2025. május 27., 17:22

Esterházy-emléktábla a Fegyvernekiben

2025 májusában az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola udvarán került sor gróf Esterházy János emléktáblájának ünnepélyes leleplezésére.

Ipolyság
Fotó: Gubík László archívuma
Katolikus iskolaként régi adósságunkat törlesztettük azzal, hogy mi is felsorakoztunk azok közé, akik tisztelettel adóznak Esterházy János emléke előtt. Az ötlet tehát, hogy méltó módon emlékezzünk meg a grófról, már hosszabb ideje foglalkoztatott bennünket. A végső lökést Molnár Imre történész adta, aki nemcsak bátorított, de kérte is, hogy állítsunk emléktáblát Esterházy Jánosnak”

– fogalmazta meg az oktatási intézmény igazgatója, Pálffy Dezső, majd hozzátette:

Ősszel a Marianum Egyházi Iskolaközpont igazgatója, Madarász Róbert keresett meg azzal, hogy van egy különleges felajánlás: Túri Török Tibor szobrászművész elkészítette Esterházy János domborművét. Jelentkeztünk, s végül nekünk ítélték oda. Decemberben Viola Miklós megyei képviselő úr adta át nekünk a Felvidéki Magyar Advent rendezvényen.”

Mint mondta, az intézmény kis parkjában közel van hozzá a 2011-ben ültetett wadowicei tölgy is, amely Szent II. János Pál pápa szülőhelyéről származik:

A tölgy jelképesen is gróf Esterházy János lengyel családi gyökereire és a magyar–lengyel barátság szellemi mélységére emlékeztet. Ezzel az avatással egy méltó hely született nemcsak iskolánk számára, hanem egész Ipolyság számára is, ahol tisztelettel és méltósággal adózhatunk gróf Esterházy János emlékének.”

Az igazgató kiemelte, gróf Esterházy János a 20. század egyik legmegrendítőbb sorsú, ugyanakkor legnemesebb lelkű magyar politikusa volt. Egy olyan korban maradt hű a keresztény és nemzeti értékekhez, amikor ez súlyos áldozatokkal járt. Kiállt a szlovákiai magyarság jogaiért, nemet mondott a zsidótörvényekre, elítélte a totalitárius ideológiákat, és végül mindezért életével fizetett.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.