2020. december 14., 17:45

Elfogadták Nyitra megye 275 millió 546 ezer eurós költségvetését

A Nyitra Megyei Önkormányzat december 14-én tartotta 23. rendes ülését, amely során egyebek mellett a 2021-es évi költségvetésről is döntöttek – tájékoztatta a Ma7.sk-t Farkas Iván, a Magyar Közösség Pártja megyei frakcióvezetője.

Farkas Iván
Fotó: Facebook

A hétfői tervezett ülésünk egyik legfontosabb napirendi pontja a 275 millió 546 ezer eurós, kiegyenlített megyei költségvetés jóváhagyása volt.

Annak keretében a 10 millió 435 ezer eurós beruházási tételből 7 millió euró a másod- és harmadosztályú megyei utak burkolat-felújítására lesz fordítható. Hangsúlyozom, hogy egyes másodosztályú utak, így a Párkány-Bajcs és az Ipolypásztó-Szalka útszakasz esetében az Integrált Regionális Műveleti Program (IROP) keretében már pozitív döntés született, s miután a szaktárca már bekérte, várhatóan nyertes lesz a Gúta-Komárom és a Gúta-Vágsellye útszakaszra vonatkozó projekt is. Azok társfinanszírozására hozzávetőleg 1 millió euró biztosított a következő évi költségvetésben. A képviselők azt is megszavazták, hogy az említett 7 millió euróból mely´ további útszakaszok kapnak új burkolatot. Örvendetes, hogy az érintett útszakaszok 68 százaléka a megye négy déli járásában található

– mondta el Farkas Iván

Hozzátette: a dologi kiadásokból pedig a megyei kulturális és oktatási intézmények a járványügyi helyzet ellenére is megkapják a további megfelelő működésükhöz szükséges összegeket.

Frakciónk nagyon ügyelt arra, hogy a dél-szlovákiai magyar intézmények se kerüljenek hátrányos helyzetbe. Általában jellemző, hogy a pandémia miatti kényszerű leállások ellenére is azok 2021-es költségvetése az ideivel egyforma szinten lesz

- árulta el.

Majd kiemelte: ugyancsak nagyon fontos volt, hogy sikeresen végződjön a vezetésével két hónapig folytatott harc, amely a 2021-27, valamint a 2027-30 közti programidőszakban az uniós alapoktól igényelhető támogatásokkal kapcsolatos.

Az ősz elején felvázolt rendszer a déli magyarlakta régiókat és az ottani képviselőket megkerülte volna, amibe nem nyugodhattunk bele. A megyei és helyi önkormányzatok, továbbá a vállalkozói és civil szektor, valamint az egyetemek képviselőiből, illetve a járási székhelyek polgármestereiből és a járási hivatalok elöljáróiból... megalakuló Partnerség Tanácsába ugyanis a megyénkből többnyire nyitrai személyek, illetve nyitrai székhelyű társulások emberei és páran a Lévai járásból kerültek volna be. Kivétel csak a 2. kamara lett volna, amelyben a polgármesterek, illetve a Szlovákiai Városok és Falvak Tanácsa (ZMOS) regionális vezetői kapnak helyet

– fogalmazta meg a korábbi problémát, ami javarészt végre megoldódott.

Elértük, hogy a megyei képviselőkből álló 1. kamarában Milan Belica megyefőnökön kívül 11 megyei képviselő lesz, s hárman (Agócs Kőrösi Ildikó, Horváth Árpád és én) majd az MKP-t képviseljük. Ez idő tájt pedig azon dolgozunk, hogy a 3. kamarába pedig a két nyitrai egyetemen kívül a komáromi Selye János Egyetem képviselője, továbbá egy északi Leader Helyi Akciócsoport emberén kívül a déli régióban tevékenykedő Európai Területi Társulások (EGTC) valamelyike, esetleg további szakemberünk is helyet kapjon. Ugyancsak szorgalmazzuk a magyarlakta vidékeken működő Turisztikai Desztinációs Menedzsmentek (TDM) embereinek a bevonását is. A régiófejlesztési bizottság elnökeként is nagyon fontosnak tartom az, hogy a következő tíz évben beleszólhassunk az Intergrált Területfejlesztési Stratégia (IUS) keretében megvalósuló megyei fejlesztésekbe

– nyilatkozta.

Elfogadták Nyitra megye 275 millió 546 ezer eurós költségvetését
Fotó:  Facebook

E folyamat kapcsán azt is megemlítette, hogy már szinte minden uniós alappal kapcsolatos folyamat Veronika Remišová miniszternél, vagyis az SZK Beruházási, Regionális Fejlesztési és Informatikai Minisztériumában összpontosul.

A tárcavezető megkövetelte, hogy ez év végéig neki valamennyi megye küldje el az említett IUS-szal kapcsolatos belépő jelentését. Ma a megyei önkormányzatunk elfogadta Nyitra megye ezen jelentését, amely arról szól, hogy a jövőben milyen stratégia mentén kívánjuk fejleszteni térségünket. Miután azt a minisztérium megkapja, a továbbiakban majd a Partnerség Tanácsa vitát folytat és dönt a következő tíz évben megvalósuló fejlesztésekről, beruházásokról

– magyarázta a frakcióvezető.

Arról is szólt:

a képviselő-testület az előző ülésén nem értett egyet azzal a diszkriminációval, hogy a megyében működő egyházi és magánkézben levő középiskolák ezentúl kevesebb fejpénzt kapjanak, mint a megyei fenntartású oktatási intézmények. A mai ülésen pedig elfogadta azt az általános érvényű rendeletet, amely értelmében valamennyi középiskola egyformán megkapja majd a 100 százalékos fejpénzt.

Végül interjúalanyunk arról is beszámolt, hogy egy további döntésükkel létrehozták a Nyitrai Kerületi TDM-t, amely a komáromi székhelyű Dunamente TDM, a Nyitrai TDM és a lévai székhelyű Barsi TDM, valamint a napokban létesült Párkányi TDM ernyőszervezeteként fog működni.

Ezt a lépést már három évvel ezelőtt is kezdeményeztük, de akkor nem jártunk sikerrel, s azt most is csak nagy vita után, azzal a feltétellel tette, hogy az ernyőszervezet az egyik említett TDM-et sem részesíti előnyben a többi rovására. Ráadásul azon régiókban, amelyek nem rendelkeznek helyi TDM-mel, ugyancsak felkarolja majd a turizmus menedzserlését és azok kínálatát a nyilvánosság felé

- zárta tájékoztatását Farkas Iván.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.