Az 1932. május 29-éig álló Fakastély helyét november végén Jelentős Erdészeti Helyszínné nyilvánították, s egy emléktáblát is elhelyeztek ott a város polgármesterének, Juhász Andrásnak és az Állami Erdőgazdaság vezérigazgatójának, Ján Marhefkának a jelenlétében.
Kaán Károly (1867–1940), erdészeti szakember, államtitkár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja a Magyar Királyság három legfontosabb fája közé sorolta be a fát, amelyet 1861-ben hatszáz évesre becsültek.
Amint azt a helytörténészként is tevékenykedő önkormányzati képviselőtől, Csonka Ákostól megtudtuk, a szóban forgó helyszín a Garam-hídon áthaladva kelet felé, a Hosszúlánc dűlő szélén, a nagyberki erdőrésznél található, nem messze Árok- és Mária-majoroktól. Arról is beszélt, hogy a fa pusztulására 1932. május 29-én került sor, amikor egy vihar során kidőlt:
Az akkori grófnő, Coudenhove (szül. Breunner) Ernestina nem engedte, hogy szétfűrészeljék, mivel elgondolása szerint még a maradványai is érdekesnek számíthatnak. Két évvel később viszont ismeretlen okokból mégis leégett a fa, egyes vélemények szerint szándékos gyújtogatás áldozata lett, emléke azonban a mai napig elevenen él a helyiek és a környékbeliek körében.”
A Fakastélyról így írt a Vasárnapi Ujság egyik 1866-os számában: „Zseliz határában egy feltünő természeti nevezetességet találunk s ez amaz óriási ős tölgyfa, mely fakastélynak is neveztetik. Ezen ősrégi tölgy (quercus pedunculata) Zseliztől negyed órányira, a Garamon túli nagyberki erdőrészlet szélén áll. Kora körülbelül 600 évre tehető s bár már sokat szenvedett, még mindig dús lombozatot s nagy életerőt mutat. Törzsöke, melynek kerülete 26 láb és 4 hüvelyk, belül üres. Átmérője a föld szinénél 7 láb 7 hüvelyk. Ezen tölgy belső üregét az Eszterházy-család régebben szobává alakitotta át; középen kerek asztal és ülőpadok állottak. Az asztal romjai s a szobafestés nyomai még ma is láthatók; a padokon 18 ember kényelmesen elférhetett. Most már csak ide tévedt utasok, vadászok és pásztorok használják néha menhelyül az idő viszontagságai ellen.”
A kezdeményezésnek nagyon örülök, mégis kicsit keserű szájízzel vettem részt az avatáson. Maga a ceremónia igényes volt. Valóban megadták a módját, hiszen tiszteletét tette Ján Marhefka, az Állami Erdőgazdaság vezérigazgatója is. Volt vadászkürt-játék, Schubert-dalok operaénekesnő előadásában (Zuzana Halková, Besztercebányai Művészeti Akadémia), illetve díszes köszöntők sora. Sőt egy színész Kaán Károlyt is megtestesítette rövid bemutatójában. Illetve helyi alapiskolásokkal új tölgy is kiültetésre került a tábla mellé, ami ugyancsak méltányolandó. Hogy a Nagykanizsán született, korábbi MTA-s tudós nevét Karolra módosították, és hogy egy árva szó sem hangzott el az avató ünnepségen magyarul, már annyira meg sem lepett, de hogy egy turisztikai emléktáblát, ami jórészt magyar emlékeket jelöl, csak szlovákul (és kivonatolva, kisebb betűvel angolul) helyeztek ki, az elszomorít"
– fogalmazta meg Csonka Ákos, aki éppen ezért Kepka Márk képviselőtársával együtt elhatározta, hogy megszerkeszt egy négynyelvű táblát.
„A múltunk és az állítók által is sokat emlegetett Kaán Károly emléke megérdemli, hogy tisztességesen emlékezzünk rájuk. Főleg ha azt szeretnénk, hogy turisztikai célokat is szolgáljon…” – tette hozzá.
