2024. december 30., 16:44

Ételkölteményével ismét Polák Ferenc diadalmaskodott a Csallóköz legjobb étele megmérettetésén

A nagymegyeri Corvin Restaurant & Pension fiatal séfje, Polák Ferenc nem kis bravúrt bemutatva, a tavalyi verseny után az ideit is meg tudta nyerni. A Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség és a Kukkonia Polgári Társulás immár hatodszor szervezte meg a Csallóközben tevékenykedő séfek versenyét, amely során minden évben különleges fogások elkészítésére kérik a konyhamestereket.

239_cun_0686_20241016_csefalvay
Galéria
+6 kép a galériában
A csapatok
Fotó: Cséfalvay Á. András

A verseny célja egyrészt bemutatni a gasztronómia művészetét, a kulináris fogások elkészítésének megannyi lehetőségét, másrészt pedig a megmérettetés hozzájárul a régió gasztronómiai színvonalának emeléséhez.

A projekt szervezői 30 elismert csallóközi éttermet szólítottak meg

azért, hogy szakácsaikkal kapcsolódjanak be a kezdeményezésbe, melyek közül 8 vendéglátó egység küldött is csapatot a megmérettetésre.

Dunaszerdahelyet a PLATZ - Bistro & Bar (Fülöp Tamás és Rákóczi János), a Park Bistro (Weisz Tibor és Mazács Mátyás), a Villa Rosa Étterem (Végh André és Kázmér Ádám), a Sage Bistro (Szerencsés József és Radics György), továbbá a New York Étterem (Kovács László és Banyák Tamás) képviselte, a nyárasdi Pallos Étterem és Kávézó delegáltja Soós Albert és Puha Károly volt, az egyházgellei KONDOROS Csárdából Erdélyi Róbert és Mezzei Beáta érkezett, a nagymegyeri Corvin Étteremből pedig Polák Ferenc és Bódis Balázs tette tiszteletét a versenyen.

a-gyoztes-fogas
A győztes fogás
Fotó:  Cséfalvay Á. András

A 2024-es versenykreációk fő témájaként a kacsát és a mangalicát jelölték meg a szervezők,

melyhez csallóközi alapanyagok párosultak. A fogásokat a versenyzőknek 3 óra alatt kellett elkészíteniük. Az ételkölteményeket neves szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai számos rangos nemzetközi díjjal büszkélkedhetnek. A háromtagú zsűrit Horváth Szilveszter a győri La Mareda étterem kreatív séfje, Ruprecht László kreatív séf, a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) elnöke, valamint Csécsei László, a lajoskomáromi Páskom 1802 Gasztroműhely konyhafőnöke alkották, akik jó véleménnyel voltak az elkészült művekről. Mint mondták,

a tavalyi versenyhez képest a színvonal nagyot emelkedett, a versenyfogások nemzetközi szintet képviseltek,

így az értékelés is nehéz volt számukra.

bodis-balazs-es-polak-ferenc-a-gyoztes-csapat
A győztes csapat: Bódis Balázs és Polák Ferenc
Fotó:  Cséfalvay Á. András

A győztes fogás „Kacsamell és máj, ropogós kacsabőr, burgonya, karamellizált hagymakrém, gomba, karalábé” néven „futott”, s ahogy már írtuk, Polák Ferenc, a nagymegyeri Corvin Étterem séfjének ízlését és keze munkáját dícséri. A konyhamester 2012 óta dolgozik a Corvin Étteremben, és rendszeresen vesz részt szakmai képzéseken, hogy tudását továbbfejlessze. Másodikként két étterem végzett holtversenyben: Weisz Tibor és Mazács Mátyás a Park Bistro séfjei az „Égig érő paszuly” elnevezésű kreációval, valamint Végh André és Kázmér Ádám a Villa Rosa Étteremből a „Mangalica karaj, véreshurka, őszi gombák és paszternák” nevű fogással. Harmadik Szerencsés József, a SAGE Bistro vezetője lett.

Az esemény a Szlovák Köztársaság Idegenforgalmi és Sportminisztériuma támogatásával valósult meg.

239_cun_0686_20241016_csefalvay
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.