én a komáromi közgyűlésen az alispán bemutatja Vizer János mérnök által készített kiskeszi zsilip első tervrajzát.

Az ügy megsegítéséhez Csallóköz nemesei és földesuradalmai felajánlásokat tesznek, adakoznak a közjóért. Sajnos Vizer János tervei nem valósulhattak meg, mert valami mindig közbejött. Ezt az első összefogást aztán még 70 küzdelmes év követi, mire az elképzelések valóra válhattak. 1829-ben Zelinka Lajos, hajózási mérnök foglalkozik a kiskeszi zsilippel. 1846-ban Thaly Dénes vezetésével ugyan elkezdődtek a munkálatok, de a cölöpök leverése során valóságos futóhomokrétegre akadtak, ami miatt a műveleteket le kellet állítani. Az események akkor gyorsulnak fel, és születnek konkrét eredmények, mikor megalakul a Csallóközi Vízszabályozási Társulat, amely 1854. május 24-én Bősön tartotta alakuló ülését, és elnökévé a csicsói gr. Waldstein Jánost választották.

A vezetőség 1854. november 9-én Ekecsen tanácskozott, ahol végérvényesen elhatározta, hogy Keszegfalvánál a Dudvágon, és Kiskeszinél a Keszi-fokon el kell kezdeni az építését.

A kiskeszi és a dudvági művek ügyében 1855. március 1-én Pozsonyban tartottak választmányi gyűlését. Ezen az összejövetelen bízzák meg a vízépítészetben is jártas jónevű vállalkozót, Piatti Józsefet a kivitelezéssel. Itt jelenti be az elnök, hogy személyesen is módja volt I.Ferenc Józsefnek a csallóközi vízszabályozás ügyét előadni. A császár nagy érdeklődést mutatott a vállalkozás iránt, amihez majd segítséget is nyújt, mondta.

A kiskeszi zsilip a nagy-dunai védtöltés 18 km 500 m szelvényénél épült, cölöprácsra fektetett, faragott kőből és terméskőből, ellen- és szárnyfalakkal, önműködő fa csapókapukkal. Hozzátartozik a kiskeszi-megyeri csatorna, melynek hossza 23 km. Ezen az építményen két márványtáblát helyeztek el a következő feliratokkal:

Az ünnepélyes átadásra valójában szeptember 26-án került sor. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy van egy korabeli szemtanunk is, aki látta az akkori eseményeket. A nagykeszi születésű dr. Závory Sándor így írt erről az Emlékeim című könyvében.

Az idézett szövegben szereplő Zámory nem más, mint Zámory Kálmán nagykeszi földbirtokos.

Nemcsak a zsilip falán elhelyezett emléktáblák hirdetik, hogy a császár a csallóközi vízszabályozást előmozdítani igyekezett, hanem ténylegesen pénzbeli segítséget is nyújtott, éspedig 100 000 forint kamatmentes kölcsön formájában. Viszonyítási alapul jegyezzük meg, hogy az 1856-ban elkészült két építmény 48 000 forintba került. A császári kölcsön messze nem fedezi a további csatornák és zsilipek költségeit, a társaság anyagi forrásait maga a lakosság biztosítja.

Az előzőekben is szó volt már a keszegfalui zsilipről, melynek szükségessége 1826-ban vetődik fel először, de az építkezés megkezdése évről-évre eltolódik. A Komárom megyei közgyűlés 1838-ban Thaly Dénest bízza meg a tervek kidolgozásával. 1843-ban a megye egy nagyobb műtárgyról határozott, melynek műszaki megoldását Manili György mérnök dolgozza ki. 1846-ban ugyan felépült a zsilip, de sajnos az ácsmester hibájából a cölöpök hibás elhelyezése miatt az alap beomlott, így az építmény használhatatlanná vált. A faanyagot felszedték és Komáromban árverés útján eladták.

A munkálatok itt is a Csallóközi Vízszabályozási Társulat megalakulása után kezdődnek újra. 1856 tavaszára elkészül a zsilip és a hozzátartozó keszegfalu-apácaszakállasi csatorna is, melynek hossza 29 km. Majd a szeptemberi ünnepélyes átadásra Ferenc József császár ide is ellátogatott.

A vízszabályozási társulat 1876-ban két részre osztódik. Felső-csallóközi Ármentesítő Társulatra és Alsó-csallóközi Ármentesítő és Belvízlevezető Társulatra. Majd az utóbbihoz Csilizköz is csatlakozik.

A társaság feladata volt még Pozsony és Komárom megye határán húzódó ún. határmenti-csatorna kiásása, mely a Felső-Csallóköz belvizeit volt hivatott kivezetni a Kis-Dunára, az 1892-ben épült aszódi vagy Zuber-zsilipen át (a zsilipet Zuber József főispánról nevezték el).

A 19. század végéig az Alsó-Csallóközben 6 zsilip épült, a hozzájuk tartozó csatornahálózat hossza együttesen 238 km. A Nagy- Duna melléki zsilipek: a kiskeszi, csicsói, kulcsodi. A Vág-Duna és Kis-Duna melléki zsilipek: komáromi, keszegfalusi és a Zuber-zsilip. A társulat feladata volt a kanálisokat átívelő hidak és közutak megépítése is.

A belvizek levezetésével több ezer hektár földterület vált művelhetővé. Történelmi és gazdasági jelentőséggel bíró gigászi munka volt, amit a csallóköziek 1856 és 1896 között elvégeztek, és Budapesten is nagy feltűnést keltett. Sőt, az alsó-csallóközi Társulat még a Milleniumi Nagy Érmet is megkapta. Az erről szóló díszoklevélen a következő olvasható:

A kiállításra készült monográfiák ma már alig hozzáférhetők. Ezért köszönetet kell mondani a kitűnő irodalomtudósnak és helytörténésznek, Koncsol Lászlónak, a Csallóközi Kiskönyvtár-sorozat szerkesztőjének, hogy ezeket az értékes dokumentumokat a pozsonyi Kalligram kiadónál újra megjelentette.

Vendégh Piroska