Elvitte az Ipoly vize Farsang Tóbiást és Mariska kiszebabát - KÉPEKKEL
Helemba és Ipolydamásd, a két szomszédos település és a környék lakosai együtt búcsúztatták a telet az új Ipoly-híd közepén. A híd hivatalos átadására csak áprilisban kerül sor, a helyieknek azonban ez a találkozás már az átadóval ér fel.

Mindkét településen 10-kor indult a menet és dél körül a híd közepén találkoztak.
Helembán a tájház elől indultak és a három megállónál tüzeket gyújtottak, a maskarások vidám zenére körbetáncolták.
A hídra érve hágott tetőfokára a hangulat.
„Utoljára 2000-ben tudtunk itt találkozni, Most jött el az idő, hogy a magyar és a szlovák kormány támogatásával és Nyitra megye közreműködésével a híd újra megépülhetett.
– mondta el a híd közepén Rományik Ferenc, Ipolydamásd polgármestere. Izrael Gergely, Helemba polgármestere hangsúlyozta „A híd regionális szinten is hatalmas fejlődési lehetőség.” Csenger Tibor Nyitra megye alispánja hozzátette, az áprilisi hivatalos átadás, szimbolikus lesz, hiszen ezzel a vidám ünnepséggel már át is adták a hidat a két településnek.
A hídon a két település polgármestere zászlót cserélt.
Koporsóban apácák hozták Farsang Tóbiást Ipolydamásd, Mariska kiszebábut pedig Helemba felől. Egymás mellé fektetve őket felolvasták végrendeletüket, amelyet közösen írtak meg a kocsmában délelőtt.
„Gyengülünk és részegek vagyunk nagyon, de hallgassák meg végrendeletünket, nehogy rossz kezekbe kerüljön a vagyon. Tíz meztelen és neveletlen gyermekünket az államra hagyjuk, vagy a szomszédok közt szétosztjuk. A templom árnyékét ráhagyjuk a polgármesterekre, hogy az alkalmi dolgozók, oda húzódhassanak a melegben. Adósságaink egyik felét a falura hagyjuk, a másik felét már úgyis letagadtuk….”
Ezt követően még fel is gyújtották a két bajt, sötétséget és hideget hozót. Nem akaródzott elmenniük, mert pont abban a pillanatban pár percre eleredt az eső, ennek ellenére mindkettő az Ipoly vizében végezte.
A helembai oldalon Cselétka Ferenc éppen a katlanok mellett tüsténkedik, mivel a vadászok sütnek, főznek a vendégseregnek az ipolydamásdiakkal egyetemben. Tőle tudakoljuk, hogy is folyt a kiszebábuégetés régen.
A gyerekek szaladgáltak, verték az ablakokat, ajtókat, hogy minél nagyobb zajt csapjanak – azt is a tél elűzése végett. Volt itt egy ideiglenes híd, amit elvitt az ár, azon a rendszerváltás után átmentünk a szemközti településre Ipolydamásdra, hogy együtt mulassunk így farsang farkán. Néha még csónakkal is mentünk. Most is itt vannak és együtt főzünk a vendégeknek” – emlékezik Cselétka Ferenc. Fekete Edit hozzáteszi régen hamvazószerda előtti kedden szokták ezt a hagyományt megtartani.
A falatozás és mulatozás közben pedig eredményt hirdettek a „Legjobb maskara” versenyben.
