Érsekújvár, az állatorvosi ló
A múlt század kilencvenes éveinek elején Érsekújvárban – és talán más, magyarok által lakott felvidéki településen is – volt egy kedvező tendencia a nemzetiségi számarány alakulásában.
A városban egészen a második világháború végéig a magyarok voltak többségben, de 1945 után a kitelepítések, a reszlovakizáció és a deportálások alapjaiban változtatták meg a lakosság nemzetiségi összetételét is. Magyarországra például 252 családot telepítettek ki, a helyükre 244 szlovák család (1500 személy) érkezett. A szülőföldjükön maradottakra is kedvezőtlenül hatottak a hontalanság évei.
A magyarok üldözése csüggedésre és elbizonytalanodásra adott okot, ami a magyar nemzetiség vállalását is befolyásolta. Beindult az asszimiláció.
A számunkra kedvezőtlen folyamat csak egy rövid időre, a kilencvenes évek elején torpant meg. Az 1991-es népszámlálás alkalmával a városban újra 30 százalék fölé emelkedett a magyar nemzetiségű lakosok aránya. Legutóbb, 2011-ben azonban már csak 22,36% (8863 ember) vallotta magát magyarnak.
Az iskolások aránya még rosszabb volt, az iskolaköteles gyerekeknek csupán a 12%-a járt a város egyetlen magyar tannyelvű iskolájába, ami sajnos még sötétebb jövőt vetít előre.
Az 1991-es utolsó, 3,3 százalékos emelkedés okai a populáció növekedésében, egyszersmind az 1989-es politikai változások pozitív hatásának köszönhető bizakodásban keresendők. Hozzájárulhatott ehhez a környező országok rendszerváltozásában, a Németország egyesítésében betöltött anyaországi szerep is, az erős és befolyásos Magyarország jövőképének a reménye. Mint kiderült, az ebből származó előnyt a jobb- és baloldali magyarországi kormányváltások miatt nem sikerült megfelelő módon kamatoztatni. Hornék és Gyurcsányék balliberális kormányzása alatt az előnyből fokozatosan hátrány lett, és csak 2010 után állt be újra számunkra (is) pozitív változás a magyar nemzetpolitikában.
Külön tanulmányt érdemelne, hogy egy gazdaságilag erős anyaország miként befolyásolná a határon túli magyarok életét. Minden bizonnyal jó hatással lenne az identitásra, kezdetben talán megnövelné a magyar iskolába íratott gyerekek számát is. Ám az is feltételezhető, hogy a későbbiekben megnövekedne az erős anyaország elszívó hatása a magasabb bérek, jobb munkahelyek csábítása révén.
A népszámlálási adatok tükrében érdekes megfigyelni Érsekújvárban a helyi önkormányzat összetételének az alakulását is.
A rendszerváltás utáni első helyhatósági választáson az akkor még 39 tagú városi képviselő-testületben harminchárom magyar nemzetiségű képviselő volt. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy az akkori három magyar párt (Együttélés, FMK, MKDM) meg tudott egymással egyezni, együtt indultak a választásokon, a szlovák pártok ereje viszont szerteszét szóródott.
Ez a folyamat kisebb-nagyobb kilengésekkel (közben a szlovákok is észbe kaptak és koalícióra léptek) egészen 2010-ig tartott, amikor az MKP és a Híd egymásnak feszült.
A legutóbbi helyi választásokon, 2018-ban a 25 tagú képviselő-testületbe már csak két magyar nemzetiségű jutott be. Így múlunk csöndesen. A temetőből ugyebár nem lehet szavazni.
1989-et követően érdekes nyomon követni a városban a polgármesterek személyének, hovatartozásának, magyarságvállalásának a változását, még akkor is, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a szakértelem, a rátermettség, a feddhetetlenség és a közéleti aktivitásból eredő ismertség a legfontosabb kritérium. Itt is érdekes tényekkel szembesülünk: három választási időszakon át 1990-től 2002-ig Csanda Endre közgazdász-mérnök kormányozta a várost. Függetlenként a magyar pártok, majd az egyesült magyar párt (MKP) támogatásával nyerte el három alkalommal az érsekújvári választók bizalmát. Csanda magyar nemzetiségű, magyar iskolába járt, és a gyerekeit is magyar iskolába járatta.
Őt követte a polgármesteri székben Pischinger Gejza mérnök, iskolaigazgató, aki szintén három választási időszakban állt a város élén, szintén függetlenként, az MKP támogatásával. Gejza is magyar nemzetiségű, magyar tannyelvű alap- és középiskolába járt, de gyermekei már nem jártak magyar iskolába. Őt váltotta a város élén 2014-ben Otokar Klein operaénekes, szintén függetlenként. Többek között a Smer és a Most–Híd támogatásával váltotta a polgármesteri székben Pischingert. 2018-ban már az MKP támogatta a jelöltségét, a Hídnak legutóbb már más, szlovák jelöltje volt. Klein szintén magyar anyanyelvű, de már szlovák tannyelvű iskolába járt, ugyanúgy a gyermekei is.
Az egymást követő polgármesterek mediális névhasználata is árulkodó: Csanda Endre, Pischinger Gejza és Otokar Klein. Vajon ki lesz a következő?
Amennyiben a városban a magyarság szempontjából kedvezőtlen tendencia tovább folytatódik, könnyen előfordulhat, hogy 2022-ben vagy jobb esetben négy évvel később már szlovák nemzetiségű és szlovák anyanyelvű polgármester válthatja a jelenlegit. Némi bizakodásra adhat okot, hogy a helyi magyar pártok esetleg újra együtt indulnak a következő helyhatósági választáson.
De előtte még megmérettetünk, és nehogy könnyűnek (kevésnek) találtassunk!
Megjelent a Magyar7 2021/9. számában.
