2026. január 24., 10:05

Élhetőbb város és jobb szolgáltatások

Számos projekt indul 2026-ban, ami kulturáltabb arcot kölcsönöz majd Pozsonynak. Több nagy építkezés és fejlesztés is várható, amely várhatóan élhetőbbé teszi a várost és javítja a szolgáltatások színvonalát. Amellett, hogy beindul a lakásépítés és az emberek több tucat új épületben vásárolhatnak majd lakásokat maguknak, több logisztikai park és raktár is épül, mivel továbbra is élénk az érdeklődés az ilyen típusú ingatlanok iránt. Ráadásul 2026 jelentős felújításokat hoz a főváros közterein is.

 

Pozsony - Kőtér - látványterv
Látványterv a pozsonyi Kőtérről
Fotó: archívum

Idén a lakásépítések terén is felélénkülés várható. Az ingatlanok ára ugyanis nem az egyetlen dolog, ami akadályozza a fiatalokat abban, hogy önállóvá váljanak, saját házat építsenek vagy lakást vásároljanak.

 

Kevés az új lakás, főleg a megfizethető

Elemzők szerint Szlovákiában túl lassan nőtt az új lakások száma. Az Eurostat statisztikái szerint ez azt eredményezte, hogy Szlovákiában mindössze 1,1 szoba jut egy lakosra, és ezzel messze elmaradunk az uniós átlagtól, ami egy lakóegységben egy lakosra 1,7 szobát jelent.

A problémát a hosszadalmas engedélyeztetési eljárás és a lassú építkezés jelenti. A fejlesztők emiatt inkább Csehországban, Lengyelországban vagy nyugatabbra invesztálnak. 2026-ban azonban megváltozhat ez a tendencia, a fejlesztők ugyanis hatalmas építkezéseket terveznek, különösen Pozsonyban, ahol számos új lakásprojekt beindulása, illetve a már folyamatban lévők befejezése várható. Ezek a projektek növelik a kínálatot, ami várhatóan pozitív hatással lesz az ingatlanok elérhetőségére és az árakat is stabilizálja.

Ez azért is fontos lenne, hogy az új lakások valóban megfizethetők legyenek a fiatalok számára is. A jelenlegi ingatlanpiaci valóság ugyanis nem ezt tükrözi, az új lakások nagyrészt nem az átlagemberek számára épülnek – különösen Pozsonyban. Itt ugyanis a kínálat nem az átlagos háztartás standard igényeire összpontosít, a fejlesztők túlnyomórészt nagyobb és drágább luxusingatlanokat építenek, amelyek elérhetetlenek az átlagos jövedelműek számára, akik megfizethető lakást keresnek, maximum 230 ezer euróért.

 

Logisztikai központ Pozsonypüspökiben

Pozsonyban és környékén az elmúlt években jelentős számú logisztikai park és raktár létesült. Mivel az érdeklődés az ilyen ingatlanok iránt nem lankadt, további projekteket terveznek. Ezek egyike a Pozsonypüspöki kataszterében létesítendő logisztikai központ, amely – megépülése esetén – rendkívül jó összeköttetéssel rendelkezik majd az autópályákkal vagy a gyorsforgalmi úttal.

A logisztikai park a Slovnaft komplexum és a városrész lakóövezete közötti területen épülne fel. A projekt két különálló multifunkcionális csarnokot foglal magában, amelyeket belső infrastruktúra egészít ki. Az első csarnok körülbelül 29 ezer négyzetméternyi bérbeadható területet kínál, a második nagyjából 17 ezret. A csarnokokat elsősorban különféle áruk – az elektronikától és az irodaszerektől az építőanyagokon át az élelmiszerekig – tárolására és bérbeadására használják majd. A logisztikai funkciók mellett disztribúciós, egyszerű gyártási, összeszerelési, valamint kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységeket is terveznek ide. A csarnokokban adminisztratív helyiségek, szociális létesítmények és műszaki helyiségek is lesznek. A területet a tervek szerint közlekedési és műszaki infrastruktúra, valamint parkosított zöldterületek egészítik ki.

Pozsony - logisztikai kozpont
Fotó:  archívum

Az eredeti tervek szerint már 2025 harmadik negyedévében el kellett volna kezdeni az építkezést, de a mintegy 35 millió eurós beruházás engedélyezési folyamata csak nemrégiben kezdődött meg, és előfordulhat, hogy az új logisztikai park megvalósítása nem lesz teljesen zökkenőmentes. A környezeti hatásvizsgálathoz (KHV) ugyanis számos hozzászólás érkezett, amelyek azt kifogásolják, hogy a tervezett logisztikai központ a Slovnaft közelében található szántóföldön épülne, és a KHV bagatellizálja az építkezés várható hatását a lakosságra. A fenntartások közé tartozik az is, hogy a projekt talajvízvédelmi övezetben és egyúttal a Slovnaft biztonsági övezetében épülne fel.

Pozsony - pozsonypüspöki logisztikai központ
Pozsonypüspöki logisztikai központ
Fotó:  archívum

A hatóságok ennek ellenére engedélyezték az építkezést, amelynek egyik komoly pozitívuma, hogy több száz új munkahely létesülne, illetve Pozsonypüspökinek rendszeres bevételt jelentene.

 

Eltűnhet végre Pozsony egyik szégyenfoltja

Pozsony régi adósságát törleszti, amikor a város központját alkotó három teret: a Szlovák nemzeti felkelés terét, a Kőtért és a Bársonyos forradalom terét végre felújítja. Ezt a célt tűzte ki a főváros Élő tér elnevezésű zászlós projektje, amelynek célja, hogy a szóban forgó tereket egy nagy sétálóövezetté kösse össze. Az arculatváltás mindhárom térre ráfér, jelenleg ugyanis egyik sem tesz eleget egy modern városközpont kívánalmainak. 

A tervek szerint az első szakaszban a Sznf tér felújítása valósul meg, amely a múlt év őszén már el is kezdődött. Ezt követően kerülhet sor majd a Kőtér rekonstrukciójára, amely remélhetőleg még ebben az évben elkezdődik. A Kijev Szálló és a hajdani Prior áruház körüli, évek óta elhanyagolt közterületek ugyanis a város legtöbbet vitatott helyszínei közé tartoznak, miközben Pozsony belvárosának fontos részei. Egy 2023-as felmérés szerint a pozsonyiak mintegy 78 százaléka elégedetlen a Kőtér állapotával, és a főpályaudvar után a főváros második nagy szégyenfoltja.

Ezt a megítélést orvosolná az SK Centre r.t. (a Lordship csoport tagja) Művészek tere elnevezésű projektje, amely 2025 októberében megszerezte az építési engedélyt és a szükséges intézmények, köztük Pozsony-Óváros és a főváros jóváhagyását is. Formálisan tehát semmi sem állhat az évtizedekig elhanyagolt tér felújításának útjában.

– Nagyon fontos mérföldkő ez a számunkra. Az óváros és a főváros konstruktív együttműködésnek köszönhetően sikerült megállapodásra jutnunk – jelentette ki Rastislav Novák, a Lordship ügyvezető igazgatója.

A projekt tulajdonképpen a Rajská és a Temető (Cintorínská) utcák közötti köztér felújítását foglalja magában egy új tér létrehozásával, sok zöldterülettel és kulturális rendezvények számára alkalmas infrastruktúrával. A projektdokumentációt a Compass Architekti nevű építészeti cég készítette, amely a helyszín városi jellegének és a környezettel való természetes kapcsolatának megőrzésére összpontosított. Az építészek a közterületek minőségére helyezték a hangsúlyt, növelték a zöldterületek arányát, és társadalmi, valamint kulturális tevékenységeknek szánt zónákat hoztak létre, így a parkoló megszűnne, ám a három meglévő öreg fát megőriznék. A terület betonnal és gránitlapokkal kombinált burkolást kapna, 11 új fával, padokkal, elkerítő oszlopokkal, kerékpártartókkal egészítenék ki és megújítanák a közvilágítást is.

Pozsony - Namestie-umelcov-lordship
Fotó:  Lordship

A fejlesztő régóta érdeklődik a Kyjev Szálló felújítása iránt is, ám terveit bonyolította a szálloda és a Prior áruház nemzeti kulturális emlékhellyé nyilvánítása. A legújabb tervek szerint a fejlesztő visszaállítaná az épület eredeti funkcióját – azaz a szállásnyújtást, és a középosztályt célozná meg. Bár a fejlesztő azt állítja, szeretné a ritka építészeti alkotás arculatát megőrizni, kérdéses, hogy a bonyolult helyzetben megéri-e a felújítást vállalnia. Másrészt viszont nagy valószínűséggel egyéb lehetőség nem nagyon van, mivel az épület védett. A területrendezési szabályozás szigorú, így az átalakítás lehetőségei korlátozottak. Az államnak pedig nincsenek meg a forrásai vagy a politikai akarata az épület megvásárlására. A terület általános revitalizációja, és ezzel vonzerejének növekedése a jövőben a fejlesztő malmára hajthatja a vizet.

A tervek tehát azt jelzik, hogy néhány éven belül megváltozik a néhai Prior áruház környékén a helyzet, és megszűnik az a katasztrofális állapot, amely ezt a helyet mindmáig jellemezi. Jelenleg ugyanis nemcsak a barátságtalanságával kell megbarátkozniuk a környéken élőknek, hanem a gyenge közbiztonsággal és az ezzel összefüggő bűnözéssel is. Az élhetőbb közterületek, a várhatóan növekvő gyalogosforgalom, a tér felélénkülése, vagy a fokozott társadalmi kontroll azonban megváltoztathatja ezt, s végre olyan központ alakulhat itt ki, amiért nem kell majd a turisták előtt szégyenkeznünk.

 

További fejlesztések is beindulhatnak

A főváros további zászlós projektjei közé tartozik a főpályaudvar felújítása is, amit általában Pozsony és Szlovákia szégyenének tartanak, tegyük hozzá jogosan. A Szlovák Államvasutak egy 20 millió eurót meghaladó beruházást tervez, ennek részletei azonban még nem ismertek.

Ha minden igaz, 2026-ban megkezdődhet a Grössling fürdő évek óta halogatott felújítása is. A fürdő egyedülálló történelmi épülete rendkívül szorosan kapcsolódik Pozsony identitásához, hiszen eredetileg társadalmi szerepe is volt a létesítménynek. Az 1990-es években bezárt fürdő területén (a felújítás után) könyvtár és kávézó is helyet kap majd.

Ha hinni lehet a Vydrica Development hivatalos becsléseinek, a Vydrica projekt második fázisának építése is elkezdődhet még az idén. Az egykori Vödric helyén épülő új negyed célja, hogy egységesítse a főváros e részének korábbi koncepciótlan fejlesztését, s mintegy kapcsolatot teremtsen a történelmi városközpont és a Duna-part között. A fejlesztő eredetileg 2025-ben tervezte a második szakasz építésének megkezdését, jelenleg azonban még nem rendelkezik minden engedéllyel. A második fázis befejezésének jelenlegi dátuma 2028.

Pozsony - a ruzsinói villamosvonal felújítása_forrás_Bratislava - hlavne mesto SR
Fotó:  Bratislava - hlavne mesto SR

Idén – hosszas késedelem után – végre megkezdődhetett a ruzsinói villamos sugárút korszerűsítése is. Amennyiben elkezdődnek a munkálatok, az Amerikai tér, vagyis az Óvárosban található Kórház utca (Špitálská) és az Ruzsinóban lévő Chlumeckého utca közötti vonalat átfogóan felújítják. A korszerűsítés magában foglalja a vágányok alsó és felső részének cseréjét, az üzemeltetési feltételek alapvető javulását és a megállók felújítását is. A projekt a Kereszt utca (Krížna) teljes körű rekonstrukcióját is érinti, a ruzsinói lakótelep vonalának zöldítését, több átszálló létesítését a villamosok és buszok között, valamint a gyalogosok és kerékpárosok javát szolgáló intézkedéseket. Ez a nagyszabású, mintegy 100 millió eurós beruházás alapvetően javíthatja több tízezer pozsonyi lakos életminőségét.

A fent említett fontosabb fejlesztések révén Pozsony nemcsak új lakásokkal, irodákkal és üzletekkel gazdagodik, hanem új munkahelyek is létesülnek, illetve a felújított utcák és parkok, a jobb tömegközlekedés és infrastruktúra, a színvonalasabb szolgáltatások a lakosság és a külföldi vendégek tetszését is elnyerhetik. Ehhez csak az kell, hogy az említett beruházások végre elinduljanak és be is fejeződjenek, hogy az évtized végére Pozsony ugyan a kisebb, de sok szempontból az európai élvonalba tartozó városok közé kerülhessen.

Az írás megjelent a Magyar7 2026/3. számában.

 

Megosztás
Címkék