2023. szeptember 29., 16:19

Életfogytig rock and roll

Az elóKoncert rendezvényszervező irodát a Török házaspár, Elemér és Adrienne lényegében a rendszerváltozást követő időktől vezeti. A hosszú idő alatt begyűjtöttek számos elismerést, átéltek hatalmas sikereket, de hullámvölgyeket és krízishelyzetet is. Életrevalóságuk és hitelességük legékesebb bizonyítéka mi más is lehetne, mint a puszta létük.

Elokoncert
Benkő László és Kóbor János Török Elemérrel
Fotó: Elokoncert

Pár évvel ezelőtt médiacsaládunk Adásidő című podcastjában Somogyi Szilárd már bemutatta a rendezvényszervező irodát, így ezúttal inkább az érdekes történetekre, koncertekre és a jövőre fókuszálunk.  Persze a kezdetet mindenképpen meg kell említeni, hiszen az sem mindennapi történet. Vajon ki gondolná, hogy az iroda megalapítását egy kényszerhelyzet szülte és Elemérék eredetileg csak egyetlen akcióban gondolkodtak?

elóKoncert
A Török házaspár
Fotó:  elóKoncert

Adrienne magyar–szlovák szakos tanárként végzett a Comenius Egyetemen és középiskolában tanított, Elemér pedig növénynemesítő kutatómérnökként dolgozott Pozsonyeperjes mellett, a Sósszigeti Növénynemesítő Állomáson.

A bős–nagymarosi vízlépcső bősi részének megépítése érzelmileg megviselte a családot, például azért is, mert Adrienne kulákokká minősített nagyszüleinek erdeit elöntötte a víz, és ez ellen szerettek volna valamilyen módon fellépni.

Ez lett a Requiem a Dunatájért nemzetközi rockfesztivál a somorjai lóversenypályán, amit egy figyelemfelkeltő akciónak szántak.

Ezután petíciót nyújtottak be a kormánynak, hogy ne épüljön meg az akkoriban gyakran gúnyosan „Dunaszaurusznak” is nevezett monstrum. Ján Babej akkori polgármester, aki az elsők között figyelmeztetett a bős–nagymarosi vízlépcső környezetromboló hatására, rögvest nagy támogatója lett a rendezvénynek. Eleinte a zöldek is támogatták, majd kihátráltak.

A koncerten képviseltette magát a magyarországi rock elit olyan nevekkel, mint a Beatrice, a Bikini, az East Takács Tamással, vagy Varga Miklós, de szlovák, cseh, német és osztrák zenekarok is felléptek.

Mivel a zöldek kiugrásával nem volt olyan szervezet, amely jogi hátteret biztosított volna a rendezvénynek, ezért ki kellett találni valamit.

– Az volt a szerencsénk, hogy éppen akkor engedélyezte az állam a magánvállalkozást, így Elemér kultúrmunkásként kiváltotta az engedélyt. Hiába volt azonban több mint 10 000 ember a helyszínen, a lóversenypálya nem volt elkerítve, sötétedés után már csak az nem jött be jegy nélkül, aki nem akart, így komoly ráfizetéssel zárult a koncert, amelynek technikája a két napra rá induló Tina Turner koncertturné felszerelése volt – emlékezett vissza Adrienne.

A ráfizetést kompenzálandó Adrienne-ék az akkor igen népszerű, másodvirágzását élő Hobo Blues Bandet hívták meg a Felvidékre.

Akkor azonban még nem ment olyan könnyen a zenekarok utaztatása, Póka Egon, az együttes vezetője az 5 bélyegző egyikét elfelejtette bekérni, emiatt a zenekar nem érkezhetett meg a helyszínre, miközben a rajongók már a küzdőtér előtt várták őket. Lett is kisebb botrány a dologból és persze a koncertjegyek árát vissza kellett fizetni a rajongóknak. Tehát az akció nemhogy bevételt nem hozott, de tovább növelte az elóKoncert tartozását.

– Mivel valahogy „egyenesbe” kellett jönnünk, elhatároztuk, hogy a pesti kabaré és egyéb szórakoztató műfajok képviselőit szólítjuk meg, például a „kis” Kabos Lászlót, Lorán Lenkét, Ihos Józsefet vagy Koós Jánost. Két év telt el, mire sikerült ledolgoznunk az adósságainkat – tette hozzá Elemér.

1993: Iron Maiden

A legendás csapat koncertnaptárában „lyuk” támadt, Eleméréknek dönteniük kellett: elvállalják-e a csapat felléptetését úgy, hogy csupán három és fél hetük van rá, vagy nem? Elvállalták, s ráadásul még a rozsnyói Sexit zenekart is fel tudták léptetni előttük.

Két évre rá a Black Sabbath zenekart hozták el Pozsonyba, akik éppen Tony Martin énekessel dolgoztak és egy új nagylemezt (Forbidden) dobtak piacra, melynek borítóján a kaszás szerepelt palásttal a telihold előtt.

A grafika a plakátra is rákerült és Nagyszombatban pont az érsekség előtti téren lett kifüggesztve. Több sem kellett az akkori katolikus érseknek, Ján Sokolnak, a koncert betiltását követelte, mondván, a zenekar „sátáni zenéjével és üzeneteivel megrontja a fiatalokat”.

Nem kevésbé „különleges” az a történet, ami Natalia Oreiro, A vad angyal sorozat sztárjának szlovákiai fellépéséhez kötődik. Az már csak hagyján, hogy az elóKoncert az ő fellépésén bukta a legnagyobbat. Csehországban és Magyarországon is vetítették már a főszereplésével készült sorozatot, Szlovákiában azonban nem, emiatt alig lézengtek a fellépésén. Még jócskán a koncert előtt ott volt viszont egy 12-13 év körüli ikerpár a nagymamájukkal.

Azt gondoltuk, hogy autogramot szeretnének kérni az énekesnőtől, ezért beengedtük őket. Amikor azonban megpillantotta őket Oreiro és a menedzsere, égtelen robajjal húztak vissza az öltözőjükbe, és Natalia dühében összetörte az egész berendezést, amit természetesen nekünk kellett utólag kifizetnünk.

Teljesen értetlenül álltunk az eset előtt, de mint kiderült, az ikerlányok és a nagymama koncertről koncertre követték őket, és azt szerették volna, ha Oreiro örökbe fogadja a két lányt, akik fanatikusan imádták az énekes színésznőt. Miután Natalia levezette a feszültségét, a többi rajongóval készségesen és vidáman fotózkodott a koncertje után – összegezte Elemér a meghökkentő történetet.

Az elóKoncert eddigi létezése során a már felsorolt sztárok mellett olyan világhírességekkel dolgozott, mint például Bryan Adams, az Alphaville, Vanessa Mae, a Sweet, John Mayall, Eric Burdon, a Colosseum, Manfred Mann, Chris Norman, Suzanne Vega, Slade vagy a Nazareth.

Persze sosem feledkeztek meg a felvidéki magyar közönségről, és amikor lehetőség nyílik rá, mindig teret adnak szlovákiai magyar előadóknak is, hogy egy-egy magyarországi sztárvendég fellépése előtt játszhassanak. Emlékezetes volt például Óváry Anna fellépése az Omega előtt a dunaszerdahelyi DAC stadionjában, vagy éppen Saróka Liliána műsora Révész Sándor előtt.

Ha már a magyarországi előadóknál tartunk, Zorán november 28-án koncertezik a Dunaszerdahelyi Csaplár Benedek VMK-ban.

Koncz Zsuzsa is kizárólag az elóKoncert meghívására szokott Felvidékre látogatni, ezúttal zenésztársaival október 16-án a somorjai, november 13-án pedig a rimaszombati VMK-ban játszik. 2023. október 5-én Komáromban az Egressy Béni VMK-ban, majd november 16-án Kassán, a Művészetek Házában zenekarával lép fel Bródy János. November 27-én vidám, slágeres, sztorizós esttel szórakoztatja a közönséget Pozsonyban a Szlovák Rádió hangversenytermében Kern András, aki olyan vendégeket hoz magával, mint Hernádi Judit és Heilig Gábor – lapozta fel naptárát Adrienne.

A Török házaspár nem feledkezik meg a szórványban élő magyarokról sem, az Omegát Nyitrára és Kolonba is elvitték annak idején.

– Az általunk tisztelt művészek zöme nem éppen a legfiatalabb generáció tagja és sajnos közülük már sokan eltávoztak: Koós János, Bajor Imre, Somló Tamás, Balázs Fecó, Benkó Sándor, Benkő László, Kóbor János és sajnos a sor még nem ért véget... Az elóKoncert jelenleg is együttműködik több zenekarral és produkcióval.

elóKoncert
Kóbor János és Török Adrienne
Fotó:  elóKoncert

Az Omega Revival szlovák énekese Ján Boledovič évtizedek óta fanatikus Omega-rajongó és ezért magyarul is megtanult. Nyolctagú csapata autentikusan viszi színre az Omega legnagyobb slágereit, legközelebb éppen Pozsonyban, szeptember 23-án, a Club HRON-ban – tette hozzá Elemér.

Meg kell becsülni a még közöttünk élő, aktívan alkotó művészeket, akik szívüket-lelküket kiteszik a közönség elé, hiszen ez az életük.

Valószínűleg az utolsó leheletükig a színpadon lesznek, nekünk pedig kötelességünk őket felléptetni, hiszen valószínűleg ugyanúgy mi is az utolsó pillanatig tesszük majd a dolgunkat, akárcsak az Omega, nem véletlenül énekelték, hogy „Életfogytig rock and roll, ez az a sziget, ahol élsz!” – mondta ki a zárszót Adrienne.

Megjelent a Magyar7 hetilap 38. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.