2024. szeptember 11., 10:08

Elkapták a titokzatos pozsonyi gyújtogatót

A pozsonyi rendőröknek sikerült elfogniuk azt a gyújtogatót, aki az elmúlt hónapokban az üdülőövezet egyik büféjét, illetve a templom melletti pavilont gyújtotta fel Ligetfaluban.

tűz
Fotó: Pozsonyi rendőrség Facebook

Az első tűzesetre még március elejére került sor, amikor is a tettes Ligetfaluban, az egyik kávézóban a bejárati ajtó mellett található széket gyújtott fel. A tűz az egész büfére átterjedt, mely teljesen.

Néhány hónappal később a tettes ismét akcióba lépett.  2024. június 13-án az éjszakai órákban szintén Pozsony környékén, a Szent István-templom közelében a Horvát-tó mellett gyújtogatott.

Egy pavilonban, melyben raklapokat tároltak, fóliát gyújtott meg, majd azonnal elmenekült.

A rendőrségnek tegnap sikerült kézre keríteni a tettest, a pozsonyi, 38 éves Eduard K.-t. A férfi ellen rongálás gyanújával indult eljárás, őrizetbe vették, indítványozták vizsgálati fogságba helyezését.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.