2020. június 22., 08:08

Élet a korona után: Megrendezték az első kulturális akciót Párkányban

A levendula illatával betelni alig lehet, nem csoda hát, hogy a Párkányban már negyedik alkalommal megrendezett levendulafesztivált az előző évekhez képest is nagyobb érdeklődés övezte.

Galéria
+8 kép a galériában

Rég vártuk már, hogy találkozhassunk egymással, együtt élvezhessük a muzsikaszót, jókat beszélgessünk. A borongós időjárás ellenére a sétálóutca vasárnap délután megtelt vásárlókkal, szebbnél szebb levendulás és kézműves portékákkal, s volt, akit a Little Symphony vagy Srámek Péter koncertje vonzott az eseményre.

A levendula érintése nevű rendezvény volt az első, amit a párkányi Városi Művelődési Központ a koronavírus járvány miatti óvintézkedések óta megrendezhetett. Az eseményt a jelenleg érvényben lévő szabályok szerint lekerítették, a belépésnél a látogatókat szájmaszk viselésére és kezük fertőtlenítésére kérték.

Minden eddiginél több, majd 30 kézműves termelő kínálta portékáját: levendulát és különböző dísznövényeket, palántákat, ínyenc falatokat, különleges lekvárokat és mézeket, kencéket, illóolajakat, a kicsik horgolt állatkáknak, a hölgyek szép kiegészítőknek, ékszereknek örülhettek.

levendula-9-copy.jpg

Žďárská Júlia, a kultúrház igazgatója és Szabó Eugen, a város polgármestere köszöntötték az egybegyűlteket, majd a Little Symphony vonósnégyes felemelő  előadása következett.

Az eseményen Lalák Gyula naszvadi vesszőfonó mester művei is megcsodálhattuk, aki röviden összefoglalta, milyen kihívásokat rejt a mesterség. A vesszőfonással majdhogynem véletlenül ismerkedett meg, de gyorsan beletanult. Munkái szépségének és tartósságának hamar híre ment, s kezei közül azóta a vesszőkerítések, kapuk, díszek, sőt szobrok garmadája került ki.

A sétálóutca platánfái alatt később Srámek Péter énekelt, sokak örömére. A közös éneklés és tánc után frissen sült kovászolt kenyér is terítékre került, elütve az éhséget, hogy a baráti beszélgetések még kicsit folytatódhassanak, az árusok asztalai lassan kiürüljenek.

Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.