Emléktáblát helyeznének el a holokauszt ipolysági áldozataira emlékezve
Ipolyság történelmi mozaikjának egy újabb darabjaként egy többnyelvű emléktáblát helyeznének el az egykori ipolysági gettó bejáratánál.
Az emléktábla-állítás kezdeményezői, Márton István, Köteles Judit, Lőwy János, Révész Angelika, Tóth Tibor, Bendík Márta, Novák Margaréta, Baki Attila és Kapusta Krisztina azzal a kéréssel fordul a nyilvánossághoz, hogy anyagilag támogassák egy kb. 1800 euró értékű többnyelvű emléktábla létrejöttét. Amint az a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben olvasható, az emléktábla amellett, hogy emléket állít a holokauszt áldozatainak, lehetőséget ad arra is, hogy elgondolkodjunk a történteken, s figyelmeztet arra, hogy ez már soha többé nem ismétlődhet meg:
„Olyan időket élünk, melyekben a „tolerancia” szó sokak számára nem jelent semmit. Ítélkezünk egymás felett csak azért, mert más nyelvet beszélünk, más a bőrszínünk, vagy más templomot látogatunk. Mondhatnánk, hogy a 21. században ezek már elavult nézetek, hiszen nálunk demokrácia és szólásszabadság van. De az emberiség nem tanult a múlt hibáiból, és azok folyton megismétlődnek. Az antiszemitizmus évszázadok óta ismert fogalom a történelemben. A zsidókérdés mint probléma már a középkorban felmerült, majd a 20. század elején elterjedt a fajelmélet, amelyet a náci propaganda is felhasznált. Ennek ellenére Magyarországon fokozatosan megteremtődtek a társadalmi egyenlőségük feltételei.
Ipolyságon az első zsidók a 19. század közepén kezdtek letelepedni. Rendkívül aktív közösségüknek köszönhetően a városban az üzleti és társadalmi élet gyors fejlődésnek indult. Megalapították hitközségüket, felépítették zsinagógájukat, ravatalozójukat és iskolájukat, létrehozták szent egyletüket és jótékonysági szervezetüket.
A 19. század végére több mint 500 zsidó élt Ipolyságon, ami a város lakosságának 12%-át tette ki. Az elismert kereskedők, iparosok és földbirtokosok mellett sok orvos, jogász, tanár és mérnök is zsidó származásúnak vallotta magát. Az 1930-as években lassan elhalványult a remény, hogy egyenrangú állampolgárként integrálódhatnak a modern társadalomba. A második világháború kitörése után megerősödött az ellenük érzett gyűlölet, újraéledt a zsidóüldözés. Ekkor mintegy 855 zsidó származású ember élt a városban. Aki nem menekült el időben, azt deportálták, és a halálba küldték.
Több mint 1200 zsidót – nőket, férfiakat, gyerekeket és időseket – gyűjtöttek össze a Rózsa és a Malom utca között elterülő ipolysági gettóban. A gyűjtőtáborból mindenkit a vasútállomásra hajtottak, ahonnan marhavagonokban szállították őket Auschwitzba.
A gyerekeket és az öregeket azonnal elgázosították, az ipolysági gettóból elhurcoltak 90%-a nem élte túl a koncentrációs tábort. Ezekre az eseményekre már csak a város idősebb polgárai emlékeznek. A fiatal nemzedék tagjai hitetlenkednek, és gyakran megkérdőjelezik az egyes információk valódiságát. Nekünk ezért is fontos feladatunk, hogy rendszeresen megemlékezzünk a tragikus eseményekről, ezzel utat mutatva a fiataloknak egy toleránsabb társadalom felé.”
