Évadzáró fűri harmóniában
Növekvő nézőszám, szakmai berkekben nyomot hagyó bemutatók és egy szoborállítás gondolata – ez jellemezte a Komáromi Jókai Színház 73. évadát. A fűri Fyrmonia Organic Winery borászatban megtartott évadzáró sajtóértekezleten ismertették a 2026/27-es évadra tervezett bemutatókat és kiosztották a Ferenczy Anna-díjakat.
Ősszel a színház közadakozást hirdet a Dráfi Mátyás színművész-színidirektor emlékére tervezett szoborra. A sajtóértekezleten be is mutatták a legendás művészt padon ülve ábrázoló szobor tervét, Juraj Gráfel munkáját, amely jövőre már a színház előtti parkot díszíthetné, ha összejön a szükséges 70 ezer euró, tájékoztatott Gál Tamás igazgató.
– Az évad valamennyi bemutatója nagy port kavart, valamint nyomot hagyott szakmai berkekben és a nézők körében is. A következő évad is nagyon ígéretes. A Lear király próbafolyamatát már a napokban előkészíti Roman Polák m.v. rendező, dramaturgja Peter Kováč. Shakespeare egyik legismertebb drámája Mokos Attila Jászai Mari-díjas színművész címszereplésével kerül színre október 9-én Juraj Gráfel díszletei között, Pavol Dendis jelmezeiben és Henrich Leško zenéjével – mondta a Jászai Mari- és Deszka-díjas színművész-direktor.
A társulat július 3-án a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján, augusztus 25-én pedig Budapesten, a Városmajori Szabadtéri Színpadon száll versenybe Mohácsi János–Mohácsi István Egy piaci nap című drámájával.
Az évadzárón kapta meg a legjobb női alakításért járó Ferenczy Anna-díjat Holocsy Krisztina, a pályája során immár harmadszor.
A másik Ferenczy Anna-díjas Szabó Viktor, aki már negyedszer kapta meg a társulat elismerését a legjobb férfi alakításért.
– Az Egy piaci napban Hadnagy Sándort, a Szívritmuszavarban Kamillt, a Popfesztiválban Józsefet, a 4x100-ban pedig Dalit alakítottam a tőlem telhető legjobban. Ez a díj egyrészt megtanít arra, hogy sosem szabad lejjebb adni a nívót, egyre magasabbra kell tenni a lécet, másrészt pedig visszaigazolás arról, hogy helyes irányba haladunk. Nagy előnyt jelent, hogy ebben a kiváló színházi közösségben folyamatosan inspiráljuk egymást, több zsánerben igyekszünk bizonyítani, fejlődni. Jelenleg a díjaimat a könyvespolcomon őrzöm, de az új házunk egyik falán már keresem a méltóbb helyet.
A szlogen jegyében meghirdetett következő évadban négy bemutatót terveznek, több, az előző évadból átvett sikerdarab is tovább fut majd és néhány vendégelőadás is látható lesz. A saját produkciók sorában a Lear király után Böszörményi Gyula–Lakatos Róbert–Müller Péter Sziámi Gergő és az álomfogók című családi musicaljének a bemutatóját a regény második kiadásának a megjelenésekor tartják, Rédli Károly rendezésében. Azután egy ősbemutató következik: Kerékgyártó István Csőgörény című bohózatát Czajlik József, a kassai Thália Színház igazgatója rendezi. Végül Novák Eszter viszi színre Wassermann–Leigh–Darion La Mancha lovagja című musicaljét. A gyermekeket Pumuklival örvendeztetik meg, Pille Tamás rendezésében.
A színházigazgató, Gál Tamás nem feledkezett meg Skronka Tibor búcsúajándékáról sem, aki némi megszakítással 28 évet töltött a színházban, s kijelentette: ezentúl is bármikor számíthatnak rá, ha szükség lesz idősebb színészre.
A Komáromi Jókai Színház évadzáróját vendégül látó Fyrmonia Organic Winery borászat egyik tulajdonosa, Bauer Ildikó Nyitra megyei és komáromi városi képviselő lapunknak elmondta, örömmel látta vendégül a társulatot.
Időközben az igazgató, Gál Tamás is nagyon megkedvelte a „Fyrmonia-borokat”, így borkóstolót is tarthattak a hetényi Pajta Színházukban.
– Akkor fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy a következő évadzárót akár a fűri borászatunkban is tarthatná a színházi társulat. Nos, ez a terv most valóra vált, és remélem, hogy mindenki jól érezte magát! Ide egyelőre előzetes egyeztetés alapján lehet jönni, de talán a későbbiekben majd állandó nyitvatartást biztosítunk azért, hogy bárki betérhessen és megkóstolhassa a borainkat.
Megjelent a Magyar7 2026/27. számában.