Egy meg nem értett csodabogár, Licsko Péter halálára
Licsko Péter, vagyis Viktor von Gesichtchenstein januárban volt 75. Lehetett volna akár világhírű zeneszerző is, az adottságai megvoltak hozzá, mégsem lett az. Több mint 600 művet hagyott hátra kazettán, CD-n, kottán feljegyezve vagy a számítógépében. Operát vagy nagyzenekari művet nem lehet kisvárosban előadni, így maradt a számítógép, s a remény, hogy egyszer majd felfedezik...
Sokáig én sem hallottam róla,
Licsko Péter nem elég, hogy visszavonult a szülővárosába, de nem is igen híresztelte, hogy milyen tehetséggel áldotta meg a sors.
Ismerősei csodabogárnak tartották, aki kilóg a kisvárosi sorból. Évtizedekig tanított Rimaszombatban, majd a még inkább eldugott Nyustyán, tanítványai nagyon szerették.
A tanítás után visszavonult házi magányába, s ezalatt
a pár évtized alatt több mint 600 művet, köztük operákat, szimfonikus költeményeket, de könnyűzenei műveket is komponált
azok bemutatásának legkisebb esélye nélkül. Mintha ő maga sem igyekezett volna világhódító színpadokra, a nevét is elnémetesítette, s egyes műveit Viktor von Gesichtchenstein néven tette fel videómegosztó portálokra.
A helyi közönség csak Rimaszombat, Nyustya és Losonc „himnuszának” szerzőjeként vett róla tudomást.
Licsko Péter tulajdonképpen apja helyett lett zeneszerző. A Szepességből származó papa karmesteri pálcáról álmodott, verseket és elbeszéléseket írt, de több sportágban is remekelt, a szülei viszont úgy döntöttek, hogy a jog biztos megélhetést biztosít, a zene kevésbé, így Licsko Loránd jogot végzett, s ő volt Gömör-Kishont utolsó főispánja, aki zsidókat mentett, s akit a bevonuló szovjet csapatok is elfogadtak ideiglenesen megyefőnöknek. Később a jogász pályát otthagyván tanári pályára lépett, s több rimaszombati középiskola legendás igazgatójaként dolgozott. Felesége Beregszászról származott, akivel Budapesten ismerkedett meg, ahol amíg ő jogot, addig leendő felesége franciát és latint tanult. 1949 után nemcsak férje, ő is a tanítás mellett dönt, zongorázni tanít.
Hamar felfedezik a fiuk tehetségét, aki már háromévesen hibátlanul dudorássza Schubert és Beethoven dalait, s mivel
alapiskolás korában már önálló művekkel jelentkezik,
amelyekkel országos sikereket ér el, nem lehet kétséges, az egykor karmesteri sikerekről álmodó papa és zenét tanító mama a fiút zenei pályára adja.
Előbb a prágai Konzervatóriumban tanul, ahol az akkor már világhírű fiatal cseh zongoraművész, Radoslav Kvapil tanítványa lesz, de mivel a fiú zeneszerzést szeretne tanulni, 1967-ben a tanulmányait Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneakadémián folytatja. Mivel itt sem nyílik abban az évben zeneszerzői szak,
a zongoraművész Kadosa Pál tanítványa lesz,
s olyanokkal tanul zongora szakon, mint Schiff András vagy Kocsis Zoltán. A következő években önszorgalomból bejár a zeneszerzést tanuló hallgatók óráira is, így Farkas Ferenctől, Petrovics Emiltől és az akkor a szárnyait bontogató Ligeti Györgytől és Kurtág Györgytől tanulhat.
„Szakmai-baráti kapcsolatban voltam többek között Sári Lászlóval, Vidovszky Lászlóval, Jeney Zoltánnal, Eötvös Péterrel és Szokolay Sándorral” – idézi fel ezeket az éveket, de nem tagadja,
legnagyobb hatással a még ma is élő és alkotó, immár világhírű Kurtág György volt rá.
Befejezve tanulmányait egy ideig Nyitrán tanítja zenetudományra a hallgatóit, majd pár év zsolnai kitérővel visszatér szülőföldjére.
„1972 után elszakadtam a pesti köröktől, az akkori Csehszlovákiában a magamfajta értelmiségi belső emigrációba kényszerült. 1972–1986 között főként zenetudománnyal foglalkoztam, később viszont egyre inkább zeneszerzéssel – s ez a másik oka az izolációmnak (amely a mai napig is tart, mivel alkotómunkámat szinte az őrület határán lévő intenzitással, s csakis arra figyelve végzem)” – írja pár éve az Irodalmi Szemlében.
Csak hazatérése után kezd el intenzíven foglalkozni a zeneszerzéssel,
mint egyik interjújában mondja, számára Gömör az igazi alkotói közeg, Pozsonyban vagy Budapesten élve valószínűleg sose lett volna belőle zeneszerző.
A gömöri lét hátránya viszont az, hogy kisváros lévén nincs lehetőség nagyobb lélegzetvételű művek bemutatására, s mivel maga Licsko is a rejtőzködő emberek közé tartozik, mintha nem is nagyon iparkodott volna műveit közkinccsé tenni.
Írt ugyan egy-két színpadi kísérőzenét (a komáromi Jókai Színházban Molnár Ferenc Az ördög című előadásához, amelyet Forgács Miklós rendezett), de
művei többnyire kazettán, CD-lemezen, a számítógépében vagy kottán maradtak fenn.
Több operát is komponált, 15 egyfelvonásost ír Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeménye alapján, szimfonikus balett készül A Gyűrűk Ura című regényből, ahogy Kertész Imre Sorstalanság című Nobel-díjas regényéből. A sötétségtől a fényig címmel 13 részből álló fantasy, sci-fi, misztikus operát alkot, amelyen 2007 és 2012 között dolgozott.
Több művéhez saját maga írja a szövegkönyvet is,
megírja a Harry Potter „folytatását”, Az írónő, Rowling megkísértése címmel, gyerek fantasy operát ír Elle Fanning a láthatatlan dimenzióba való belépés előtt címmel, ahogy Stephanie Meyer Twilight (Alkonyat) című misztikus regényéből.
Ahogy mondja,
a számítógépes zeneszerzés csodákra képes,
élete utolsó éveiben filmzenék egész sorát hozza létre virtuális filmekhez, míg
Viktor von Gesichtchenstein álnév alatt klasszikus zeneműveket alkot.
Ahogy otthon volt a diszkó, country, techno vagy hip-hop világában is. Ezeket a műveit elsősorban gyerekhangokra követte el.
Különc volt, nem mindennapi csodabogár.
Művész, aki más dimenziókban gondolkodott és élt, mint az átlagember, akik megtűrték, elviselték, s miután elköszöntek tőle, megmosolyogták.
Martin Dúbravský 2011-ben a brünni Masaryk Akadémián róla írta a diplomamunkáját,
amelyben felsorolja több száz, többnyire teljesen ismeretlen, soha be nem mutatott munkáját. Az utolsó éveiben a rimaszombati Magánkonzervatóriumban tanított többnyire tehetséges roma gyerekeket.
Licsko Péter most végleg elköszönt,
de munkái nagy része itt maradt, felfedezésre várva.
