Eljárást indított a rendőrség a kisvonat utasait fenyegető szenci férfi ellen
A rendőrség veszélyes fenyegetés bűntette miatt indított eljárást egy 52 éves szenci férfi, Karol M. ellen. A férfi hétfőn (július 22.), Szencen, a Lichnerová utcában azzal fenyegette meg a városi kisvonat utasait, hogy megöli őket. Ha bebizonyosodik a bűnössége, akkor hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. A TASR-t Jana Šimunková, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatta.

Illusztráció
Fotó:
Facebook
A férfi állítólag végig a vállára akasztott táskájában tartotta a kezét, ezért a szavai és a viselkedése alapján az utasoknak az az érzése támadhatott, hogy fegyver van nála, és veszélyeztetheti őket”
- magyarázta Šimunková. Mint elmondta, az utasok az életüket féltve elmenekültek a kisvonatból, elbújtak egy közeli kávézóban, és hívták a rendőrséget.
A rendőrség a helyszínre érkezése után letartóztatta és azonosította a fenyegetőző férfit. Az is kiderült, hogy a férfit korábban már többször is elítélte a bíróság.
Címkék